Amikor először lehetett hallani arról, hogy a Warner ismét leforgatja a Csillag születik sztoriját, valljuk be, az előjelek nem voltak túl kecsegtetők. A sztoriból az elmúlt 80 év során már három film is készült, Bradley Cooper inkább színészként, mintsem rendezőként ismert, a popsztárok filmszínészi próbálkozásai pedig csak nagyon ritkán szoktak jól elsülni, és ez még akkor is igaz, amikor részben saját magukat, vagyis popsztárokat játszanak. Kérdezze meg csak erről bárki Britney Spearst, Christina Aguilerát vagy éppen Beyoncét (utóbbi hölgy egyébként sokáig éllovas volt filmünk női főszerepére).
Még akkor is aggódtam volna ezért a filmért, ha a korai érdeklődők, vagyis Clint Eastwood vagy Steven Spielberg valamelyike ül a rendezői székbe, de a rutintalan Bradley Cooperből tényleg nem sok jót néztem ki. Nem szeretném a karrierjét rugdosni, de színészként is csupán alig néhány olyan filmje volt (pl. a Napos oldal vagy az Amerikai mesterlövész), amikor kimozdult a komfortzónájából. Emberünk azonban valamiért annyira beleszeretett a Csillag születik koncepciójába – amiben eleinte csak színészként volt érdekelt –, hogy úgy döntött, saját kezébe veszi a rendezői munkát is. Mert volt róla egy víziója, és ez látszik is a filmen.
Egy nagy lángon égő love story
A Csillag születik története jól ismert. Adott a sikeres, de a súlyos alkoholizmusa és magánéleti problémái miatt mégis válságban lévő rocksztár (Cooper), aki egy piás estén egy bárba betérve fedezi fel magának a hely csillagát, egy ragyogó tehetségű, de ismeretlen énekesnőt. Ők ketten kisebb-nagyobb viszontagságok árán egymásra találnak, csakhogy ez nem csak egy love story, hanem egy showbusiness karriertörténet is, vagyis a rocksztár a lány mentora lesz, csakhogy ez a mentorálás nem tart sokáig, a lány tehetségére mások is felfigyelnek, az alkesz rocksztár emiatt elkezdi mellőzöttnek érezni magát, és még a szokásosnál is több piát nyom le a torkán, ami nyilván nem tesz jót sem a munkájának, sem a kapcsolatának.
Nagyjából ennyi az alap, az eddig készült filmek ezt a sztorit variálták többféleképpen – az első, 1937-es, és a második, 1954-es mozi például még nem a zene-, hanem a filmiparban játszódott, és a hősei nem énekesek, hanem színészek voltak. A történet nem szolgál különösebben nagy fordulatokkal, és nem is kíván meglepni senkit. Hogy ezt a sztorit valaki jól mesélje el, több dologra is szükség van, de elsősorban arra, hogy hitelesen jelenítse meg a vásznon azt a hatalmas lánggal égő, de önpusztításba hajló szerelmi viszonyt, ami e között a két ember között kialakul. Bradley Coopernek és Lady Gagának elhisszük, hogy ez a két ember odáig van egymásért, és ez még akkor is így van, ha az egyik időnként eszméletlenre issza magát, egy haverja kertjében alszik el, vagy épp élő adásban összehugyozza magát a tévében.
