nlc.hu
Szabadidő
Nézz tüneményes fotókat az egyhetes miskolci vakvezetőkutya-kölykökről!

Nézz tüneményes fotókat az egyhetes miskolci vakvezetőkutya-kölykökről!

A hat apróság – öt fiú és egy lány – még épp csak ismerkedik a körülötte lévő világgal. Nem is sejtik, milyen ritka képességekkel és különleges feladatra születtek.

2A kicsik szerencsére nagyon jól vannak, és szépen fejlődnek. Gyakorlatilag megduplázták a születési súlyukat ebben az egy hétben” – tudjuk meg Komondi Piroskától, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola szakmai vezetőjétől, aki elárulta azt is, hogy a január 19-én született hat kiskutya minden szempontból különleges.

Nem csak azért, mert szüleik génállománya gyakorlatilag már most garancia rá, hogy belőlük is kiváló képességű vakvezető kutya lesz, hanem azért is, mert a most még tenyérnyi apróságok megalapozhatják az Iskola saját tenyésztési programját, ami országosan is kuriózum.

Fiera, az anyakutya egy olyan együttműködési program keretében kerülhetett hozzánk már vemhesen, amiben azért vehetünk részt, mert két éve tagjai lettünk a Nemzetközi Vakvezető Kutyás Világszövetségnek” – mondja a szakértő, majd hozzáteszi, a sárga labradort, akinek felmenői és rokonai mind vakvezető kutyák, az együttműködés jegyében, az egyik legnagyobb amerikai kutyaiskolától kapták.

baráthegyi vakvezető kutya kutyakölyök
Megnézem
Összes kép (6)

Miért fontos a fent említett tökéletes génállomány? Komondi Piroska azt mondja, Fiera és kölykei 30-40 évnyi genetikai munka és kutatás eredményeként pontosan olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, melyekkel egy leendő vakvezető kutyának rendelkeznie kell. „Gyakorlatilag minimálisra van csökkentve bennük a labradorokra egyébként oly jellemző zsákmányszerző – labda,labda, labda! – ösztön, emellett ezek a kutyák jóval érzékenyebbek és alkalmazkodóbbak, mint fajtársaik.”

A szakértő hozzáteszi, egy jó vakvezető kutyának mindezek mellett, rendelkeznie kell egy jó adag – nem öncélú – önállósággal, és egy kis eszességgel is, hogy később magabiztosan oldja meg azokat a kihívásokat, amikkel a mindennapi munkája során találja majd szembe magát. „Például, hogy a piacon ki tudja vezetni gazdáját egy stand mögül, vagy hogy biztonsággal ki tudjon kerülni egy útépítéses szakaszt.”

A most született kiskutyákat, akiknek fejlődését élőben is nyomon lehet követni, először 3 napos korukban tesztelték, de még vár majd rájuk teszt hathetes korukban is. A kicsik azután kölyöknevelőkhöz kerülnek, akiknek a munkájáról itt írtunk bővebben, hogy aztán egyéves korukban megkezdődjön a kiképzésük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top