Az olasz rendező, Paolo Genovese hatalmas sztárnak számít nálunk, legalábbis azok körében, akiknek a mozizás nemcsak az aktuális szuperhősfilm megnézését jelenti, hanem időnként eljárnak művészmoziba is. Előző, Teljesen idegenek című filmjére annyira ráharaptunk, hogy a filmet egy és negyed évvel a bemutató után még mindig nem vették le a műsorról. Jellemzően egy ilyen kaliberű európai film a hazai mozikban nagyjából 3 és 5 ezer néző közötti forgalomra számíthat, és aztán annyi. Ehhez képest a Teljesen idegenek itthon már túl van a hetvenezer nézőn, ráadásul egészen friss hír, hogy Goda Krisztina rendezésében és Csányi Sándor főszereplésével magyar remake is készülhet belőle, vagyis egy igazi sikertörténettel állunk szemben. És mi a film sikerének titka? A történet, amit mindenki izgalmasnak talál: adott egy baráti társaság, ahol a jelen lévők kitalálják, hogy az este folyamán mindegyikük okostelefonja váljon nyitott könyvvé: ha üzenetet kapnak, azt meg kell osztaniuk a többiekkel, és válaszolni is csak előttük válaszolhatnak. Titkai pedig szinte mindenkinek vannak.
Paolo Genovese a 73. Velencei Filmfesztivál vendégeként (Fotó: Getty Images)
Úgy tűnik, Genovese az erős koncepciók híve, ugyanis új filmje is a titkokra épít, továbbá egy olyan tartalomra, amit röviden elmesélve szinte bárki érdeklődését fel lehet kelteni. Csakhogy ezúttal nem saját kútfőből dolgozott: A hely egy kevésbé ismert, 2011-es amerikai sorozat, a The Booth at the End remake-je.
A titokzatos férfi
A férfi (Valerio Mastandrea) csak ül a kávézóban. Nincs előtte laptop, csak egy nagy irathalmaz, és egész nap ott fogyasztja a kávékat és a szendvicseket. Nem tudjuk, ki ő, nem tudjuk, mit akar, és azt sem tudjuk, hogy miért éppen A Hely nevű sarki kávézó vált a törzshelyévé. Angelának, a kávézó Monica Belluccira emlékeztető pincérnőjének is feltűnik az alak, aki csak egyetlen dolgot tesz: hosszasan és titokzatosan beszélget azokkal, akik helyet foglalnak az asztala másik, üres székén. Közben pedig jegyzetel, és folyton a papírjait lapozgatja. Amikor Angela – aki nem az a típusú nőt, akit gyakran utasítanának vissza a férfiak – odamegy hozzá, hogy megismerkedjen vele, a férfi ugyan kedvesen, de mindig lepattintja, és még a nevét sem sikerül megtudnia. Mert az „nem számít”, legalábbis a férfi szerint.
Mert nem maga a férfi számít, hanem az, amit tesz. Márpedig emberünk kívánságokat teljesít. Odamész hozzá, elmondod, mit vársz az élettől, ő pedig szembesít azzal, hogy mi az ára a kérésednek. Hiába vagy gazdag, nála nem a pénz számít. Tenned kell valamit, valami olyasmit, ami általában ellenkezik mindazzal, amiben hiszel. Minél könnyebb a kérés, annál könnyebb a feladat. Ezenkívül csak egyvalamit kér: azt akarja, hogy minden részletbe beavasd. El kell mondanod, hogyan tervezed megoldani a neked adott feladatot, és mit teszel azért, hogy sikerüljön. Ha megcsináltad, a kívánságod teljesül, és soha többé nem látjátok egymást.
