A bambergi egyházmegye múzeumának adományozta egy család a néhai Maria Sophia von Erthal sírkövét. Feltételezések szerint a 18. században élt bárónő ihlette Hófehérke karakterét.
„Sophia élettörténete jól ismert volt a 19. század elején. A Grimm testvérek pedig a helyiektől hallott történetekből írtak meséket” – magyarázta Holger Kempkens, a múzeum igazgatója.
Bár egyértelműen bizonyítani nem lehet, számos jel arra utal, hogy Hófehérkét Maria Sophia von Erthalról mintázták. A mese és a valóság számos ponton fedi egymást:
- Sophia édesapja, Philipp Christoph von Erthal nemesember volt, aki első felesége halála után újraházasodott, a mostohaanyának pedig szintén voltak már gyermekei, akiket előnyben részesített mostohalányával szemben.
- Az apának tükörgyára volt, innen kerülhetett a történetbe a gonosz mostoha tükre.
- A mesében szereplő félelmetes erdő a valóságban a Lohr melletti erdő lehet, ahol jócskán éltek vadállatok, és gyakoriak voltak a rablások is.
- Hófehérke hét dombon kelt át, mire eljutott a bányában dolgozó törpék házához. Lohr mellett valóban volt egy – ma már használaton kívüli – bánya, melyet éppen hét dombon átkelve lehetett megközelíteni, és ahol akkoriban nagy számban dolgoztak kis növésű emberek, valamint gyerekek is.
A mérgezett alma, az üvegkoporsó, valamint a herceg viszont már a Grimm testvérek fantáziájának szüleménye. Sophia élete jóval kevésbé volt meseszerű: fiatal korában megvakult, sosem ment férjhez, és 71 éves korában hunyt el, egy kolostorban.