Szabadidő

Keményen beszólt Elon Musknak a thai fiúkat kimentő búvár

A Tesla-vezér mérnökei gyorsan összeraktak egy kapszulát a mentéshez, amelyet végül nem használtak. A mentőakció egyik búvára elmondta, miért nem, és Muskot is jól kiosztotta.

A barlangban rekedt thaiföldi focicsapat kimentésében résztvevő egyik búvár keményen kiosztotta Elon Muskot. A Tesla és a SpaceX vezére ugyanis egy mini tengeralattjárót adott a mentéshez.

A brit Vern Unsworth a CNN-nek azt mondta: az egész csak PR-fogás volt. Semmi esély nem volt arra, hogy használni tudják a Musk által felajánlott kapszulát. Ugyanis fogalma sem volt arról, milyen szűk járatokon kellett menteniük, az eszköz az első 50 méteren elakadt volna.

A mentőbúvár a részletes indoklása előtt azonban tömören is megfogalmazta a véleményét. Egy erőltetett mosoly és szemforgatás után azt mondta:

Feldughatja magának a tengeralattjáróját oda, ahol fáj.

(Telegraph)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top