Szabadidő

„Elmondom Radnóti Miklósnéval való találkozásomat” – Tóth József Füles fényképésszel beszélgettünk

Legendás fotómodellek a XX. században – ezzel a címmel volt látható Tóth József Füles kiállítása a Klebelsberg Kultúrkúriában. Füles 1965-től 1990-ig, tehát a rendszerváltásig fényképezte a szocializmus két és fél évtizedének legfoglalkoztatottabb manökenjeit, készítette reklámplakátjait. Utána váltott: hidak, templomok, zsinagógák, költői életművek ihlették könyveit. Gyarmati Fannival, azaz Radnóti Miklósnéval való találkozásáról is mesél.

Hogy emlékszik vissza a rendszerváltás előtti időszakra?

Először karikatúrákat rajzoltam. A Fülesben jelent meg az első.

De nem azért lett Füles, ugye?

Nem, már első osztályos korom óta így hívnak. A Soproni úti általános iskolába, mikor beléptem, nagyon le volt borotválva a fejem, és a fülem meg úgy elállt. Szembe jött velem egy későbbi jóbarátom, rám nézett, és azt mondta: nagy fülű. Egy-két hétig cukkoltak, csak volt egy nagy mázlim: engem nem lehet megsérteni ilyenekkel. És egyszer csak a nagy fülűből füles lett, s ez a mai napig él. És milyen jó ez a sablonos Tóth József mellett! Mikor megszülettem, apám azt mondta, hogy meg kell operáltatni, anyám azt mondta, szó nem lehet róla. Tehát ezért áll el a fülem, mert anyám nem engedte… 

Szóval a Füles mellett 1965-ig rajzoltam szinte minden lapba – a Ludas Matyitól kezdve az Ország-Világig. Nem voltam én igazán jó, láttam, hogy mennyivel jobb Sajdik Feri vagy Kaján, de voltak ötleteim, ez volt az erősségem. Azután később annyi munkám volt, hogy már nem volt időm az újságokat ellátni – így a rajzolást abbahagytam. 1965–70 között az MTI fotósaként dolgoztam. Ott minden közös volt, tehát a hátterek, minden a világon, 1970-től viszont otthon dolgoztam – teljesen önállóan: tehát saját műterem, saját beszerzések, saját hátterek. Ebben a korszakban még semmiféle segítség nem volt – tehát nem volt stylist, meg tervezők sem voltak, bár a sminkest, Sipos Zitát én már elég korán kezdtem foglalkoztatni, tudniillik rájöttem, hogy a hölgyek nem egyformán tudják saját magukat megfelelő szinten sminkelni. A sminkelésen túl viszont mindent én csináltam, ezért a képek attól váltak olyanná, amilyenné, mert nem egy kolhozban készültek, hanem egy egyszemélyes show-ként.

Csak megrendelésre dolgoztam, főleg az impex vállalatoknak vagy a Tejipari Trösztnek stb. Elképesztő mennyiségű munka volt, nem is tudom, hogyan bírtuk. Például a Tannimpex vállalatnak komplett magazinokat készítettem teljesen egyedül. Nem voltak sokan a pályán, ez az igazság, csak a hivatalos cégek, az MTI, a Főfotó, a Fényszöv. Az MTI-ben csinálták a megrendelések nagy részét, de ömlött a munka, mert az MTI-ben egy idősebb gárda fényképezett. Gondoljunk bele, én voltam mondjuk 30, ők voltak 50-60, tehát egy más generációt képviseltek gondolkodásban is. Elképesztő jó fényképészek voltak – hagyományos gondolkodásmóddal. A megrendelők viszont 30-35 év körüli – főleg – hölgyek voltak a propagandaosztályokon. Nekik más típusú reklámok tetszettek. És azt is szerették, hogy – miután az én alapelvem a humor – mindig próbáltam valami poént kitalálni.

Füles a Legendás fotómodellek a XX. századból című fotókiállításán (fotó:
MTI / Kovács Tamás)

Ugye a szocializmusra nem a piacgazdaság a jellemző, és ebből következően a reklámoknak is sokadlagos szerepük volt. Nem volt szoros köze a gazdasági megtérülésnek ahhoz, hogy egy reklám mit tudott elérni a fogyasztóknál.

