“Nem kell mást tenned, csak lájkold az oldalunkat és oszd meg a bejegyzést, a hozzászólásokhoz pedig írd be: »osztva«.” Ilyen és ehhez hasonló posztokkal valószínűleg mindenki találkozott már, a könnyű nyerési lehetőség azonban annak ellenére továbbra is rendkívül csábító a felhasználók és a közösségi oldalt ingyenes reklámújságnak tekintő vállalkozók körében, hogy a Facebook szabályzata konkrétan tiltja az ilyen típusú nyereményjátékok futtatását.
Azok a cégek, akik ilyen játékokkal igyekeznek ismertségüket fokozni, tisztességtelenül járnak el azokkal szemben, akik a vállalat költségvetését nem kímélve hajlandóak áldozni a Facebook hirdetési rendszerének használatára. Tisztességtelen, mert egy-egy jól megfogalmazott, kellően vonzó képpel ellátott “lájokldésoszdmeg” hirdetés adott esetben legalább annyi emberhez eljuthat, mint azok, amelyekért mások fizetnek.
“De miért ne, hát ha valaki kijátszotta a rendszert, akkor megérdemli, nem?!?” – ez az ízig-vérig magyar hozzáállásról tanúskodó válasz akkor hangzott el, amikor egy közösségi médiában kevésbé járatos embert próbáltam felvilágosítani arról, hogy az amúgy tényleg sok munkát és fáradságot nem kímélve létrehozott vállalkozását ne ilyen, a korai kilencvenes évek “ÖNNEK SEMMIT SEM KELL TENNIE, ÉS NYERHET MÁSFÉL TONNA ARANYAT” típusú üzenetekkel telenyomtatott, a lakótelepi postaládákat heti rendszerességgel eltömő kéretlen reklámüzenetekre hajazó módszerekkel igyekezzen ismertté tenni.
Kis túlzással ez olyan lenne, mintha a tévében súlyos pénzekért megvásárolt reklám idején egy projektorral a képernyőre vetítve próbálnám elérni, hogy mégis inkább az én káeftém termékét vásárolja meg a néző. Kevesebbe kerül, bénább is, mint a szépen leforgatott hirdetés, meg amúgy másokkal is kiszúrok, akik ilyesmit nem szeretnének látni a képernyőjükön (vagy jelen esetben a Facebook-üzenőfalukon).
Hírek, álhírek, vírusok
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen károkat okozhatnak a sokszor minden alapot nélkülöző, vagy épp egy apróságot hatalmas lufivá fújó ál- vagy rémhírek, amelyeket sokan sajnos mindenféle kritikai gondolkodás vagy az úgynevezett józan ész alkalmazása nélkül osztanak meg. Sajnos, azt is kimutatták már különféle kísérletek és kutatások, hogy az emberek szomorúan nagy hányada egyáltalán nem olvassa el, hogy miről szól az a cikk, amelyet vaskos megjegyzések vagy épp szívecskék és unikornisok kíséretében oszt meg a követőivel.
Persze, egy-egy hírről nehéz eldönteni, hogy valódi történésről van szó, trollkodásról vagy épp koncepciózusan felépített dezinformációs kampány részéről, ebbe sajnos időnként még az újságírók is belefutnak. Azonban általában nem kell hozzá sok idő, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy egy hírt mennyire tekinthetünk hitelesnek.
A kamuhírekkel már Donald Trump amerikai elnöknek is meggyűlt a baja (Fotó: Getty Images)
A legegyszerűbb módszer, ha rákeresünk a Google segítségével a szóban forgó eseményre, történésre, és ha a jelentősebb kiadványok, portálok, tévé- vagy más hírcsatornák oldalain nem bukkanunk rá, ellenben két-három obskúrus blog bejegyzéseiben igen, máris találtunk egy gyanús jelet. Természetesen előfordulhat, hogy egy világrengető hírről egy jókor jó helyen lévő blogger fog beszámolni, azonban valószínűtlen, hogy ha, teszem azt, a citrom héjában megtalálták volna a rák ellenszerét, arról ne számolna be minden, valamit magára adó médium Párizstól Sydney-ig. Vagyis, ha “MEGDÖBBENTŐ FELFEDEZÉST TETTEK AZ ORVOSOK! ETTŐL ELMÚLIK AZ AIDS/RÁK/TÍFUSZ” típusú címekkel találod szembe magadat, gondold végig, hogy erről vajon miért a www.éberenszabadulók.info.ru számol be, azt is csupa nagybetűvel.
Megosztás helyett gondolkodj!
Miből gyaníthatod elsőre – Google-keresés nélkül is akár –, ha egy Facebookon szembejövő bejegyzés átverés, tartalomnak álcázott reklám vagy kizárólag a kattintásra hajtó – úgynevezett clickbait – szenzációhajhászás? Bár nem kőbe vésett dolgokról van szó, mégsem nehéz legalábbis gyanakodni, ha olyan bejegyzést látunk, amelynél
- feltűnően magas a CSUPA NAGYBETŰVEL ÍRT SZAVAK ARÁNYA (lásd feljebb);
- óriási leleplezést ígérnek, évtizedes, évszázados rejtélyek, orvosi problémák megoldását;
- a bejegyzés alján látható webcím gyanakvásra ad okot (ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a www.napi-hirek.net című “blogon” elérhető, átverésről írt cikkünket, vagyis hogy miért nem kapsz ingyen házat a Facebookon);
- a cikket megosztó oldal neve gyanakvásra ad okot (a CCN News, a BBC Világ vagy a New York TIME nem nívós sajtótermékek neve, hanem csalók által létrehozott kamuoldal).
