nlc.hu
Szabadidő
Kulka János soha többé nem vállal színházi szerepet

Kulka János soha többé nem vállal színházi szerepet

A színész először adott interjút két évvel ezelőtti stroke-ja óta.

Kulka János két évvel ezelőtti stroke-ja óta először adott televíziós interjút. A színész az RTL Klub Fókusz című műsorában mesélt arról, hogyan tanult meg újra beszélni logopédusa, Varga Sarolta segítségével.

Kulka az agyi sérülése miatt komoly beszédzavarral küzd. Állapotát afáziának hívják: ez azzal jár, hogy a betegnek ugyanolyan tiszták a gondolatai, ám azokat nem képes szavakba önteni. Az ilyen állapoton sokszor korábban már ismert versek szavalásával, dalok eléneklésével szoktak segíteni. Kulkán elsősorban a zeneterápia segített, ahogyan azt logopédusa már a Klubrádiónak adott közös interjú során elmondta.

Szerencsére Kulka nagyon sokat fejlődött az elmúlt két évben, és nagyon jó kedvvel nyilatkozott a tévécsatorna riportereinek. Ez azonban sajnos nem jelenti azt, hogy valaha újra színpadra áll majd, mivel az artikuláció továbbra is komoly nehézséget okoz számára. Amikor a Fókusz műsorában színházi visszatéréséről kérdezték, Kulka határozottan azt mondta:

Soha többet.

Utána annyit azért hozzátett, hogy a filmszerepektől nem zárkózik el. Ezt persze már korábban is tudtuk, hiszen járt már forgatáson felépülése óta, november 1-től az X – A rendszerből törölve című krimiben láthatjuk is majd a mozivásznakon. Logopédusa, Varga Sarolta pedig azt is felvetette, hogy Kulkának egy afáziás férfiról szóló filmben kellene majd szerepelnie.

A Fókusz riportja:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top