Az amerikai Mikaila Ulmer Texas állam fővárosában, Austinban él a családjával, az általa előállított, családi recept alapján készülő limonádé azonban több mint 500 helyen kapható az Egyesült Államokban. Ráadásul nem afféle diákmunkáról, zsebpénzkeresetről van szó: Mikaila szinte veteránnak számít a szakmában, ugyanis a Me & The Bees márkanéven árusított termékeivel közel egy évtizedes (!) vállalkozói tapasztalatot szerzett. Nem véletlen, hogy az idén május 30-31-én a Corvinus Egyetemen megrendezett Brain Bar is meghívta előadónak. A kötelező körök után Mikaila – és anyukája, D’Andra – exkluzív interjút adott az nlc-nek.
Elnézve a céged weboldalát és a különféle közösségi oldalaidat, sok nagyvállalat megirigyelhetné azt a mindenre kiterjedő figyelmet, amivel a vállalkozásodat vezeted. A profi brandingtől kezdve a változatos termékpalettán át egészen a vállalati felelősségvállalásig, vagyis a CSR-ig bezárólag minden a helyén van. Hogyan sajátítottad el a kereskedelem összes fontos „összetevőjét”?
A családom nagyon sok mindenben segített. Anyukám is vállalkozóként dolgozik, egy reklámügynökséget vezet, apukám pedig pénzügyekkel foglalkozik a Dellnél. Így amikor belevágtam, mindenben tudtak támogatni, aminek köszönhetően rengeteg ismeretet szereztem: megtanultam pénzügyi tervet készíteni, felépíteni egy márkát, annak minden apró részletével együtt. A cég így eleinte a szüleimmel közös családi vállalkozás volt, de ahogy elkezdtünk növekedni, már további embereket is fel kellett vennünk. Fel kellett építeni egy csapatot, amelyik a salesfeladatokkal foglalkozik, egy másikat, amelyik az adminisztrációval, de szükség volt olyan szakemberekre is, akik az irodai munka nagy részét ellátják. Persze amikor épp iskolában vagyok, a szüleim foglalkoznak a cég ügyeivel, de itt a nyár, én pedig remélem, hogy még többet tanulhatok: szeretnék bemutatókat, kóstolókat tartani a boltokban, de előadásokat is fogok tartani, és még több ismeretet szerzek majd a gyártási technológiákról is.
Mikaila Ulmer a Brain Bar vendégeként (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Már készültem is rá, hogy megkérdezzem, mi a helyzet az iskolával. Hogyan tudod összeegyeztetni mindezt a tanulással?
Néha nehéz, mert előfordul, hogy az órák közötti szünetekben ki kell szaladnom, hogy interjút adjak telefonon, vagy valami más ügyet elintézzek, amire éppen szükség van.
D’Andra Ulmer: Mikaila nagyjából az egyetlen a cégből, aki kommunikál a médiával, de foglalkozik a méhekkel kapcsolatos ismeretterjesztéssel is, ifjúsági továbbképzéseket tart, ezenkívül ő dönt a legújabb ízeinkről, ő csinálja a közösségi oldalainkat, és a pénzügyek is nála vannak.
Ez nem semmi. Egy tinédzsert általában minden más érdekel, csak a munka nem: buli, zene, videojáték, egyszóval bármi, ami nem kötelező, és nem kell hozzá dolgozni. Téged mi motivál, hogy a cégeddel foglalkozz?
Előfordul, hogy késő estig fenn kell maradnom, vagy épp azon stresszelek, hogy valami nem megy jól a cégben, ilyenkor még nekem is nehéz mindezzel megküzdeni. De visz magával az a tudat, hogy egy állatfajnak, a méheknek – ami tulajdonképpen nem is egy, hanem egy csomó faj – szüksége van a segítségemre. Távolról sem teszünk eleget azért, hogy megvédjük őket, engem pedig motivál, hogy segítsek a méheken. De az is sok erőt ad, hogy nincs elég olyan cég, amelyet valamilyen kisebbség tagjai hoztak létre és vezetnek. Ez ad erőt a folytatáshoz és ahhoz, hogy másoknak is felhívhassam a figyelmét ezekre a dolgokra.
Most 14 éves vagy, a céget pedig 2009-ben hoztad létre, ami azt jelenti, hogy négy-ötéves lehettél, amikor elkezdtél ezzel a projekttel foglalkozni. Mi volt az, ami miatt ilyen fiatalon elkezdtél érdeklődni a kereskedelem iránt?
