Szabadidő

Így műtötték meg az elefántot a Nyíregyházi Állatparkban – fotók

Ki kellett műteni az állat begyulladt agyarát.

Ki kellett műteni a Nyíregyházi Állatpark hároméves afrikai elefántjának begyulladt agyarát. A másfél órás beavatkozás, amelyet magyar és dél-afrikai állatorvosok hajtottak végre, a hírek szerint sikeres volt.

A bajt az állatpark közleménye szerint az okozta, hogy a Kito névre hallgató bika agyara korábban letört. Bár az állat folyamatos fogászati kezelés alatt állt, így sem tudták megakadályozni, hogy az agyar begyulladjon, ezért nem volt más választásuk, el kellett távolítani.

Erre a beavatkozásra a világon csak három állatorvos képes: a nyíregyházi műtéthez a dél-afrikai Gerhard Steekampet választották, akivel évek óta kiváló szakmai kapcsolatot ápolnak – közölte Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark osztályvezető-szóvivője kedden. A szakember elmondta, hogy a specialista már csaknem ötven elefánt agyarának kezelését végezte el.

A beavatkozást hajnalban kezdték el, az állatorvos saját műszereit és eszközeit használta. Az állatpark három állatorvosa és hat gondozója hajnali négy órakor kezdte meg az állat altatását speciális altatószerek kombinációjával, és lefektették a másfél tonna súlyú Kitót. A műtét során előbb megtisztították az agyarat és eltávolították a korábbi ideiglenes tömést.

Az orvosok ezután kivették a pulpát (fogbél) és kitisztították az agyar belsejét, majd speciális műszerekkel elkezdték feldarabolni az agyarat, amelyet végül két részben teljesen eltávolították az állkapocsból – mondta Révészné Petró Zsuzsa.

Az alig másfél órás beavatkozás után az orvosok felébresztették az állatot, rövid megfigyelés után pedig újra összeengedték a csapattal. Kito a következő fél évben folyamatos utókezelés alatt áll majd, mivel az agyar helyén egy nagy seb maradt. Ez általában szépen gyógyul az elefántoknál, de a fertőzések elkerülése miatt fontos a rendszeres orvosi kontroll.

Fotó: Balázs Attila, MTI

Fotó: Balázs Attila, MTI

Fotó: Balázs Attila, MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top