Szabadidő

Több orális szex kellene – jön az év legpikánsabb magyar filmje

Mihez kezd egy fiatal pár, ha sok együtt eltöltött év után kezd kikopni a szenvedély a kapcsolatukból? Erről szól a Nyitva.

Megérkezett az első előzetes Nagypál Orsi (Csak színház és más semmi, Terápia) első nagyjátékfilmjéhez. A Nyitva ősszel kerül mozikba, és a magunk részéről kíváncsian várjuk.

A sztori szerint adott egy harmincas, hosszú évek óta együtt élő pár, Fanni (Radnay Csilla) és Bálint (Kovács Lehel), akik úgy próbálják meg a szürke hétköznapokat feldobni és az elkerülhetetlennek tűnő megcsalásokat kiküszöbölni, hogy megnyitják kapcsolatukat a szexuális kalandok előtt.

Első körben egyperces előzetes érkezett a filmből. Már ennyiből is kitűnik, hogy itt vélhetően nem a romantikus komédiák szokásos, vattacukor felhőbe bugyolált világa vár majd ránk, hanem valami sokkal realisztikusabb dolog.

A két főszereplő mellett Péterfy Bori, Jordán Adél és Ötvös András is játszik a fimben, melynek producere Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése