Csupasz, koszos lábak sietnek a porban. Egy romos állapotú kisboltban járunk, melynek polcait alaposan lerabolhatták az utóbbi időben. Alig van rajtuk áru, csak a chipses zacskók állnak ott rogyásig, érintetlenül. Mert a Hang nélkül világában a chipszabálással nemcsak pluszkalóriák várnak ránk, hanem egyenesen a halálba rohanunk. Az emberiség nagy részének annyi, titokzatos, ki tudja, honnan jött szörnyetegek intéztek el minket, akik ugyan teljesen vakok, ellenben olyan szuper a hallásuk, hogy egy kilométerről is meghallják, ha a földre ejtesz egy üvegpoharat. Az egyetlen esély a túlélésre, ha csendben maradsz. A film elején még öttagú Abbott család ilyen szempontból előnnyel indul: kamasz lányuk siket, így mindegyikük kiválóan tud jelelni.
Elnyel minket a csend és a rettegés
John Krasinski éveken át nem volt több, mint „a vicces fickó” A hivatal című sorozatból és mellesleg a szépséges Emily Blunt férje. Az utóbbi években rendezőként is lehetett hallani róla, de eddigi munkái nem zavartak túl sok vizet. Azok a tipikus, helyes kis indie komédiák voltak, amiket nézve elvoltunk ugyan, de másnap már nem nagyon emlékeztünk rájuk. Semmi sem utalt arra, hogy a fickó vonzódna a horror műfajhoz, sőt igazából arra sem, hogy különösebben tehetséges alkotó volna. Szóval bátran mondhatjuk, hogy az idei Hang nélkül gyakorlatilag a semmiből érkezett, és az, hogy ez a 17 millió dollárból készült mozi már most bőven 200 millió dolláros bevétel felett jár, több mint árulkodó.
Emily Blunt férjét, John Krasinskit eddig leginkább csak A hivatal című sorozat rajongói ismerhették (Fotó: Getty Images)
A filmnek szerencsére nemcsak az alaphelyzete izgalmas, hanem az is, amit Krasinski rendezőként kihoz belőle. Érezte és tudta, hogy ez a koncepció csak minimalista módon előadva izgalmas, ezért tulajdonképpen kamaradrámát készített belőle. A film elejét leszámítva a főszereplő Abbott család nem hagyja el a semmi közepén álló farmházuk környékét, és rajtuk és a szörnyeken kívül más szereplőket tényleg csak mutatóba kapunk. Filmzenét is csak elvétve (bár én jobban örültem volna, ha még ennyit sem használ, de ízlések és pofonok…), a film hangkeverése viszont a végletekig kihasználja a csendben és az apró zajokban, zörejekben rejlő feszültségforrást. Itt még a padló nyikorgását is olyan izgalommal figyeljük, hogy arra nincsenek szavak. Manapság, amikor a hollywoodi filmek többsége hihetetlenül hangos, üdítő érzés egy olyan filmre beülni, amely pont az ellenkező módszerrel fejti ki hatását.
Szülj csendben!
Persze jöhetnének a nagyfülű szörnyetegek csőstül, ha nem törődnénk az Abbott család tagjaival, a dolognak nem lenne különösebb jelentősége. Krasinski pompásan építi fel a család dinamikáját. Az általa játszott apa túlélő üzemmódban csak arra összpontosít, hogy ne kerüljenek a szörnyetegek karmaiba, míg a felesége tudja, hogy az nem élet, ha csak ez számít. Még ilyen lehetetlen körülmények között is igyekszik mosolyt, szeretetet és némi játékosságot adni a gyerekeinek, mert tudja, hogy ezek nélkül nincs értelme az egésznek. A kamasz lány még egy ilyen szélsőséges helyzetben is kamasz marad, tehát dühös és lázad, míg a kisfiuk még túlságosan ragaszkodik az édesanyjához, pedig ebben az új világban az önállóság létkérdés. Krasinski és a film két másik forgatókönyvírója ügyesen építenek fel olyan helyzeteket, amelyek ezt a családi dinamikát mozgásba hozzák, bár tény, hogy az már kissé szadista ötlet volt részükről, hogy Evelyn, azaz az anyuka a film cselekménye idején már mindenórás terhes. Ha most az jár az eszedben, hogyan lehet végigcsinálni egy szülést tök csendben, és ha ez még sikerülne is, akkor hogyan lehet csendben tartani egy sírós újszülöttet, akkor nem vagy ezzel egyedül. Igen, a Hang nélkül tényleg elmegy odáig, hogy mindezt bemutassa, és Emily Blunt elképesztő játékának köszönhetően hihetetlen intenzitású jeleneteknek lehetünk szemtanúi.
A Hang nélkül valódi családi vállalkozás – úgy emberileg, mint szakmailag
A szülői áldozatvállalás
A Hang nélkül leginkább a feszültség lassú fokozására épít, és nem annyira a jump scare-ek mozgatják (bár ebből is akad benne néhány, jobb és rosszabb is), ráadásul az igazán jó horrorokhoz hasonlóan nem elégszik meg azzal, hogy mindannyian a gatyánkba csináljunk, mondanivalója is van a világról. Az amerikai kommentek között megjelentek olyan találgatások is, hogy a film a közösségi médiáról szól, és azt jelzi, hogy ha valóban felvállalod magadat, könnyen válhatsz támadások célpontjává, de ez inkább tűnik belemagyarázásnak, mint valódi tartalomnak. A Hang nélkül a szülők filmje. Azt az elképesztő energiabefektetést mutatja be, amit a szülők a gyermekeik felneveléséért és biztonságáért tesznek, és arról szól, hogy ezek után mégis el kell engedniük a kezüket. Mert be kell látni, hogy bármennyire szeretnénk, nem lehetünk örökké mellettük, és a legfontosabb, amit adhatunk neki, ha önállóságra neveljük őket, hogy később nélkülünk is boldoguljanak a világban. Ezt az üzenetet a Hang nélkül olyan szépen adja át, hogy még azt is könnyedén megbocsátjuk neki, hogy időnként a filmbeli szörnyetegek hallása elég szelektív, és a dramaturgia szükségletei szerint hallanak vagy nem hallanak meg dolgokat, illetve akad néhány logikai baki is a történetben. Az érzelmi hatás ugyanis mindvégig olyan erős marad, hogy ezek egy pillanatra sem zökkentenek ki az élményből. A Hang nélkül tényleg élményszámba megy. Csak arra kell figyelni, hogy senki ne majszoljon popcornt a közelünkben a moziban.
