Szabadidő

Kisvasutat építenének a Csarna-völgyben, a WWF természetkárosításól tart

Egy kormányrendelet szerint 3,5 kilométerrel meghosszabbítanák az ország legnagyobb méretű, fokozottan védett erdejében, a börzsönyi Csarna-völgyben futó kisvasutat. A WWF szerint ez súlyos beavatkozást jelentene a völgy élővilágába.

Honlapján hívta fel a figyelmet a WWF arra, hogy 3,5 kilométerrel tervezi meghosszabbítani a kormány a börzsönyi Csarna-völgyben kanyargó kisvasutat, amely a fakitermelés leállítása óta csak turisztikai célokat szolgál.

Az állatvédők szerint a beruházás súlyos beavatkozást jelentene a völgy élővilágába, ahol olyan ritkaságok figyelhetők meg, mint a fekete gólya, az uráli bagoly, a parlagi sas, de rengeteg az erdőben a szalamandra, a patakokban pedig kövi rák és Petényi-márna honos. Sőt!

Nemrég hiúzok is visszaköltöztek a térségbe, és őket is fenyegeti a beruházás, mert átereszek, hidak, támfalak épülnének a meghosszabbítás mellett, és ezek a macskafélék amúgy sem szeretik a vonatzajt, alighanem hamar továbbállnak majd – ezt már a 24.hu-nak mondta a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője, Gálhidy László.

Egy szerelvény halad az Ipoly Erdő Zrt. beruházásában elkészült, Márianosztrát és a nagybörzsönyi Nagyirtáspusztát összekötő, mintegy hét kilométer hosszú, újjáépített kisvasút vonalán Márianosztra közelében 2016. június 2-án – MTI Fotó: Komka Péter

„Az új, turisztikai célú vasút megépítése jelentős természeti károkozással járhat, veszélyeztetve ezzel Duna–Ipoly Nemzeti Park egyik legértékesebb völgyének élővilágát. A WWF Magyarország sem a tervezett fakitermelést, sem a vasútépítést nem látja természetvédelmi szempontból fenntarthatónak a Csarna-völgyben” – írja még a programvezető, aki indokolatlannak tartja a beruházást, mivel a Kemencétől a völgyig tartó szakasz, plusz a négy további börzsönyi kisvasút is tökéletesen ki tudja szolgálni a turistákat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top