nlc.hu
Szabadidő
Állami gondozottak szereplésével állítják színpadra az Odüsszeiát

Állami gondozottak szereplésével állítják színpadra az Odüsszeiát

Az És Télemakhosz? az ART-RAVALÓ projekt keretén belül, állami gondoskodásban nevelkedett fiatalokkal készült.

Az ART-RAVALÓ projektet 2018 szeptemberében indította útjára a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával. Állami gondozásban nevelkedett fiatalok művészeti és pályaorientációs képzése alatt készült el az És Télemakhosz? helyspecifikus színházi előadás. Schermann Márta rendezte, a Patyolat // PRÓBAüzem-ben mutatják be március 2-án.

Fotó: Szubjektív Értékek Alapítvány

Az ART-RAVALÓ a 2016-ban, szintén Schermann Márta rendezésében bemutatott nagy sikerű Árvaálom előadásához kapcsolódó szociális-művészeti projekt továbbfejlesztése. A művészeti és pályaorientációs képzés – akkreditált iskola – célja a fiatalok művészeti tevékenységen keresztül történő személyiségfejlesztése, mely hosszabb távon a társadalmi beilleszkedésüket és önálló életük megkezdését segíti elő. A hat hónapja tartó képzés fontos állomása az És Télemakhosz? színházi bemutató – írják a szervezők közleményükben. 

Az előadás ingyenes, de regisztrálni kell rá itt. Aki nem tud elmenni, de érdekli az előadás, az megnézheti az interneten, a premiert ugyanis itt élőben közvetítik majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top