Ha már véletlenül mégis rákattintottál az adott bejegyzésre, és azt tapasztalod, hogy egy profinak tűnő online újság felülete helyett egy körülményes, minden harmadik mondat vagy minden fotó után kattintást követelő weboldalra keveredtél, inkább mégse oszd meg ismerőseiddel az adott tartalmat, vagy ha már megtetted, utólag nyugodtan töröld ki. Hidd el, mindenki csak hálás lesz neked, amiért nem kell egy ilyen oldalon kattintgatnia, ugyanis az efféle honlapok gyakran azért léteznek csupán, hogy ezekből a kattintásokból pénzt csináljanak, cserébe alaptalan kamut vagy három-négy éve lejárt híreket nyújtanak csupán.
A fentieknek van egy csúnyább oldalága, amikor a kellően figyelemfelkeltő – jellemzően pornográf vagy TÉNYLEG KOMOLYAN NAGYON DURVÁN HIHETETLEN!!! – tartalmakkal operáló támadók bejegyzésére kattintva mindenféle finom vírust szabadíthatsz el. Ezek között vannak ártalmatlanabb – de kétségkívül nagyon idegesítő – darabok, amelyek csupán a Facebook-faladat szemetelik tele önmaguk megsokszorozásával, ráadásul elküldik ismerőseidnek is, akik aztán tovább súlyosbíthatják a helyzetet. A rosszabbak viszont akár hozzáférhetnek a személyes adataidhoz, sőt – felidézve az elmúlt héten a fél világot beszántó Wanna Cry zsarolóvírus esetét – akár ki is zárhatnak a számítógépedből. Ezért is érdemes egy picit megvizsgálni, hogy pontosan mi is az, amire éppen kattintani szeretnénk.
Ne ordibálj a falu főterén!
Megvan a mondanivalód a Szabadkőművesek és Gyíkemberek Demokratikus Együttműködéséről? Szívesen elküldenéd melegebb éghajlatra a szemüveges bírót a tegnapi Trolisofőrök – Megyei Félnótások örökrangadó után? Esetleg csak simán, kerek perec szeretnéd kijelenteni, hogy mi a vaskos véleményed a piréz halászokról vagy a szíriuszi balettművészekről?
Ha a metrón nem vállalnád, Facebookon se tedd!
Természetesen szólásszabadság van, így mindenki azt mond, amit szeretne. De gondold végig, hogy amit egy közösségi oldalon – a példánál maradva a Facebookon – leírsz, azt nem biztos, hogy csak azok az emberek fogják látni, akikkel azonos véleményen vagy. Sőt, lehet, hogy nem is csak azok az emberek fogják látni, akik az ismerőseid. Mielőtt tehát valakit felszólítanál tetszőleges nemű felmenőjének a tetszőleges testnyílásába való távozásra, gondolj bele, hogy ugyanezt adott esetben kimondanád-e az orvosi rendelő várójában, a játszótéren, a szülői értekezleten vagy mondjuk a kedvenc kávézód teraszán, emelt hangon. Ha bármelyik esetben elbizonytalanodsz, inkább a Facebookon se posztold, ne is kommenteld, mert lehet, hogy később bánni fogod. Intő példaként álljon itt Justine Sacco története, aki még 2013-ban követett el egy viszonylag könnyen elkerülhető hibát. A 30 éves Sacco egy nagy cég kommunikációs igazgatója volt, aki egy 11 órás repülőút előtt gyorsan kidobott a Twitter-oldalára egy viccesnek szánt, valójában azonban bántó és rasszista megjegyzést.
Ha társaságban nem tennéd, a közösségi oldalon se tedd!
A repülőről leszállva a telefonja szinte megolvadt a rengeteg értesítéstől, ugyanis, bár csupán 170 követője volt Twitteren, az otromba vicc szárnyra kapott, és mire a gép landolt, már világszerte több millióan látták és több tízezer üzenetet kapott ismeretlenektől, akik mélyen elítélték tapintatlanságáért, de volt olyan is, aki kiderítette a telefonszámát, és személyesen mondta el neki a véleményét. Mivel pedig a 11 órás rádiócsend miatt rászálltak a munkaadójára is, a vállalat nem tehetett mást, mint elhatárolódott meggondolatlan alkalmazottjától, akitől rövid úton búcsút is vettek.
De abba is érdemes belegondolni, hogy vajon helye van-e a Facebookon, ország-világ, a gyerek iskolai tanára, a jógaóra résztvevői vagy épp a kevésbé közvetlen kollégák előtt azoknak a fotóknak, ahol a kis Klára éppen üdvözült vigyorral áll fel tök meztelenül élete első sikeres bilizése után, vagy amikor a kis Tibor éppen üvöltve hányja vissza már harmadszorra a reggelit az ettől kellően megrémülő Szultán kutya hátára? Ugye, hogy te sem örülnél, ha a szomszéd család mindennapjaiba ilyen mélységekig belelátnál? Légy tekintettel te is az ismerőseidre, hidd el, ők sem kíváncsiak ennyi részletre.
Meztelen baba-gyerek & testnedvek bármilyen formában? NEEEEEEEEEEEEEEE!
Röviden és tömören összefoglalva:
a közösségi média különböző platformjain alkalmazandó ökölszabály szerint:
- várj 5 másodpercet, mielőtt nyakló nélkül megosztanál bármit,
- figyelj a gyanús jelekre,
- és csak olyan tartalmakat posztolj, amelyeket akár a tömött buszon is szívesen elmesélnél egy olyan ismerősödnek, akivel évente kétszer szoktál összefutni, akkor is véletlenül.
