nlc.hu
Szabadidő
Nagy Zsolt a kommunisták vérét szívja

Nagy Zsolt a kommunisták vérét szívja

Bödőcs Tibor is feltűnik a Drakulics elvtársban. Itt az első előzetes.

Vérvörös Mustang dübörög a Kádár-kori Budapest félhomályos utcáin. A kocsiban egy vámpír ül, aki azért jött, hogy magyar vért kóstoljon. A nyugatról érkező idegen rögtön az állambiztonság célkeresztjébe kerül, és a kommunista rezsim bajszos James Bondjai mindent elkövetnek, hogy megszerezzék tőle az örök élet titkát.

Bödőcs Tibor a Drakulics elvtársban (fotó: Gerő Elektra)

Ez a Drakulics elvtárs című, ősszel érkező magyar film szinopszisa. Az Isteni műszak című fekete komédia rendezője, Bodzsár Márk egy hetvenes években játszódó vígjátékkal tér vissza a mozikba. Az új film címszereplője Nagy Zsolt, de főszerepet játszik Nagy Ervin és Walters Lili is (utóbbit az Egynyári kaland című sorozatban láthattuk legutóbb, ahol rögtön divatot is teremtett).

Az előzetesben ráadásul felbukkan Thuróczy Szabolcs és Bödőcs Tibor is, szóval a film máris nagyon szórakoztatónak tűnik. Bemutató október 31-én.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top