Bradley Cooper és Lady Gaga a Csillag Születik című filmben
A csúnya, gonosz menedzserek
A másik összetevő, ami szükséges a sztori hiteles ábrázolásához, a zeneipar közegének valóságszagú bemutatása. Jót tett a projektnek, hogy Lady Gaga személyében egy olyan énekesnőt szereztek, aki hallani sem akart a tátikázásról: az énekesnő részvételének egyik feltétele az volt, hogy minden dalt élőben énekeljenek a kamerák előtt, és nemcsak ő, hanem főszereplőtársa, Bradley Cooper is vette ezt az akadályt. A Csillag születik ügyesen adja vissza a turnézás belterjes világát a menedzserekkel, roadokkal, asszisztensekkel, zenésztársakkal és hotelszobákkal, de elsősorban a két főszereplő kapcsolatára, és ezzel párhuzamosan a családi életük bemutatásra fókuszál. Bár semmi újat nem mond a popszakmáról – igen, a menedzserek szeretik az üzleti igények szerint formálni a sztárjaikat, na bumm –, de amit mond, azt legalább jól mondja el, nálam legalábbis csak egyszer remegett a léc: az egyik jelenetben Ally halál komoly arccal kérdezi meg Jacksont, hogy „Ugye senki nem szokott kérdezni önmagadról?” Aki járt már valaha egyetlen sztárinterjún is, az tudja, hogy a kérdések fele arra irányul, hogy a sztár önmagáról osszon meg valamit az olvasókkal, nézőkkel, hallgatókkal. Szóval, khm…
Fontos összetevők még a jó zenék, ugyanis nincs kínosabb annál, ha a filmben elhangzó dalokról egyszerűen képtelenség elhinni, hogy valódi slágerek lennének. Mivel Lady Gaga maga is aktívan közreműködött zeneszerzőként, így ebben sincs hiba. Bár ahogy szinte minden poplemezre, ide is becsúszott néhány jellegtelenebb szám, akad egy-két igazán nagy ívű, emlékezetes nóta is. Egészen biztos vagyok abban, hogy aki a moziban meghallja, ahogy Cooper és Lady Gaga együtt énekli a The Shallow című számot, hazaérve az lesz az egyik első dolga, hogy megkeresse és újra végighallgassa azt.
Az alkoholizmus pokla
Van még egy összetevő, ami rendkívül fontos ahhoz, hogy a Csillag születik sztorija jól működjön: el kell hinnünk, hogy a főszereplő Jackson valóban alkoholista rocksztár. Itt a terep nagyon ingoványos, ugyanis a főhősnek úgy kell szinte állandóan bódult állapotot mutatnia, hogy közben azt is el kell hinnünk róla, hogy még így is van annyira sármos, hogy az emberek még piásan is odáig legyenek érte. Bradley Cooper tökéletesen adja vissza Jackson szétcsúszott, mégis sármos lazaságát, és saját magát rendezve élete legjobb alakítását hozza ki magából. Bár nyilván a showbusiness sztori, a szerelmi történet és a dalok azok, amik bevonzzák a nézőket, Cooper mégis meg meri lépni, hogy filmje elsősorban egy megkapó portré legyen egy önpusztító alkoholistáról, aki talál magának egy utolsó kapaszkodót az életben, de aztán lelkifurdalása lesz, mert úgy érzi, nem érdemli meg azt.
Aki a moziban meghallja, ahogy Cooper és Lady Gaga együtt énekli a The Shallow című számot, hazaérve az lesz az egyik első dolga, hogy megkeresse és újra végighallgassa azt.
Cooper nemcsak színészként építi fel tökéletesen Jackson figuráját, rendezőként is sokat rásegít. Csodálatos az a húzása, hogy a film korai szakaszában a képi világ még sokkal zaklatottabb, majd ahogy Ally és Jackson egyre közelebb kerül egymáshoz, úgy válnak a képek is nyugodtabbá: az otthontalan csavargó végre otthonra lel. A Csillag születik azért nem mestermű: itt-ott elhúzták, a show businessről alkotott mondanivalója klisés, és egy-két pillanatban átlépi a giccshatárt, ugyanakkor a hibáival együtt is egy nagyon jó kis film, ami izgalmas rendezővé avatja Bradley Coopert, filmsztárt csinál Lady Gagából, és bár nálam nem jött össze, abban is biztos vagyok, hogy sok olyan nézője lesz, akinek katartikus élményt nyújt.
