Napi ajánlónkban kínálunk egy nagy és egy ínyencfalatot, hazai ízeket, kuriózumokat, ellenállhatatlan junkfoodot, egyszeri eseményeket és egész héten ismétlődő programokat, valamint ellátunk hamuban sült pogácsával, és emlékezünk is.
A nap nagy neve
Arctic Monkeys (Nagyszínpad, 21.30)
Klasszikus értelemben vett rockzenekar még nem állt fő műsoridőben a 2018-as Sziget nagyszínpadán, de az utolsó napon ezt a penzumát is letudja a fesztivál, méghozzá egy olyan együttessel, amely tökéletesen alkalmas a grand finale levezénylésére. Ugyanis hiába, hogy a külföldről érkező szigetelők valószínűleg már egészen hozzászoktak a csapathoz, és négy éve a VOLT fesztiválon a hazai közönség is átesett az első találkozás izgalmain, az Arctic Monkeys koncertjei még mindig eseményszámba mennek a világon bárhol, sőt.
Ne csak a legnagyobbat nézd
Fever Ray (A38 színpad, 00.15)
A svéd Karin Dreijer már a The Knife nevű duó tagjaként is bőven rászolgált az elektroboszorkány titulusra, igazán azonban mégis csak Fever Ray néven beindított szólókarrierjével sikerült kiteljesednie ebben a minőségében. Erősen rituálékompatibilis hangjával, a kliséket hírből sem ismerő, egyszerre egzotikus és misztikus zenéjével, jelmezeivel, és a mindehhez tökéletesen illő színpadi show-jával ő az, aki szinte biztosan hozzá tud még tenni ehhez az estéhez az Arctic Monkeys után, és aki miatt mindenképp megéri fennmaradni is.
A nap magyarja
Kiscsillag (VOLT fesztivál színpad, 19.45)
Kit is ajánlanánk, ha már a bevezetőben is Lovasit idéztük? Igaz, az a szövegrészlet még a Kispál-korszakból származik, de ennyi simán belefér, hiszen a fajsúlyos örökség dacára a Kiscsillag abszolút méltó utódzenekar, sőt sokkal több annál.
Elég a zenéből, keress valami mást
Bővíz Marcell: A dzsungel hangja (Cinema Hungary/TedxBudapest Salon, 17.05)
Bővíz Marcell biológus, papagájkutató és felfedező nemrég megjárta Amazónia dzsungelét, és most elmeséli, mit látott és tapasztalt, és mi ment végbe közben benne.
Bármelyik nap megnézhetnéd, a mai pont megfelelő lesz
OCUBO: Deep Light
Aki járt kint a fesztiválon az elmúlt években, az aligha fog vitába szállni azzal, hogy a Sziget egész egyszerűen nagyon szép az utóbbi időben: a lenyűgöző dekorációnak és látványelemeknek köszönhetően tényleg olyan egy kicsit, mintha egy külön világban járna az ember. A vizuál pedig a videotérképezéssel és interaktív projekciókkal foglalkozó portugál OCUBO fényinstallációjában kulminál, szóval ha egy mód van rá, ne hagyd ott a rendezvényt úgy, hogy ezt nem nézted meg.
Napi bűnös öröm
V-Tech/Kefir (Sláger FM színpad, 00.00)
Majd pont a V-Tech fog hiányozni a bűnös örömök közül, mi? Avagy: szomorkás dalok zárórai hangulathoz.
1997-ben ezen a napon
David Bowie második és egyben utolsó magyarországi koncertje a Sziget nagyszínpadán. A műsorban sok a friss dal, amit a nosztalgiázni vágyók némi rosszallással fogadnak, de hát aki nosztalgiát vár Bowie-tól, az eleve nagyon félreértett valamit. Aki pedig csak úgy egyszerűen legendát látni jön, az pontosan azt kapja, amit várt: egy élő legendát, ereje teljében, hibátlan produkcióval.
Jó tanácsunk mára
Próbáld ki a Sziget hajójáratát. Komplett kéjutazás így kimenni a fesztiválra.
Egy szigetes anekdota minden apropó nélkül
„Valamikor 2006 körül történt a dolog. Csóró egyetemistaként örültem, hogy össze tudtam kuporgatni a bérletre valót, azt a semmit meg, ami utána maradt, nyilván elsöröztem. De hát az éhség nagy úr, úgyhogy amikor az egyik ivóban két asztallal odébb egy savanyú képű német pár épphogy csak belecsócsált egy egész grillcsirkébe, majd méla undorral az arcán eltolta maga elől, én azonnal akcióba lendültem, és elkértem tőlük az erősen idézőjeles maradékot. Még mintha örültek is volna a dolognak, úgyhogy én aztán végképp üdvözült arccal burkoltam be az egészet. Aztán jött a remek ötlet: a diadal örömére az egyik csontot szépen bepöccintem a jó négy méterrel odébb nyitva tátongó kukába. Mi tagadás, tényleg mesteri dobás lett belőle, csak nem úgy: betaláltam a német lány dekoltázsába, akitől elkunyeráltam a csirkét. Sok hülyeséget csináltam életemben, de ennyire sosem szégyelltem magam. Pláne nem úgy, hogy közben alig bírtam lenyelni a röhögőgörcsöt.”
