nlc.hu
Szabadidő
Magyar influenszer is kiakasztotta a Csernobil alkotóját – FRISSÍTVE

Magyar influenszer is kiakasztotta a Csernobil alkotóját – FRISSÍTVE

Egy magyar lány is kiment fotózkodni Csernobilba, sőt szóviccelt is! Később hozzátette, hogy nem is Csernobilban járt.

Azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne elmenni Csernobilba. Arra jutottam, hogy sugárzó örömmel térnénk vissza” – írta viccesen egy magyar Instagram-felhasználó, aki két barátnőjével pózolt valahol, ami a felrobbant atomreaktor helye is lehetne.

A hozzá hasonló influenszerek miatt nemrég a sorozat ötletgazdája, Craig Mazin közleményben kérte a nézőket, hogy tartsák tiszteletben az áldozatok emlékét. A sorozat sikere után ugyanis az Instagramot elárasztották a csernobili atomerőmű környékén, a posztapokaliptikus hangulatú Pripjatyban készült fényképek.

Csernobil. Fotó: HBO

A mai napig nem lehet pontosan tudni, hány halálos áldozata volt az 1986-os atomreaktor-robbanásnak és az ebből következő sugárzásnak. A robbanásban nagyjából ötvenen haltak meg, a sugárzás viszont még évtizedekkel később is súlyos, akár halálos betegségeket okozott a térségben élőknek. Emiatt legkevesebb négyezren haltak meg, de akár kilencvenezer is lehet az áldozatok száma.

FRISSÍTÉS

Az eredeti Instagram-poszt Csernobilra utalt, de a felhasználó utóbb odaírta, hogy a kép Sátoraljaújhelyen készült.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top