Szabadidő

Rétisas falta fel a feketególya-fiókákat a gemenci erdőben – videó

Mindhárom fiókával végzett a ragadozómadár.

Felkavaró felvételeket készített a Duna–Dráva Nemzeti Park egyik vadkamerája a gemenci erdőben. A videón az látható, ahogyan egy rétisas felfalja az egyik gólyacsalád fiókáit.

A felvételt – részleteiben – az RTL Klub Híradója is bemutatta. Riportjukból kiderült, hogy a fészekben többek között azért is szereltek fel kamerákat, mert korábban már előfordult, hogy váratlanul, gyanús körülmények között tűntek el onnan a védett madarak fiókái.

Június 6-án, szerdán végül olyasmit rögzítettek, amit korábban még sohasem a nemzeti park területén: egy rétisas érkezett a fészekbe, rátelepedett a felügyelet nélkül hagyott fiókákra, majd egyesével végzett velük, és elfogyasztotta őket. A nemzeti park munkatársai szerint idén alig áradtak a folyók, ami halhiányhoz vezetett, a ragadozómadár ezért fordulhatott a gólyák ellen.

Az eset egyébként nem a nap 24 órájában figyelhető Tóbiás és Sára fészkében történt, ők szerencsére fiókáikkal együtt élnek és virulnak.

Tóbiás és Sára fészkében minden rendben van a három fiókával. A rétisastámadás szintén Gemencen, de a pörbölyi fészekben történt. Az a fészek is be van kamerázva, de a nyilvánosság részére nem elérhető, csak a szakemberek figyelik

– olvasható a Magyar gólya webkamerák nevű Facebook-oldalon.  

A videó megtekintését gyengébb idegzetű olvasóinknak nem ajánljuk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top