nlc.hu
Szabadidő
Háromnapos közlekedési rémálom kezdődik Budapesten

Háromnapos közlekedési rémálom kezdődik Budapesten

Budapestre látogat egy kínai állami delegáció, s mint ilyenkor lenni szokott, lezárják az egész várost. Vasárnaptól szerdáig kell korlátozásokra számítani.

Érdemes a tömegközlekedést választani vasárnaptól szerdáig Budapesten, a belvárosban közlekedőknek, ugyanis egy hazánkba látogató kínai delegáció miatt erőteljes forgalomkorlátozásra és parkolási tilalomra kell számítani.

A BKK tájékoztatása szerint a rendőrség lezárja a forgalom elől többek között a Lánchidat, a Széchenyi István teret, az Apáczai Csere János utcát és ezek környékét, továbbá a pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Március 15. tér között.

A felsoroltakon kívül más fő közlekedési útvonalakat is lezárnak, ezért a BKK kéri a fővárosban közlekedőket: aki a belvárosba tart, ezeken a napokon lehetőség szerint ne gépkocsival közlekedjen.

MTI Fotó: Mónus Márton

A delegáció érkezésekor (vasárnap délután 14-15 óra körül) és távozásakor (szerdán 11-12 óra körül) a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre vezető útszakaszok közlekedését is korlátozzák.

A lezárások a korlátozott területeken áthaladó közösségi közlekedési járatokat is érintik, ezért egyes időszakokban leáll majd az M1-es metró közlekedése, valamint több villamos- és buszjárat forgalma is módosul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top