Ez pontosan így van, a reklám semmit nem akart elérni. Én azt szoktam mondani, hogy azért csináltunk mi plakátokat, hogy a hirdetőoszlopok ne legyenek üresek. Dekorációs vagy tájékoztató jellegük volt csupán, hiszen hiánygazdaságban éltünk: ami volt a boltban, azt elvitték. Éppen ettől volt az abszolút gondolkodási szabadság, és nem is emlékszem, hogy politikailag belekötöttek volna bármelyik plakátomba, pedig több mint háromszázat csináltam. Egy volt, ami ki lett nyomtatva, de nem lett kiragasztva: egy húsexpós hirdetés, aminek az volt a poénja, hogy egy kéz mutat a mutatóujjával, és a mutatóujj egy virsli volt. Azért nem került ki, mert abban az évben valami probléma volt a húsellátással – nem volt hús, ezért nem lett expó sem.

Ebből az időszakból mire a legbüszkébb így utólag, melyik a legismertebb reklámja?

1972-ben váltam ismertté az én tehéntúró plakátommal. Egy tehénfejet csináltam túróból, a szarva volt a kifli, a füle egy félbevágott paprika. Óriási sikere lett, a mai napig is él. Hihetetlen, hogy megszólítanak olyasvalakik, akik akkor még nem is éltek. Boldog lehet minden szerző, akitől egy dolgot legalább az életben megjegyeztek.

A lányokat hogyan fotózta?

Mindig mindent előre kitaláltam. Ez volt az egyik hátrányom is. Vázlatokat rajzoltam, összeszedtem a kellékeket különböző helyekről, sőt én nagyon sokat áldoztam a kellékek megvásárlására, a fényképezőgépekre nem költöttem annyi pénzt, mint a kellékekre. A lányok odajöttek, megcsináltuk, aztán jó napot. Kordába voltak szorítva, mert Füles egy erőszakos pali. Egyszer Pataki Ági  (akivel szinte naponta dolgoztunk, főként szemüvegreklámokban, de a fabulonos képeket nem én készítettem!) meg is említette teljes joggal, hogy nem voltak ők bevonva egy ilyen kettős alkotásba. Ezt a módszert a mesteremtől, Németh Józseftől tanultam – ő is mindent lerajzolt, megmutatta az ügyfélnek, és aztán megcsinálta. Rohadt nagyképű leszek, de igaz: nálam nem volt variáció, egy képet mutattam meg a megrendelőnek, nem lehetett választani. Legfeljebb nem fogadták el, és akkor csináltam egy másikat. Azt vettem észre, ha hármat teszek oda, akkor az általam leggyengébbnek tartottat fogadták el. Biztos nem volt igazam egyébként. Mindig próbáltam valami pici csavart belevinni, hogy a fotó ne csak egyszerűen egy portré legyen, hanem legyen a modell fején vagy a kezében valami. Például Gábor Judit fülében nagyapám arany zsebórája lóg. Ennek nyilván volt valami oka, de mivel a reklámszöveg hiányzik a képről, erre már nem emlékszem. Tudniillik ezek a képek újra vannak nagyítva, hiszen ez a kiállítás nem a reklámról, hanem a lányokról, tehát a kor jellegzetes figuráiról szól.

Fontos volt, hogy mi a téma, és ahhoz választott lányt, vagy voltak ügyeletes modellek, akik forogtak a szakmában éppen, és akkor ők jelentették a kínálatot?

Megpróbáltam a témához mindig megfelelő arcot találni, tehát válogattam abból a 20-25-ből, mert kb. ennyi modell volt abban az időszakban.  Például az egyes cégek által megrendelt plakátnaptárakat igyekeztem a céghez közelíteni, holott  a cégnek csak az volt az elvárása, hogy egy szép nő legyen rajta viszonylag kevés ruhában. Bíró Icához, aki a kor szexszimbóluma volt, nem kellett semmit adnom, az alakja volt hangsúlyozva. De például amikor az Alutrösztnek csináltam egy plakátnaptárat, azon Clavier Charlotte-ról, a nagyon helyes francia–vietnámi származású lányról – aki nem mellesleg Szikora egyik gidája volt az R-GO-ban – talán életem legszebb portréját csináltam: a kezében van egy karácsonyfadísz, egy ezüstgömb, ezzel szimbolizálva, hogy ez a kép az Alutrösztnek készült. 

