Szabadidő

Rendkívüli: nem ítélik oda idén az irodalmi Nobel-díjat

Ilyenre 1943 óta nem volt példa. Egyes források szerint ez lehet a díj történetének messze legnagyobb botránya.

A közelmúlt botrányai nyomán szinte működésképtelenné vált Svéd Akadémia pénteken bejelentette, hogy idén nem ítéli oda az irodalmi Nobel-díjat.

A csütörtök este hozott döntés szerint egy évvel elhalasztják a díj odaítélését, amire már többször is volt példa az elismerés történetében – olvasható az akadémia honlapján. Az 1901 óta odaítélt elismerés történetében mindössze hétszer fordult elő, hogy nem osztották ki a legrangosabb irodalmi díjat, legutóbb 1943-ban.

Április végén mi is beszámoltunk róla, hogy óriási botrány tört ki az idei irodalmi Nobel-díj körül. A legrangosabb irodalmi díjról döntő testületet szivárogtatási, zaklatási és korrupciós botrány rázta meg az elmúlt hónapban, emiatt 18 tagja közül többen is bejelentették, hogy távol maradnak az akadémia munkájától.

A botrány a testület egyik tagja, Katarina Frostenson körül robbant ki, a költőnő ugyanis elhallgatta, hogy résztulajdonosa egy olyan, a férje, Jean-Claude Arnault által vezetett rendezvényközpontnak, amely anyagi támogatást kapott a Svéd Akadémiától. Frostenson férjét ráadásul több nő is szexuális zaklatással vádolja, a testület tagjai közül pedig többen úgy gondolják, hogy ő szivárogtatta ki több alkalommal is az elmúlt években az irodalmi Nobel-díj nyerteseinek nevét.

A BBC szerint ez a a díj történetének messze legnagyobb botránya. A Svéd Akadémia rendszerint október első felében jelenti be az irodalmi Nobel-díj nyertesét, a 2018-as nyertest jövő évben, a 2019-es díjazottal együtt fogják bejelenteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top