Szabadidő

Fitneszkarkötőt kaptak a fókák

A tengeri emlősök életéről így gyűjtenek információkat a kutatók, a módszer segítségével már új felfedezést is tettek.

A brit University of St. Andrews kutatói fejlesztették ki azt a nem invazív eszközt, amely az infravöröshöz közeli frekvenciatartományban működő spektroszkóp segítségével képes elemezni a fókák vérének térfogatát és oxigéntartalmát, az állatok zavarása nélkül.

„Úgy lehet elképzelni az eszközt, mint egy Fitbitet vagy más fitneszkarkötőt” – magyarázta Chris McKnight, a kutatócsoport vezetője a New Scientist tudományos folyóiratnak nyilatkozva „Az eszköz használatához nem kell átszúrni az állatok bőrét sem.”

A borjúfókák akár 30 percig is bírják egy levegővel, és több mint 180 méteres mélységbe is le tudnak merülni (Fotó: iStockphoto)

A tudomány legmagasabb fóka

A kutatóknak egészen konkrét céljuk volt az állatok megfigyelésével, ugyanis arra voltak kíváncsiak, hogy mi történik a szervezetükben, miközben az embereknél jóval gyorsabban merülnek le a mélybe, és bukkannak fel újra a víz felszínén.

Az emlősöknek, köztük az embereknek is van egy úgynevezett merülési reflexük, amely különféle változásokat idéz elő a testben: víz alá merülve csökken a bőr vérkeringése, és lelassul a szívverésünk is, hogy kevesebb oxigént használjunk fel. Ez reflex, vagyis nagyjából automatikusan működésbe lép, amint elmerülünk a habokban.

A tudósok azonban arra gyanakodtak, hogy egyes tengeri emlősök ezt valamennyire szabályozni is tudják. Az úgynevezett közönséges disznódelfin például képes akaratlagosan lassítani a szívverését, ha hosszabb időn át szándékozik a víz alatt maradni. Bizonyítani azonban eddig nem tudták, mert nem léteztek megfelelő műszerek.

A fóka-Fitbitnek köszönhetően azonban most már igazolni is tudják az elméletet: a borjúfókákra erősített eszközök adataiból ugyanis a kutatók megállapították, hogy a fókák tudatosan mérséklik a vérkeringésüket: a bőrüket behálózó erek ugyanis a merülés előtt átlagosan 15 másodperccel már elkezdenek összehúzódni, de olyan is előfordult, hogy 45 másodperccel korábban a fóka szervezete már elkezdett alkalmazkodni a várható merüléshez. McKnight szerint ez igazolja, hogy a folyamat akaratlagosan működtethető az állatok szervezetében.

Ugyanezt fordítva is megfigyelték: a fókák vérkeringése másodpercekkel az előtt állt helyre, hogy felbukkantak volna a víz felszínén. Ez alól egyetlen kivételt találtak: ha a fókák épp táplálékra vadásznak, csak rövidebb időt töltenek a felszín felett, ilyenkor a vérkeringésüket sem „kapcsolják vissza” a normál üzemmódra.

A kutatók most más emlősök, köztük emberek bevonásával folytatnák a vizsgálatokat. A tudósok azt feltételezik, hogy egyes embereknél is kialakulhatott a vérkeringés ilyen jellegű, tudatos kontrollja. A világ elit, szabad tüdős búvárai ugyanis akár 11 percet is képesek mozgás nélkül eltölteni a víz alatt, illetve akár 130 méteres mélységet is el tudnak érni úszva.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top