Kezdjük a rossz hírrel. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod:) nem állami pénzből készült, hanem egy független finanszírozású projekt, és az ebből fakadó alacsony költségvetés meg is látszik rajta. A 4:3-as képarány ma már meglehetősen idegenül hat a mozivásznon, de még ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor is feltűnő a film kissé vérszegény, eléggé tévés képi világa. Ez azonban maximum pár percig zavaró, utána ugyanis simán magával sodor bennünket az átgondolt történet, a tökéletes aprólékossággal felépített karakterek és a kissé trükkös cselekményvezetés, aminek köszönhetően Schwechtje Mihály (aki az HBO Terápiájában szerzett jelentős tapasztalatokat) két különböző szemszögből tudja megmutatni ugyanazt a történésfolyamot, jelentősen árnyalva ezzel a filmjét. Márpedig az árnyaltságra nagy szükség van egy ilyen kényes témánál, mint amilyen a tinédzserkori online szexuális zaklatás.
A lány, aki szerelmes a tanárába
Eszter a gimi lila hajú, különc, mangabolond tündérkéje, aki bár nagyon csinos, még nincs tisztában a saját vonzerejével és a pasikra gyakorolt hatásával. A lány titokban szerelmes a jó fej angol tanárába, Csaba bába, akinek ráadásul ő a kedvenc tanítványa, így amikor Csaba bá bejelenti, hogy családostul Londonba teszi át a székhelyét, a lánynak összetörik a szíve. Ők ketten azonban megegyeznek, hogy valamilyen formában azért később is tartják majd a kapcsolatot. Miután a lány egy szomorkodós éjszakán szerelmes üzenetet küld a volt tanárának, a válasz talán őt lepi meg a legjobban: Csaba bá a távolból sokkal érdeklődőbbnek tűnik, és úgy fest, vonzza őt a tiltott gyümölcs. Ezzel nagyjából egy időben Esztert az iskolában is támadás éri. Egy ittas diáktársa a folyosón, mindenki szeme láttára húzza le a szoknyáját. Ám a srác kijózanodva már sokkal normálisabbnak tűnik, félig-meddig a bocsánatkérése is őszinte, és a lánynak rá kell jönnie, hogy bár Beni bunkón viselkedett vele, és megalázta őt, valójában tetszik neki a srác. És persze közben ott van az online hódító Csaba bá is, aki egyre többet és többet kér Esztertől az esti beszélgetéseik során…
Áldozat és elkövető
Ennél többet vétek lenne mondani a sztoriról, ugyanis az író/rendező Schwechtje tarsolyában bőven akadnak meglepetések. Ugyan egy réges-régi filmes narratív eszközzel él, amikor kb. a játékidő felénél hirtelen nézőpontot váltunk, és a korábban Eszter szemszögéből elmesélt történetet a zaklató szemszögéből is végignézhetjük, ami egy rendkívül merész húzás, lévén a néző így nemcsak az áldozattal, hanem valamennyire magával a zaklatóval is együtt tud érezni, vagy legalábbis meg tudja érteni (a megértés nem egyenlő az elfogadással!) a motivációit. Ez még nem jelenti azt, hogy szimpatizálni kezd vele – Schwechtje nem is akarja őt szimpatikussá tenni – , egyszerűen csak arról van szó, hogy a maga komplexitásában mutat be nekünk egy embert, ahogy azt a jobb filmekben szokás.
Eszter is jóval több itt, mint egy áldozat. A film nem hibáztatja az áldozatot, de azt sem akarja mutatni, hogy Eszter szent lenne. Igen, a naivitása és az önértékelési zavarai miatt sok hibás döntést hoz, és nem veszi észre, amikor mások megpróbálják megvezetni őt, ráadásul sok tinédzserhez hasonlóan ő is tud rendkívül önző lenni, de még csak egy gimnazista. Nem lehet elvárni tőle, hogy mindent átlásson és minden területen a legjobban válasszon. Ahogy ő sem csak áldozat, az online zaklatója sem csak egy szimpla gonosztevő. A film morálisan igazán ingoványos területre akkor téved, amikor mélyen belemegy a zaklatója lelki világába: a felszínes szemlélődőnek az itt bemutatott önző kisajátítási vágya akár még valódi szerelemnek is tűnhet, pedig nagyon távol áll tőle, hiszen csak az önzés mozgatja.
Hétköznapi kamaszok hétköznapi problémái
A tinikről többnyire négyfajta film készül. Vannak a romantikus mozik, a sci-fi/fantasy elemekbe csomagolt világmegváltós young adult filmek, a hányós/fingós/bulizós/szüzességelvesztős komédiák és a kamaszélet nyomorát megmutató, egyfolytában drogozó, piáló és szexelő tiniket mutató független művészfilmek (a lexikont tessék Larry Clark életművénél felnyitni). A hétköznapi kamaszok hétköznapi problémáiról nem igazán szokás filmet forgatni, ezért számított hatalmas felfedezésnek tavaly a Netflix 13 okom volt… című szériája, amely tényleg olyan problémákkal foglalkozott, amik a mai kamaszokat érintik. Aztán az amerikai sorozat egy idő után – főképp a második évadhoz érve – melodrámába fullasztotta önmagát, de legalább megmutatta, hogy van arra igény, hogy a 14–18 éves korosztályról nem poénkodva, nem romantikus giccsbe vagy nosztalgiába bújtatva beszéljünk.
Schwechtje mozija bizonyos szempontból a 13 okom volt… giccsmentesített és a melodrámai elemektől megszabadított, realista változata, amely rendkívül átgondoltan és felelősségteljesen beszél egy létező és sokakat foglalkoztató problémáról. Ha nem tudnám, hogy sokat veszítene a vonzerejéből, ha kötelező néznivalóvá tennék a gimiseknek, akkor azt mondanám, hogy azzá kéne tenni.
Schwechtje ráadásul olyat tud, amit csak nagyon kevesen. Az ő gimnazistái teljesen természetesen beszélnek, nyoma sincs semmi műszlengnek vagy erőltetett dumának. A rendező igazi bravúrja az, hogy a tinédzserei nemcsak léteznek a kamera előtt (ahogy azt sok magyar filmben tapasztalhatjuk), hanem valódi színészi játékot mutatnak be. Az Esztert játszó Herr Szilvia a karakterén keresztül egy komplex érzelmi ívet jár be, Vajda Kristóf pont annyira para fickó, amennyire szükség van, de megmutatja a figura emberi oldalát is, Rácz Dávidnak pedig bérelt helye lesz a legszórakoztatóbb magyar filmes tahó szerepkörben Szabó Simon oldalán.