Szabadidő

Jelzi a baktériumok jelenlétét az okostörölköző

Így mindig pontosan tudhatjuk majd, hogy mikor van itt a következő mosás ideje.

Sok ember már a baktériumok gondolatától is viszolyog, és bár a szakértők közül többen egyetértenek abban, hogy a gyerekeket sem kell percenként fertőtlenítővel lezuhanyozni, a különféle antibakteriális termékek népszerűsége töretlen.

A hasonlóan tisztaságmániások a lakást is hetente többször felmossák, illetve a huzatokat, törölközőket is az első adandó alkalommal bevágják a mosógépbe. Napjainkban azonban, amikor a környezet védelme egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, nem mindegy, hogy mennyi vizet használunk el, és mennyi mosószerrel terheljük az amúgy is megviselt élővilágot.

Éppen ezért nem csoda, hogy az internetes közösségi adománygyűjtő oldalakon elképesztő támogatást kapott a Mizu okostörölköző, amelyre több mint 745 ezer dollárt adtak össze az érdeklődők.

A vastag frottírból, japán kézműves technológiával készült törölközőről a fejlesztő azt állítják, hogy saját súlyának akár az ötszörösét is magába tudja szívni folyadék formájában, viszont háromszor gyorsabban szárad, mint a hagyományos törcsik.

A Mizu okostörölköző színéből pontosan látni, hogy mikor szükséges a következő mosás (Fotó: YouTube)

A lényeg azonban a frottír közé szőtt ezüstszálakban keresendő, amelyek a baktériumok 99 százalékát megakadályozzák abban, hogy megtelepedjenek a törölközőn. És még ennél is izgalmasabb a Mizutechnek nevezett megoldás, amelynek köszönhetően a törölköző megváltoztatja a színét, ha szappanmaradékot, koszt, verejtéket, zsírt, székletet vagy bakteriális melléktermékeket érzékel a felületén. Ehhez egy különleges, úgynevezett Smart Dye nevű festékanyagot használtak, amellyel a felhasznált pamutot kezelték.

A Mizu alapítói azért fogtak bele a különleges törölköző kifejlesztésébe, mert rájöttek, hogy bár sokan folyamatosan fertőtlenítik a környezetüket, abba nem gondolnak bele, hogy a törölközőn megtelepedő kórokozókkal fertőzhetik meg magukat a legkönnyebben. Mások pedig, ahogy már említettük is, akkor is kimossák a kéztörlőt, amikor még nem lenne rá szükség.

Az okostörölközőnek köszönhetően azonban mostantól bármikor tudni fogjuk, hogy mikor lesz szükség a következő mosásra. Persze csak akkor, ha kifizetjük a Mizu törcsi amúgy elég borsos árát: egy fürdőlepedő 50 dollárba, azaz szűk 15 ezer forintba kerül. 200 dollárért (szűk 58 ezer forintért) ugyanakkor már egy négytagú család minden tagja hozzájuthat egy nagyméretű törölközőhöz és egy kéztörlőhöz is, amelyek ezután a kimaradó mosásoknak köszönhetően akár be is hozhatják az árukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top