nlc.hu
Szabadidő
Budapest nemet mondott a Red Bull Air Race-re

Budapest nemet mondott a Red Bull Air Race-re

Tarlós nem adta meg az engedélyt, a belvárosban biztosan nem rendezik meg a műrepülőversenyt.

Tarlós István főpolgármester nem adta meg az engedélyt, ezért nem a belvárosban rendezik a 2019-es magyarországi Red Bull Air Race-t. Erről a Főpolgármesteri Hivatal közleményben számolt be kedd délután.

A budapesti lakosság észrevételeinek és érdekeinek figyelembevételével Tarlós István főpolgármester – Láng Zsolt bizottsági elnökkel egyetértésben – tájékoztatta a Red Bull Air Race szervezőit, hogy a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a Főváros nem tudja az engedélyeket kiadni az ez év júliusra tervezett eseményre. A főpolgármester alternatívaként javasolta a szervezőknek megvizsgálni a Duna-kanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környékét

– olvasható a közleményében.

Néhány nappal ezelőtt még arról írtunk, hogy az idei időpontok felkerültek a rendezvény honlapjára. A szervezőknek 2020-ig tartó szerződésük van a budapesti versenyekre, ám a főpolgármester már tavaly jelezte, hogy a szervezés körüli botrányok miatt „ilyen formában” nem rendezhetik meg többé a versenyt Budapesten.

Lakatos Péter/MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top