Egy hely és a nagy titok
úgy tűnik, hogy Genovese szereti korlátok közé szorítani magát. Míg a Teljesen idegenek esetében a cselekmény nagy része egyetlen lakásban játszódott, itt maga a kávézó az a helyszín, amit nem hagyhatunk el. Minden jelenet itt játszódik az ismeretlen férfi asztala körül, a külvilág és a szereplők életének történéseit csak az általuk az asztalnál elmondottakból tudhatjuk meg. Ettől persze egy kicsit rögtön színházszerűvé is válik az egész, és volt is egy olyan érzésem közben, hogy A hely sokkal jobban működne színdarabként, mint filmes formában. Mert bármennyi fordulatot és karaktert is tömött Genovese a cselekménybe, a 105 perc egyszerűen sok egy ennyire statikus filmtől, ami vizuálisan már fél óra után unalmassá válik.
A hely stábja a 12. Római Filmfesztivál vörös szőnyegén (Fotó: Getty Images)
A rendező abban viszont tényleg jó, hogy a film fő titkával végig fenntartsa a néző érdeklődését annyira, hogy ne akarjon felállni a székéből. Vajon ki ez a férfi? Maga az emberbőrbe bújt Sátán, aki próbára teszi az emberiséget? Netán maga az Isten, aki leszállt közénk, és ilyen aljas játékokkal szórakoztatja önmagát? A férfiban az a legizgalmasabb, hogy látszólag ő sem élvezi azt, amit csinál. Nem leli örömét benne. Akkor meg miért csinálja?
Kívánságműsor
A film sikere innentől kezdve nagyrészt azon múlik, milyen problémákkal keresik fel emberünket a „kuncsaftok”, ő pedig mit kér érte cserébe, és az ezáltal létrejövő morális kérdések vannak-e annyira izgalmasak/életszerűek, hogy végig lekössenek minket, továbbá kisül-e valami ebből a szokatlan történetből, vagy az egész nem több egy jól kifundált, de üres, óriási blöffnél. Vannak teljesen érthető problémák: az asszony, aki szeretné rendbe hozni a házasságát a férjével, vagy a férfi, aki szeretné, ha a fia viszontszeretné őt, a vak férfi, aki szeretné visszakapni a látását, illetve a hitehagyott apáca, aki szeretné ismét visszakapni Istent. Aztán akadnak kissé nevetségesek is: egy férfi egy Playboy-naptárcsajjal szeretne eltölteni egyetlen éjszakát, és végig úgy beszél róla, mintha még sosem hallott volna arról, hogy prostituáltak is léteznek a világon, vagy a lány, aki szeretne szebb lenni, de még nem értesült arról, hogy a plasztikai sebészet egy ideje már rendelkezésre áll. A film talán legradikálisabb pontja az, hogy a férfi miket kér mindezért cserébe: nem szeretnék spoilerezni, ezért csak annyit mondok, hogy a véresre veréstől a megcsaláson át a gyerekgyilkosságig elképesztően széles a skála.
Paolo Genovese és Georgij Sabanov producer A hely orosz premierjén (Fotó: Getty Images)
A sulykolt tanulság
Genovese sorra szövi a szálakat, és úgy a film felének környékén világossá válik, hogy sok „kuncsaftja” így vagy úgy, de kapcsolatban van egymással, a történeteik egy ponton összefonódnak. A hely rendezője próbál nagyon agyas lenni, de ettől a film és a benne látható konfliktusok kissé mesterkéltté, művivé válnak. Mintha nem is szolgálnának másra azon felül, hogy általuk egy példamesét halljunk arról, hogy mi, emberek annyira gyarlók vagyunk, hogy valójában fogalmunk sincs arról, mi tenne bennünket boldoggá, és ha kívánhatunk is valamit, korántsem biztos, hogy olyasmit kérünk, amitől tényleg jobbá válik az életünk. Mindezt Genovese szépen levezeti, de ez az erősen sulykolt tanulság kissé rátelepszik a filmre. A végén egy kicsit javít azzal, hogy egy ügyes fordulattal a titokzatos férfiról is elárul valamit, de összességében A hely jó film helyett inkább kihagyott lehetőségnek tűnik. Benne volt a sztoriban, hogy ebből valami sokkal jobb legyen, de a művisége és a kimódoltsága sosem engedte, hogy ez bekövetkezhessen.
