Szabadidő

A hivatal – visszatérhet a klasszikus sorozat

Úgy tűnik, hogy egyre többen szeretnék az egykori stábból, hogy néhány epizód erejéig visszatérjen a képernyőre A hivatal sorozat.

John Krasinski új filmjét, a Hang nélkült néhány hete mutatták be a mozik, ráadásul idén a tévébe is visszatér a Jack Ryan sorozattal. A 38 éves színésznek azonban még ma is A hivatal sorozat az egyik kedvenc munkája, amelynek 2005 és 2013 között volt a főszereplője. Amikor a napokban egy brit tévéműsor vendége volt, így felelte arra a kérdésre, hogy szerinte egyszer visszatér-e a képernyőre A hivatal. „Örömmel venném a visszatérést, és szívesen bújnék bele Jim bőrébe, de hogy őszinte legyek, a stábot újra összehozni egy hosszabb forgatásra, a mostani munkáink miatt logisztikai rémálom lenne” – magyarázta a színész.

A hivatal lehetséges visszatérésről már régóta pletykálnak. Az NBC csatorna vezére korábban azt mondta, hogy nyitott egy olyan tárgyalásra, amely a Dunder-Mifflin papírvállalat dolgozóinak tévés visszatéréséről szólna.

Nem tudod, mi A hivatal?

A hivatal (Office) az NBC amerikai csatorna ál-dokumentumsorozata, melynek a hasonló névvel futó brit BBC sorozat az alapja. Alkotói Ricky Gervais és Stephen Merchant, az amerikai változatot Greg Daniels adaptálta. A sorozat 9 évad után búcsúzott a nézőktől.

Sooooo....This rabid theater fan came to #DryPowder last night.

John Krasinski (@johnkrasinski) által megosztott bejegyzés,

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top