Szabadidő

Lelőtte az izlandi pónit, mert vaddisznónak nézte

Vaddisznónak nézte a magaslesről a 65 éves vadász az izlandi pónit, ezért lelőtte az állatot. Mikor kiderült, hogy nagyon csúnyán benézte az elejtett zsákmányt, és egy németországi legelőjét háborgatta, azonnal jelentette az esetet.

A németországi legelő tulajdonosa, Anoush Bargh két nappal az incidens után nyilatkozott. Mint fogalmazott: öt hónapig él rideg tartásban öt izlandi póni a legelőjén, az incidens megtörténtekor ő is, a pónik tulajdonosa és egy harmadik ember is a farmon tartózkodtak. Elmondása szerint a terület 80 százalékát jól be lehet látni, mindössze húsz százaléka mocsaras és ágas-bogas. Bargh szerint ezeket a körülményeket a helyi vadász is kellett, hogy ismerje. 

Ugyanakkor valóban elképzelhető, hogy az érvényes vadászengedéllyel rendelkező vadász vaddisznónak nézte a mindössze 1, 2 méter magas izlandi pónit, mivel egy 182 méterrel távolabb lévő magaslesből célzott, este hat óra körül, és akkor már csak az állatok körvonalai látszódhattak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top