nlc.hu
Szabadidő
Babakocsiban loptak el egy cápát egy állatkertből

Babakocsiban loptak el egy cápát egy állatkertből

Azt hinnéd, hogy ilyen nincs. Pedig ez bizony tényleg megtörtént.

A legkevésbé sem szokványos bűntényt követett el két féri és egy nő a San Antonio akváriumban szombat délután. Egykük kiemelt egy nagyjából 45 centiméter hosszú cápát abból a medencéből, ahol a látogatók megsimogathatják az állatokat. Társaival először egy nedves takaróba csavarták, majd egy hátsó helyiségbe mentek, ahol áttették egy vödörbe. A vödröt aztán egy babakocsiba tették és egyszerűen kitolták a parkolóba. 

A biztonsági kamerák rögzítették a történteket, illetve az egyik alkalmazott is észrevette a lopást, és jelezte a feletteseinek.

Jenny Spellman, az akvárium vezérigazgatója a parkolóba sietett, hogy megállítsa a tolvajokat. A cápa azonban ekkor már az egyik tolvaj autójában volt, aki azt mondta, hogy a fia beteg, ezért sietnek, majd beült, és tettestársai nélkül elhajtott.

A rendőrség megtalálta a járművet, majd a tolvajt és magát a cápát is. Egy embert őrizetbe vettek, vádemelés azonban még nem történt.

A cápa ugyan visszakerült az akváriumba, kiderült azonban, hogy a vödörben, melyben ellopták, korábban fehérítő volt, ami megviselte a szervezetét, így nem valószínű, hogy életben marad.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top