Ott nem jutott eszembe, hogy szexi képet kellene csinálni. Vagy ott volt Patz Dóri, aki a hatvanas éveknek az abszolút szimbóluma volt. Olyan sugárzása volt, amilyen egyetlen modellnek sem, és nem azért, mert nem voltak nála – az általános ízlésnek megfelelő – szebb nők, hanem ha a kifutón megjelent, mindig azt érzékeltem, hogy kijött valaki a színpadra. S most láttam őt egy retró bemutatón, elképesztően nézett ki most is, pedig már benne van a korban. Kovács Valinak az okossága is megfogott. Ő nagyon érdekes pályát futott be. Manöken volt, aki jelen pillanatban dr. Kovács Valéria, a Budapesti Történeti Múzeum könyvtárának a vezetője. Nemrég olyan fantasztikus előadást tartott nekem a középkori kőtárról, hogy leesett az állam. Még egy doktor van, Sütő Enikő jogászként végzett. Lantos Piroska – akinek a fejére egy csillárt tettem – története döbbenetes. Ő egy kiemelkedő manöken volt, nemcsak azért, mert 10 centiméterrel magasabb volt az összes lánynál Budapesten, hanem mert egy nagyon különleges arcú, különleges adottságú modell volt. Egyszer csak kiment Párizsba, és pillanatok alatt karriert csinált divatbemutatókon. Utána New Yorkba került, volt ott egy magyar származású fotós, akivel valamiféle liezonja is akadt, és kiderítetlen okoknál fogva egy napon Lantos Piroskát a barátnőjével és ezzel a fotós barátjával halva találták. Mindhármat lelőtték, nem tudni máig se, hogyan. Ennek az egész történetnek a regényes feldolgozása nemrég jelent meg Vass Virág jóvoltából, aminek a címe: Az örökké rövid története.

Önre mint férfira hatottak a lányok? 

Kegyed belekérdezett a közepébe. Elmondom a saját módszeremet. Érdekes módon a nők 90 százaléka nem hatott rám mint férfira, a másik 10 százalékkal a következő volt a módszerem: én egy rohadt hiú pali vagyok, engem ne azért fogdosson valaki, mert mi amúgy dolgozunk, hanem találkozzunk külön, a munkán kívül. Azt viszont nem lehetett, mert ezt a kettőt nem lehetett elválasztani, ezért aztán nem csajoztam – hiúságból.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

1990-ig készítette ezeket a fotókat. A rendszerváltás cezúra volt az ön életében is?

Abszolút. Rögtön láttam, hogy a piacgazdaság más típusú reklámot követel, ami sokkal egyszerűbb, sokkal szájbarágósabb. Az új rendszerben egy tehéntúrót nem lehetett poénosan megközelíteni, hanem nagyon pontosan azt kellett mondani: 500 Ft, itt kapható. Ma a plakátokon nincs geg, az én plakátjaim meg gegekre épültek. Ezt én rögtön láttam. Magyarország leghíresebb reklámfilmesének, Sas Pistának – sajnos meghalt már – elmondtam: Pista, annak a típusú dolognak, amit te is, meg én is képviseltem, annak vége. Nem hitte el. Tudni kell váltani, és tudni kell felmérni, hogy mikor mire van szükség. S miután engem érdekeltek például a műemlékek, templomok, zsinagógák, hidak, Budapest stb., elkezdtem könyveket készíteni, de már nem megrendelésre, ezért mindegyikhez kellett kiadót is találnom, meg szponzort.  Megcsináltam a Petőfi fényképezőgéppel (2005) című könyvemet, amiben 70 kedvenc Petőfi-versemhez 70 olyan illusztrációt készítettem, mintha azok Petőfi korában készültek volna. A szerelmi és a tájköltészetéhez csináltam elsősorban gyönyörű képeket – A puszta, télen mindennek a teteje. Én nem szeretem a forradalmi Petőfit – a Talpra magyar benne van, mert azt nem lehetett kihagyni, ott a nyomdagép van lefényképezve. Elképesztő mennyiségben adták el, pedig senki nem hitt benne, igaz, egyik könyvemben sem. Ugyanígy csináltam meg a Múltunk hídjait (2008), és az összes magyarországi hidat bemutató könyvem fotóiból készült kiállításom szerepelt Brüsszelben, mikor mi voltunk a soros elnökök. Barroso nyitotta meg a legnagyobb cirkuszok közepette. Utána körbehordták a képeket egész Európában, és a könyveket osztogatták, miközben előtte azt mondták, hogy a magyar műemlékek kit érdekelnek, én meg mondtam: hidakat építünk az országok között.

A könyveknek a szövegét is ön írta?

