Szabadidő

Holtan találták meg a görög szigeten eltűnt asztrofizikusnőt

Egy hónapon belül ő volt a második külföldi női tudós, aki eltűnt Görögországban.

Holtan találtak meg egy két napja eltűnt brit asztrofizikusnőt szerdán Ikaría égei-tengeri szigeten.

Az ERT görög köztévé szerint a 35 éves Natalie Christopher holttestét egy szakadékban találták meg. Halálának oka egyelőre ismeretlen, de a tévé szerint baleset történhetett. A nő eltűnését partnere, egy 38 éves görög férfi jelentette be, miután Christopher nem tért vissza a reggeli futásából.

A görög hatóságok nagy erőkkel keresték a brit asztrofizikust, mivel alig több mint egy hónapon belül ő volt második külföldi női tudós, aki eltűnt Görögországban.

Suzanne Eaton, Németországban dolgozó amerikai mikrobiológus július 2-án tűnt el Kréta szigetén, szintén futás közben, holttestét napokkal később találták meg egy második világháborús barlangbunkerben. A nő gyilkosság áldozata lett, feltételezett elkövetőként egy 27 éves krétai férfit tartóztattak le, aki vélhetően meg akarta erőszakolni.

Eatonhoz hasonlóan Christopher is aktívan sportolt, tagja volt több egyesületnek, és szociális projektekben is részt vett. Futóútvonala egy szakaszon meredek szurdok mentén vezetett.

(MTI)

(Kiemelt kép: Facebook/Natalie Christopher)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top