Merjünk már végre őszintén élni – Egymás szemében kritika

Békítő show-nak indult, de több lett annál Jakupcsek Gabriella új műsora, az Egymás szemében, amelyben olyan emberek is szerepelnek, akik eddig soha életükben nem találkoztak, és olyanok is, akik 40 éve nem látták egymást. A lényeg, hogy a két ember két percre találkozhat egy fehér szobában, ahol egy pódiumon egymással szemben ülnek. Nézhetik, érinthetik egymást, de nem szólalhatnak meg. Én hamar túllendültem “a szoba” kissé steril környezetén (értsd: nem hiányzott, hogy a konyhában lássam a hímzett falvédőt), szerintem ettől lehet az Egymás szemében más, mint a többi békítő, egyesítő műsor, de nézőtársam szerint ez rontja el a meghitt pillanatot.

“És tudsz sütni, nagyi?”

Az első történetben Alexandrát ismerhettük meg, aki édesanyjával élt, ám egy napon leégett a házuk, ahol anyja súlyosan megsérült. Sokáig próbálta felvenni a kapcsolatot apjával, gyerekként a munkahelyére is elment, ám a férfi nem akarta látni.

Jakupcseknek egyszerűen jól áll a megértő kérdező szerepe. Elhiszem neki, hogy tényleg érdekli a lány története, közben pedig egy percre sem érzem túl soknak. Az évek meg a rutin, ugye… Ugyanakkor ennél több lassított, közeli, távoli képet nem is kaphattam volna Alexandra szőrös sapkájáról, és értem én, hogy ez nem mindenkinek tűnik fel, de én egy ponton úgy szerettem volna már odakiabálni a tévének, hogy: mutassatok valami mást!

Az, hogy Alexandra mégis miért nem az apjával, hanem az apai nagyanyjával akar elsősorban találkozni, nem derült ki a műsorból – talán az állandó visszautasítások miatt? –, és igen, könnyes lesz az ember szeme, ahogyan egy 20 év körüli lány arról beszél, milyennek is képzeli el a nagyiját. A kötelező várószobás körön és a közeli kéztördelésen túl hamar a helyszínhez érünk, ahol Alexandra már a széken ülve várja nagyanyját. Nekem pedig egyetlen gondolat pörög a fejemben, mégpedig az, hogy mennyi embernek volt elcseszett gyerekkora két felnőtt viszálya miatt. Belép a nagymama, és megtörik mindenki. Potyognak a könnyek, minden kézmozdulatnak, érintésnek jelentősége van. A pillantásokban pedig nem a megvetést látom, hanem öröm és bánat váltakozását.

“Azt hittem megszakad a szívem” – mondta a két perc elteltével a nagymama, aki ezután újra találkozhat és beszélhet unokájával. “Mindent meg lehet oldani” – mondogatja, és arról mesél Alexandrának, hogy háromévesen mennyire szeretett nála hintázni vidéken. Megismerjük a történet mindkét oldalát, és elérkezünk egy újrakezdés legőszintébb első mondatához az unokától: “És tudsz sütni, nagyi?”

A pillanat, amikor megcsúszott a casting

A második történet Tibor és Andrea barátságáról szól, akik iskoláskoruktól össze voltak nőve. Aztán a barátság megszakadt, bár olykor váltottak pár mondatot Facebookon, már nem voltak egymás bizalmasai. Hogy hol, mi szakadt meg, azt egészen a történetük végéig nem tudjuk meg, bár nem kell oknyomozó újságírónak lenni, hogy kb. rájöjjünk. Lehet, én vagyok kőszívű, de ezen  egyáltalán nem hatódtam meg. Egyrészt, mert azt gondolom, hogy csak nagyon kevés kamaszbarátság marad életben felnőttkorban is, és hiszem, hogy van olyan, amikor két élet egyszerűen más irányt vesz. Másrészt mindig kellemetlenül érzem magam attól, ha valaki saját írású verset szorongat és olvas fel a tévében, vagy énekel.

A sírás, kézsimogatás után aztán Tibor megkérdezi egykori legjobb barátját, hogy nem azért szakadtak-e el egymástól, mert elmondta, hogy meleg, Andrea határozott nemmel felel. Jó, hát ez is egy lezárás.

Egyetlen nap eldönti a jövődet

Így fordulunk rá a harmadik történetre, és mivel tudjuk, hogy az ilyen műsorokban mindig a végére maradnak a legnagyobb sztorik, én is bekészítem a zsebkendőt.

Negyven évvel ezelőtt egy anyát meggyilkoltak. Két kisebb gyermekét nevelőintézetbe adták, akiket aztán két különböző család fogadott örökbe. “Mindent megkaptam, de a szeretet az nagyon hiányzott” – mondja, az egyik testvér, Zsuzsanna, aki úgy beszélgetett hónapokig a legidősebb testvérével a Facebookon, hogy nem is tudta, hogy rokonok. “Aztán egyszer azt írta egy posztom alá, hogy ne lepődjek meg azon, hogy fáj a gerincem, mert édesanyámnak is ilyen problémája volt. Innen raktam össze, hogy Ildikó a nővérem.”  Ildikó segített abban, hogy az interneten egymásra találjon Zsuzsanna és harmadik testvérük, Gyöngyi is. Hogy akkor mégis mi szükség van arra, hogy az Egymás szemében kamerái előtt találkozzon Zsuzsanna, Ildikó és Gyöngyi? A válasz kézenfekvő: ezek az emberek 40 éve nem találkoztak.

“Érzem, hogy ők még szenvednek a múlttól, együtt könnyebb lesz túllépni. Ha csak öleljük egymás és nem szólunk semmit, annak is lesz jelentősége…” – mondja Zsuzsanna a találkozó előtt, és így is lett.

Az Egymás szemében egy modern kori tanmese arról, hogy:

• Merjük vállalni a felelősséget a tetteinkért, hibáinkért
• Merjünk egymás szemébe nézni.
• Merjünk újrakezdeni.
• Merjünk megbocsátani és bocsánatot kérni.
• Merjünk élni.

Aki szeret mások magánéletébe ennyire mélyen belelátni, és nem fél attól, hogy közben tükröt tartanak elé, az szeretni fogja.