Igaz, négy és fél éves voltam, még óvodába jártam, amikor a környékünkön rendeztek egy üzleti szakvásárt. Ennek részeként szerveztek egy vetélkedőszerűséget, aminek a lényege az volt, hogy a kicsik különböző termékekkel benevezhettek. Az óvodámban volt olyan, aki például habszivacsból készített kardokat árult, de volt olyan is, aki cukorkából rakott össze szusikat. Megkérdeztem a szüleimet, hogy benevezhetek-e, mire ők mondták, hogy persze, de csak akkor, ha kitalálok valamilyen saját ötletet, amit megvalósítok. Ezért egy limonádés standdal neveztem be, ahol Helen dédnagymamám limonádéreceptjét felhasználva kezdtem limonádét árulni. Nagyon élveztem, és persze kerestem is vele egy kis pénzt.
„Előfordul, hogy az órák közötti szünetekben ki kell szaladnom, hogy interjút adjak telefonon” (Fotó: Me and the Bees)
Emlékszel még, hogy mire költötted?
Igen, egy részéből valami kis játékot vettem magamnak, egy részét eladományoztam, egy részét pedig félretettem későbbi projektek megvalósítására. Ez volt az első alkalom, amikor tulajdonképpen vállalkozóként működtem. Még nem volt ugyan cégem, de volt egy termékem, amit árusíthattam.
Miért pont a méhek? A legtöbb gyerek retteg a méhektől…
Eleinte én is nagyon féltem (Mikailát még a kezdeti időkben több méhcsípés is érte – a szerk.), de aztán a szüleim azt tanácsolták, hogy ahelyett, hogy sikítva menekülnék előlük, próbáljam jobban megismerni őket. Ezért utánaolvastam és rájöttem, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a méhek az életünkben, ez pedig felkeltette az érdeklődésemet. Én ugyan nem vagyok méhész – eleve Austin belvárosában lakunk –, de gyakran kijárok a kaptárakhoz. Emellett létrehoztam egy jótékonysági méhészetet is, ahol a gyerekek is megismerkedhetnek a méhek életével.
Akkor elmúlt a félelem?
Már nem félek a méhektől, de azért nem szeretném, ha megcsípnének. Egyszer készült rólam egy fotósorozat, felvettem a méhészruhát, és besétáltam a kaptárak közé, kihúztam egy-két keretet, amiket felmutattam, aztán leszedtük róluk a mézet. Ez rendben is volt. De aztán megjelent egy vadméhekből álló raj, a fotós pedig azt akarta, hogy nyúljak be a raj közepébe, és találjam meg a királynőt. Az egy kicsit sok volt…
„Visz magával az a tudat, hogy a méheknek szüksége van a segítségemre” (Fotó: Me and the Bees)
Komolyan a szíveden viseled a méhek sorsát, ami érthető is, hiszen nagy bajba kerülne az emberiség, ha a méhek kipusztulnának. Szerinted hogyan lehet az emberek figyelmét felhívni erre a problémára?
Szerintem akkor lehet a leghatékonyabban felkelteni az emberek figyelmét, legyen szó bármilyen problémáról, ha annak hatását az emberek hétköznapi életében tudjuk megmutatni. Például a méhek szerepe kritikus a növények beporzása szempontjából. Igen ám, de ez engem hogyan érint? Hát, ott vannak a szupermarketben a gyümölcsök, a zöldségek, de akár mondhatnám a pizzát is példaként, amihez rengeteg olyan alapanyagra van szükség, ami szervesen kapcsolódik a méhekhez. Ha pedig nincsenek méhek, nincsenek ilyen élelmiszereink sem. Az egyik austini zöldségesnél csináltak egy érdekes kísérletet: az egyik nap ki volt írva, hogy „ha vannak méhek”, másnap pedig kiírták, hogy „ha nincsenek méhek”, és leszedték a polcokról azokat a termékeket, amelyek nem léteznének a méhek nélkül. Az árukészlet kétharmada eltűnt, ez pedig igazán felnyitotta a környéken élő emberek szemét.
Ez is egy jó módszer, de az is, ha a terméked már eleve közvetíti a fontos információkat, én is így csinálom. De emellett van egy csomó fontos kérdés, amivel szeretnék foglalkozni. Például a műanyaghulladék kérdése, vagy akár a hajléktalanság.