Nem. A Középkori templomos könyv (2004) Sperlágh Sándor munkája, a  Zsinagógák Magyarországon (2005) könyvemnek a szövegét Podonyi Hédi írta, a hidas könyvemét szintén ő, a Szentendrei festők arcképcsarnokát (2012) Götz Eszter. Életem legszebb dicséretét Dávid Ferenctől kaptam, aki lektorálta is a zsinagógakönyvet, és azt írta ajánlásként: „Kedves Tóth József, örülök, hogy megismerhettem, mert kedvenc témámnak olyan karaktert adott, amit én nem láttam benne magamtól.” Ezt írta be a téma legnagyobb szakértője! De mielőtt én kezembe vettem a gépet, egy évig olvastam, megtanultam az építészetet, Dávid Ferenc levizsgáztatott, és utána kezdtem csak el fényképezni. Nagyon szép képek vannak a könyvben. Én konzervatív vagyok, én nem szeretem a csúnya képeket. A nők is szépek legyenek, a hidak is, minden szép legyen. Egyébként mindig én találtam ki a témákat, kivéve a Rudas gyógyfürdőt (2007). Az fantasztikus volt, végig ott voltam az ásatásoknál, és ott derült ki, hogy a Rudas fürdő ugyanolyan cölöpökön van, mint Velence. A hegedű mosolya (2008) egy karikaturisztikus jópofaság – ez photoshopos megoldással készült, amivel olyanokat is meg tudtam már csinálni, amit régen montázsszerűen nem.

Megnézem
Összes kép (8)

„Elmondom Radnóti Miklósnéval való találkozásomat” – Tóth József Füles fényképésszel beszélgettünk

„Elmondom Radnóti Miklósnéval való találkozásomat” – Tóth József Füles fényképésszel beszélgettünk

Fotó megosztása:

A fényképezés technikája az ön életében nagyon megváltozott. Mikor tért át az analógról a digitálisra?

Azonnal. Vannak, akik esküsznek az analógra, nem tudok velük vitatkozni, én egy gyakorlatias fényképész vagyok, csak egyet láttam: a digitális technikával olyasmit is meg tudok csinálni, amit hagyományosan nem. Retusálni nem lehetett úgy, mint a Photoshoppal. Mondok egy példát: belóg egy drót. Attól nem hamisítom meg a templomot vagy a hidat, ha a drótot kiszedem belőle. Én nem vagyok ortodox, hogy csak valamilyen módszer jó;  ami nekem segít, azt én átveszem. Nem hiszek a konzervativizmusban. Tehát nekem a Photoshop nagyon sokat hozott a konyhára, és így például megcsináltam a Füles mester panoptikumát (2005), amelyben nagyon híres embereknek csak a kezeit ábrázoltam. Mindenféle ötleteim vannak, és ha nagyon nekidurálom magam, akkor megvalósítom őket. Legfőképp az egyszemélyesség jellemzi a munkáimat. Tudok ugyan csoportban dolgozni, de én túl jellegzetes voltam mindig ahhoz, hogy nekem beledumáljanak. S számomra a legédesebb a szponzorszerzés művészete. Ez ma a legnagyobb művészet, mert a kiadók nem adnak pénzt, hacsak nem vagyok valami celeb. Például a hidas könyvemnek a kinyomtatásához 4 millió forint kellett, és nem volt kiadó, aki erre áldozott volna. Karinthy jutott eszembe : azt játszották Kosztolányival meg néhány író lókötővel, hogy hogyan jutnak el 3 lépésben bárkihez. Ezt gondoltam én végig, hogy hogyan lépegetek én előre, hogy eljussak addig az emberig, aki úgy gondolja, hogy amit én csinálok, ahhoz ő ad pénzt. Ez marha jó játék volt, és összeszedtem a 4 milliót. A Radnóti 100 vers 100 kép (2009) könyvnél említettem itt-ott, hogy csak pár ezer kellene, és volt olyan tanítványom, aki megjelent 150 ezer forinttal, különben meg 10-20 ezer forintokból jött össze 2 millió forint. Én voltam az egyetlen, aki Radnóti 100. évfordulóján csináltam valamit. Az enyém volt a könyv.

