Neil Armstrong Holdat is megjárt szkafandere hiába állt ellen a világűr kíméletlen körülményeinek, a 21 rétegnyi különféle műanyagból készült űrruhát a múzeumlátogatók már 12 éve nem láthatják. A The New York Times értesülései szerint Armstrong szkafanderét ugyanis 2006-ban eltávolították korábbi kiállítóhelyéről, miután a ruha egyik rétegét képező neoprén az idő múlása miatt elkezdett megmerevedni, és félő volt, hogy megfelelő kezelés nélkül egyszerűen szétesik.
Neil Armstrong és Buzz Aldrin űrruhái a Smithsonian kiállításán (Fotó: Smithsonian Institute)
„Az ember szíve megszakad a látványtól” – mondta Malcolm Collum, a National Air and Space Museum munkatársa, akinek fő feladata a műtárgyak állagának megőrzése. Bár Armstrong űrruháját még időben kezelték, számos hasonló, történelmi emléknek számító szkafandernél már nem voltak ennyire szemfülesek, azokon a megmerevedő neoprén komoly károkat okozott.
De a műanyagból készült kortárs művészeti alkotások sem járnak jobban, ahogy azt dr. Georgina Rayner, a Harvard Art Museum szakértője is bemutatta az amerikai vegyészeket tömörítő American Chemical Society augusztusi konferenciáján. Az általa szemléltetett műalkotás, Claes Oldenburg False Food Selection címet viselő műve egy fából készült doboz, amelyben műanyagból készült élelmiszerek – szalonnás tojás, banán vagy épp egy jellegzetes amerikai sütemény, egy „cookie” – láthatóak. A műanyagok azonban nem állnak ellen az idő múlásának, így a tojás fehérjerésze besárgult, míg az új korukban érettnek tűnő műanyag banánok összenyomódtak.
„Ezek a műanyagok mostanában érik el az életciklusuk végét” – magyarázta dr. Rayner.
„A műanyagok nagyon frusztrálóak tudnak lenni” – tette hozzá Collum, aki szerint a műanyagok kiszámíthatatlansága, valamint az eltérő típusú anyagok különböző ritmusú öregedése komoly kihívás elé állítja a múzeumok munkatársait.
Balra: a világ első műszíve, amelyet 1969-ben egy ember testébe ültettek, jobbra pedig Duane Henson „Woman Eating” című alkotása (Fotó: National Museum of American History)
„Más anyagokhoz képest csupán nagyon rövid ideje tudjuk tanulmányozni, hogy a műanyagok mennyire tartósak” – magyarázta a The New York Timesnak Hugh Shockey, a Saint Louis Art Museum vezető restaurátora.
Ez nem meglepő, hiszen a kőből, agyagból, papírból vagy épp fémből készült tárgyak már több ezer éve itt vannak körülöttünk, míg a műanyagokat csak bő másfél évszázada ismeri és használja az emberiség. Idővel viszont a művészek is felfigyeltek az újfajta anyagra, így ma már számos galériában és múzeumban találkozni különböző műanyagokból készült alkotásokkal, nem beszélve az olyan intézmények – például a Smithsonian – tárlatairól, ahol jellegzetes technológiai fejlesztéseket mutatnak be az érdeklődőknek.
A világ első mesterséges szíve, Ella Fitzgerald lemezei vagy épp az első Apple I számítógép vagy például a jellegzetes bakelittelefonok mind olyan tárgyak, amelyekkel kapcsolatban a szakemberek sem tudják még feltétlenül, hogy hogyan kellene ezeket tartósítani a jövő generációk számára.
„Összefoglaló néven műanyagról beszélünk, azonban valójában több száz vagy több ezer féle anyagról van szó” – mondta Gregory Bailey, a Smithsonian restaurátora.
A kutatóknak ezért bonyolult analitikai módszerekkel kell megállapítaniuk, hogy az egyes műtárgyak pontosan milyen összetételű műanyagokból állnak, hogy egyáltalán el tudják dönteni, milyen megoldással őrizzék meg az adott tárgyat az utókornak.
A portugál Joana Vasconcelos bakelittelefonokból készült alkotása a bilbaói Guggenheim Múzeumban (Fotó: JOANA VASCONCELOS, VEGAP, BILBAO, 2018)
„Az állagmegőrzés nagy része azon áll vagy bukik, hogy milyen körülmények között állítjuk ki a tárgyakat, hogy a lehető legjobban le tudjuk lassítani az öregedési folyamatokat” – tette hozzá Bailey.
Vannak olyan műanyagok, ahol szükség lehet az ultraibolya sugarak kiszűrésére, mivel azok jelentősen károsíthatják a molekulák szerkezetét, míg más esetekben alacsony hőmérsékletet és páratartalmat kell biztosítani, de egyes műanyagoknál még az oxigént is száműzni kell a tárgy közeléből, hogy az oxidációt meg lehessen előzni.
A National Air and Space Museum munkatársai ezért egy különleges tárolót építenek Neil Armstrong szkafanderének, amely állandó 17,2 Celsius fokot és 30 százalékos páratartalmat biztosít. A restaurátorok remélik, hogy a tároló 2019-re elkészül, hogy a holdra szállás 50. évfordulóján a közönség már újra láthassa a híres űrruhát.
A műanyagok bomlása a kiállítási tárgyak tisztán tartását is megnehezíti, mivel ilyen esetekben a műanyagok felületére kiülő adalékanyagok letörlése felgyorsíthatja az öregedési folyamatokat. A gyakori törölgetés pedig karcolásokat eredményezhet az egyébként sima felületen, a szakembereknek így más megoldást kellett találni. Hugh Shockey ezért egy új ötlettel állt elő: egy különleges eszközből szárazjég-, vagyis szén-dioxid-kristályokat spriccelnek a tisztítandó felületre, amelyek összegyűjtik a porszemcséket és más szennyező anyagokat.
A szakértők is elismerték, hogy a műanyagok túlzott használata komoly probléma az emberiség számára, de mindannyian hangsúlyozták, hogy a múlt kulturális és egyéb értékeinek megőrzése azt is jelenti, hogy a műanyagok tartósítására is megfelelő módszereket kell kidolgozni – persze nem a hulladékok esetében.