Ezek a témák manapság kezdenek egyre fontosabbá válni a korodbeliek számára.
Bizony, az én iskolámban is sok olyan fiatal van, akik különféle környezetvédelmi programokban vesznek részt, de szélesebb körben is sok a tüntetés, demonstráció, felvonulás, egyre több aktivista foglalkozik azzal, hogyan menthetnénk meg a bolygót, hogyan csökkenthetnénk a szén-dioxid-kibocsátást, hogyan állíthatjuk meg az erdők kiirtását, a gyerekeket pedig nagyon is érdekli mindez.
Akkor, gondolom, nem ismeretlen számodra Greta Thunberg neve sem…
Ó, persze, hogy ismerem, imádom, amit Greta csinál.
A témánál maradva: a fenntarthatóság számodra is nagyon fontos, olyannyira, hogy a bevételeid tíz százalékát már most méhekkel foglalkozó civil szervezeteknek adományozod. Ez jóval felelősségteljesebb és érettebb hozzáállás, mint sok világcég esetében. Mi sarkallt arra, hogy ezzel is foglalkozz az üzlet részeként?
Még egészen kicsi voltam, amikor a szüleim már azt mondták, hogy a pénzeddel három dolgot kell csinálni: adakozni, félretenni és elkölteni – ebben a sorrendben. Adakozni olyanoknak, akikben hiszel, félretenni a jövőbeli terveidhez, és persze egy részét elkölteni, arra, amire gondolod. Már nagyon kicsi koromtól arra neveltek, hogy pénzügyileg tudatos legyek, és bölcsen használjam a pénzemet. Olyan apróságokra figyelmeztettek például, amikor kisebb összegeket betettem a bankba, hogy nagyon ügyeljek arra, mit írok, nehogy véletlenül másik számlára menjen a pénz.
Mikaila Ulmer és családja (Fotó: Me and the Bees)
Mit tanácsolnál azoknak, akik most szeretnének saját vállalkozást indítani?
Azt javasolnám, hogy valami olyasmire építsenek céget, amiért lelkesedni is tudnak. Bármi legyen is a szenvedélyed, a hobbid, keress módot arra, hogy pénzt csinálj belőle! Ha ékszereket készítesz, törekedj rá, hogy egyedi darabokat állíts elő, ha videojátékot fejlesztesz, olyan játékot csinálj, amivel te magad is játszanál. A lényeg, hogy fogj valamit, amit már eleve szeretsz, és abba fektesd az idődet. Azok a cégek maradnak fenn a legtovább, amiket ilyen elvek mentén hoztak létre, nem pedig azok, amiknek az egyedüli céljuk az, hogy pénzt csináljanak. Ráadásul ez abban is motiváló erőt jelent, hogy a cég növekedésére is fordíts energiát. A lényeg, hogy bárkiből lehet vállalkozó, ehhez csak az kell, hogy felfigyelj egy problémára, és találj rá megoldásokat.
D’Andra: Mikaila még azt is szokta mondani másoknak, hogy ha vállalkozásba fognak, akkor foglalkozzanak a társadalmi felelősségvállalással is.
Furcsa ilyet kérdezni valakitől, aki annyi idős, mint te, hiszen még szinte a teljes élet előtted áll, de mik a terveid a jövőre nézve? Gondolom, a Me & The Bees továbbra is központi szerepet tölt majd be az életedben, de emellett milyen más álmaid vannak, amiket szeretnél megvalósítani?
Szeretnék több olyan céget látni, amit különféle kisebbségekhez tartozó emberek építenek fel. Amikor a saját cégemet kezdtük építgetni, az egyik probléma az volt, hogy nem nagyon találtunk befektetőket, akik beszálltak volna. A jövőben viszont én szeretnék az az ember lenni, aki be tud fektetni különféle cégekbe, függetlenül attól, hogy ki áll mögöttük. Szeretném, ha egyre több vállalkozást tudnék sikerre segíteni.
Emellett a társadalmi célok és az aktivizmus az, amivel szeretnék foglalkozni. Az iskolámban például sokat foglalkozunk állatmentéssel, menhelyeket hozunk létre, ez is olyasmi, ami nagyon közel áll hozzám. De említettem már a műanyaghulladék kérdését is: a suliban tagja vagyok a „diák-ENSZ-nek”, amivel megoldásokat keresünk az óceánokon lebegő nagy hulladékszigetek felszámolására.