Gyarmati Fanni bizonyosan nem könnyítette meg a helyzetet…

Elmondom magának Radnóti Miklósnéval, azaz Gyarmati Fannival való találkozásomat. Előre megmondták, hogy nem fogja engedélyezni a dolgot. Fellapoztam a telefonkönyvet, felhívtam, köszöntem, hogy csókolom, de egyből nemet mondott:
– És a halhatatlan szerelmes verseknek az ihletőjét személyesen megismerhetem? – kérdeztem. 
– Maga egy öregasszonyt akar megismerni? 
– Igen.
– Szerdán 11-kor jöjjön.
Elmentem egy csokor virággal, Pozsonyi út 2. Fogadott az ajtóban, szívta a cigarettát, kávéztunk, a képekről egy szó nem esett. A falon egy 50×60 cm-es festmény róla. Mondom:
– Milyen jó kép, szerintem ezt Beck Judit festette.
– Ezt maga honnan tudja?
– Láttam tőle portrét.
– Tudja, miért ilyen jó? Mert lelkiismeret-furdalásból festette.
Alatta volt egy rajz. Rámutattam:
– Megmondom, ki rajzolta.
– Az nem létezik.
– Fogadjunk.
– Nem fogadok, mert Tanárnő nem engedi, amibe én fogadnék. Én megmondom, ezt Ortutay Tamás rajzolta, Ortutay Gyula fia.
– Ezt maga honnan tudja?
– Hát, ismerem Tamást.
– Ezt a piszok alakot? A keresztfiam, és öt éve nem látogatott meg engem.  
– Én elintézem.
Két napon belül ott volt Tamás nála. És mikor kibeszélgettük magunkat, azt kérdi:
– És hol vannak a képek?
Elővettem őket, meglátta a címlapot, egy elképesztő svábhegyi fagyökeret.
– Hát ez gyönyörű! – mondta. – Én azt hittem, valami irka-firkát fog hozni. Hát a fotó, azt imádom!  Hát a Cinike! (Zinner Erzsébet, a Fotóművész Szövetség főtitkára volt, én cipeltem a táskáját ifjú koromban, jó néhány portrét készített a költőről és feleségéről.) 
– Jól ismertem – mondtam.
Ekkor a házvezetőnőt, aki közben megérkezett, leállította. Megmutattam a többi képet, mire azt mondta:
– Én engedélyezem magának!
Először engedélyezte Radnóti özvegye, hogy illusztrálva legyen legálisan Radnóti-könyv! Kiválasztottam 100 verset, és 100 képet csináltam hozzá. Mindössze kettő képet kifogásolt. Azt mondták: 97 évesen nem is lát. Tudja, mit mondott az egyik képre? „Ez jó, csak szűkebbre kéne vágni.” Mondja a 97 éves, aki nem lát! „Ez az angyal meg, amit maga elképzelt, túl fiatal ehhez a vershez.” Szereztem egy másik angyalt. Mikor elkészült a könyv, vittem neki 10 példányt. Úgy örült! A többi elfogyott mind egy szálig.

És nem készített Gyarmati Fanniról képet?

Hát képzelje, elfelejtettem gépet vinni. Ez hiba!!! Pedig voltam nála háromszor. 40 évig az volt a szlogenem: engem a fényképezés közben legjobban a fényképezőgép zavar. Nem szeretek lövöldözni. Most is van egy szlogenem: én már a saját könyökömön jövök ki. Ez kb. egy éve él. Most már nem vagyok olyan aktív, de azért hívnak előadásokat tartani a templomokról meg a hidakról, és például március 20-án délután 5-kor is nyílik egy kiállításom Pesterzsébeten, a Gaál Imre Galériában Füles mester kisded játékai címmel. Ez egy humoros, montázsos összeállítás lesz. Szóval valamiért mindig megkeresnek, s ez jó érzés.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Jövőre lesz 80 éves. Zavarja a kora?

Nem. Szoros kapcsolatban vagyok a családommal, sokat unokázom. A lányom, Tóth Zsuzsa évekig a Lakáskultúra főszerkesztője volt, jelen pillanatban gyerekekkel foglalkozik, plusz minden héten a László-kórház onkológiai osztályán társadalmi munkában látogatja a súlyos betegeket. Sajnos a nejem meghalt 3 évvel ezelőtt a világon diagnosztizált legsúlyosabb agydaganat fajtában. Évekig csak vele foglalkoztam, akkor teljesen leálltam a szakmával. Utána mindenáron meg akartak nősíteni, 54 év után én ezt nem tudom elképzelni. Nem érzem magam egyedül, vannak barátaim, akikkel rendszeresen összejárunk dumálni, nagy operarajongó vagyok, rendszeresen járok klasszikus zenei koncertekre is. Mindig vannak jó találkozások. Most mondok egy poént. Udvaroltam egy gyönyörű lánynak 17 éves koromban az iskolában. Elmúlt 60 év. Képzelje, most jelentkezett. Eszméletlen kíváncsi vagyok rá, azóta nem láttam.

Valami mozgás?

Hú, rátapintott az én kényes pontomra.  Azért van ekkora hasam, mert nekem tornásznom kéne – mondják az én doktor barátaim. De nem fáj semmim, és lusta is vagyok. A haverom látott az utcán, és megdicsért, hogy milyen dinamikusan megyek. Másznom kéne? Nem vagyok még lelassulva.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése