Szabadidő

Ennyi magyart érint a Facebook adatkezelési botránya

Világszinten jóval több felhasználót érintett a Facebook adatkezelési botránya, mint amennyiről eddig beszéltek. Több ezer magyar adatával is visszaélt a Cambridge Analytica elemző cég.

Ismét megszólalt a Cambridge Analytica-botrány kapcsán Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és elnök-vezérigazgatója. Elismerte, hogy nem voltak elég körültekintőek.

Nem figyeltünk eléggé a visszaélések megelőzésére és arra, hogy az emberek hogyan használhatják fel ártalmas célokra is ezeket az eszközöket.

Mike Schroepfer, a cég technológiáért felelős vezetője blogbejegyzésben hozta nyilvánosságra, hogy a brit-amerikai Cambridge Analytica nem 50 millió, hanem 87 millió Facebook-profil adatait szerezte meg. Ebből 71 millió felhasználó volt amerikai.

Christopher Wylie, a Facebook egyik volt kutatója – aki az egész adatlopási ügyet kirobbantotta – azt állítja, hogy a Cambridge Analytica még 87 millió felhasználóénál is több profilt dolgozott fel.

A 24.hu azt írja a Facebooktól kapott hivatalos információk alapján, hogy

32 ezer magyar felhasználó adatához fért hozzá a külső elemző cég.

Bár csupán 13 magyar felhasználó telepítette az adatgyűjtő alkalmazást, az applikáció az ismerőseik adataihoz is hozzáfért. Így becsülik 32 ezerre az érintett felhasználók számát.

A Cambridge Analytica pszichológiai profilt állított össze az egyes felhasználók adataiból, és ennek segítségével célzott üzeneteket lehetett küldeni a felhasználónak, befolyásolva ezzel a választói viselkedést. A Facebook a múlt hónapban kitiltotta a brit-amerikai céget az oldalról.

A most nyilvánosságra került újabb információk nagy visszhangot keltettek az amerikai kongresszusban is, ahol a törvényhozók a jövő héten hallgatják meg Mark Zuckerberget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top