Szabadidő

Az Apple bejelentette az új iPhone-csodát

Megfelelő időhúzás és néhány új elegáns Apple-termék felvezetése után Tim Cook végre megmutatta a közönségnek az igazán forradalminak szánt új iPhone X-et. Mindenki olvadjon el: még nagyobb kijelzőt és arcfelismerő rendszert is kapott az új készülék!

A valaha volt legfuturisztikusabb okostelefonját jelentette be kedden az Apple vezérigazgatója, Tim Cook a cég hagyományos őszi rendezvényén a Steve Jobs Theaterben.

Az iPhone X az Apple szerint a legnagyobb dobás azóta, hogy az eredeti első iPhone-t a piacra vitték. Reményeik szerint ez a készülék a következő tíz évre fogja kijelölni az utat az adott terület technológiai fejlesztései számára. 

Az iPhone X -en a kijelző szinte széltől szélig, mint a feszített víztükör, fedi be teljesen az előlapot, ez az egyik legcsábítóbb újítás. A szuperretina kijelző még gazdagabb a színekben és még élesebb képeket garantál, de amiben igazán nagyot alkot, az az új biometrikus azonosító. A jubileumi készüléken ugyanis már hozzá sem kell érni a képernyőhöz, hogy feloldjuk a billentyűzárat, elég, ha csak ránézünk a saját telefonunkra.

Ez itt bizony a jövő: az iPhone X azzal dicsekszik, hogy Face ID-t használ, azaz minden különösebb erőfeszítésünk nélkül be tudunk lépni a telefonba, ha az valóban a miénk, és felismeri az arcunkat. Cook szerint természetesen ez egy nagyon biztonságos technológia is, amivel az adataink védve vannak.

A többi iPhone

Az iPhone X várva várt bejelentését több más Apple-termék felvonultatása előzte meg. Bemutatták például az iPhone 8 és 8 Plus szériát, valamint Apple Watch harmadik szériáját is.

Utóbbi esetében az új készülék most már saját mobilhálózaton tud működni, és egy hangos személyi edző applikációt is tettek bele. Az már csak a hab a tortán, hogy újfajta színes és légáteresztő anyagból készült szíjakat is kínálnak az órákhoz.

Aztán az Apple TV is megújul: 4K-s streamelést és HDR-támogatást kap. A 4K-s tartalmak fel fognak kerülni az iTunes-ra is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top