Szabadidő

Így szívatta a mozgáskorlátozottakat a 30-as busz sofőrje

Nem volt hajlandó lenyitni a busz mozgássérültrámpáját a fővárosi 30-as buszjárat sofőrje a mozgássérült utasok kedvéért, akik végül a többi utas segítségével vehettek részt az utazásban. A BKK másként emlékszik.

Kétszer is megszívatta a mozgáskorlátozott utasokat hétfő este a 30-as buszjárat sofőrje, aki sem felszálláskor, sem pedig leszálláskor nem nyitotta le a busz rámpáját, amelyen egyszerűen le- és felszállhattak volna a kerekesszékkel közlekedő utasok.

A HVG-nek az egyik pórul jár utas, Ica írt levelet, amelyben elmesélte a történetét. A nő egy négyfős társaság tagjaként várta a 30-as buszt hétfő este negyed tizenegy körül. Eleinte kedvesnek tűnt a sofőr, mert megvárta, amíg a társaság eléri a buszt, és nem hagyta ott őket.

Viszont akkor már nem volt kedves, amikor a társaság két mozgáskorlátozott tagja miatt többen is kérték, hogy nyissa le a rámpát, amelyen kerekesszékkel fel lehet szállni a buszra. „Többszöri kérésre sem méltóztatott kinyitni a rámpát, pedig nemcsak mi, hanem több másik utas is figyelmeztette, ő pedig kiskirályként terpeszkedett a vezetőfülkében, meg sem mozdult. Így végül a testvéremnek két másik utas segítségével – akiknek ezúton köszönjük a segítséget – kellett leküzdenie a padka és a lépcső közti távolságot” – írta Ica a HVG-nek.

Fotó: Pixabay

Leszálláskor szinte ugyanez játszódott le: „Leszálláskor megnyomtuk a mozgáskorlátozott leszállásjelzőt, majd ezt követően láttuk, mekkora a különbség a padka és a busz között. A nővérem is, én is udvariasan kértük, hogy nyissa le a rámpát, de nem reagált a sofőr. Egy ismeretlen utas is odament hozzá, és megkérte, de a sofőr ekkor sem mutatott hajlandóságot. Végül az úr és egy másik utas segített a testvéremnek, ők segítettek a székemet leemelni, hogy le tudjak szállni.”

A HVG megkereste a BKK-t is, akik egyből a BKV-ra tolták a felelősséget, mondván, ők üzemeltetik a buszjáratot. Azt elmondták, hogy a járművezetőknek kötelességük leengedni a rámpát, amennyiben azt a kerekesszékes utas jelzi, valamint szintén kötelesek a kerekesszékes utas le- és felszállásánál fokozott gondossággal eljárni, és az utas kérése esetén személyesen is segíteni neki.

Ica történetére is másként emlékszik a társaság: „A kerekesszékes utast útitársai segítették, ezért járművezetői segítségre nem volt szükség. Amennyiben a kerekesszékes utas a járművezető segítségét kéri, azt a járművezetők megadják. A rámpa használatával kapcsolatban elenyésző számú panasz érkezik a BKK-hoz.”

Ica nem érti a BKK válaszát, hiszen tanúi vannak, akik igazolják, hogy nem úgy történtek a dolgok, ahogy arra a BKK emlékszik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top