A sorozatban – aki nem nézni, gyorsan kezdje el, nagyon jó! –, a főhős Ragnar Lodbrok elsőként hajózik el Angliába, majd viking kispajtásaival megtámadják Párizst, és a Földközi-tengerre is kihajóznak portyázni. A sorozatnak soha nem volt célja a történelmi hűség, a valóságot, mítoszt és a fikciót keverték az alkotók, ezt pedig hajlamosak vagyunk elfelejteni, és a sorozatból kiegészíteni történelmi tudásunk. Most annak jártunk utána, hogy meddig jutottak el a vikingek valójában!
Az Észak-Európából, gyakorlatilag Skandináviából származó kereskedőnép, a vikingek tengeri portyáikról, fosztogatásaikról és brutális támadásaikról váltak ismertté. A vikingek korának 793-tól (egy észak-angliai kolostor, Lindisfarne felgyújtásától számítva) a 11. századig terjedő időszakot nevezik. Ekkor a viking harcosok számos területet meghódítottak, és rettegésben tartottak megannyi nemzetet. Eljutottak többek között Angliába, Írországba, Oroszországba, Észak-Franciaországba, Spanyolországba, valamint országot alapítottak Izlandon, letelepedtek Grönlandon, és partra szálltak Észak-Amerikában is.
Kik merre jártak?
Földrajzi fekvésnek megfelelően beszélünk:
- svéd vikingekről (varégok),
- norvég vikingekről,
- dán vikingekről.
Kis túlzással mondhatjuk, hogy mindegyikük más irányba indult el, más volt a céljuk, ezért kalandozásaik színtere is különbözött. A varégok új kereskedelmi lehetőségek, új piacok felkutatása miatt indultak el, és a Volgán, Donon, Dnyeperen keresztül hajóztak dél felé. Eljutottak a Fekete-tenger vidékére, majd a Földközi-tengeren hajózva megtámadták a Bizánci Birodalmat 860-ban. A 10. században létrehozták a rusz államot, kijevi és novgorodi központtal.
A norvég vikingek földrajzi helyzetük miatt az Atlanti-óceánon hajóztak, eljutottak többek között Skóciába, Spanyolországba, Marokkóba, Észak-Itáliába, valamint Észak-Amerikába is. A 9–10.század körül gyarmatosították Izlandot, a 15. században pedig viking telepesek érkeztek az általuk már régóta ismert Grönlandra.
Nagyon sok harci jelenet van a sorozatban, ahol karddal küzdenek a vikingek. Ez nem helytálló, ugyanis a pajzsukat használták védekező és támadó fegyverként egyaránt. A kard másodlagos fegyver volt. |
A legnagyobb hadjáratokat gyarmatosító szándékkal a dán vikingek indították. A Vikingek sorozat is leginkább róluk szól, és a köznyelvben is sokszor őket értjük vikingek alatt. Ők a 9. század végére már végigrabolták Észak-Angliát, Franciaországot, Belgiumot és Németország északi részét.
Létezett Ragnar Lodbrok?
Ragnar Lodbrok, a sorozat főszereplője a sagák szerint egy viking hős volt, aki Franciaországba és Angliába indított fosztogató hadjáratokat. A sorozatban elég nagy időugrások vannak, amelyek mindegyikénél ott van Ragnar, mint főhős, például 793-ban az angliai kolostor felgyújtásánál és 845-ben Párizs ostrománál (mindkettő esemény megtörtént). A legendák szerint Ragnar Párizs ostromát vezette, tehát a kolostor felgyújtásánál bizonyára nem lehetett jelen.
A sorozatban a vikingek megtámadják Párizst, majd egy egyezség következtében Ragnar testvére, Rollo elárulja a vikingeket, és felesküszik arra, hogy megvédi a várost. A történelmi tények szerint a normandiai (Francia Királyság része volt) hercegség skandináv gyarmatként jött létre. Azt nem lehet tudni, hogy az első herceg, akit tényleg Rollónak hívtak, dán vagy norvég viking volt-e, de az biztos, hogy nem volt Ragnar rokona. Rollónak a 10. században adta át Együgyű Károly a hercegséget, azért cserébe, hogy felveszi a vikingekkel a harcot.
A sorozatban tehát teljesen helytálló, hogy Angliában, Észak-Franciaországban és a Földközi-tenger vidékén fosztogatnak a vikingek, és kis túlzással a fél világot behajózták. Viszont a sorozatból nem érdemes részletesebb történelmi ismereteket szerezni, mert csak pontatlanságokba ütközünk.
Forrás: NY Times, The Guardian, Movie Guide