Nagy újítás nincs a Sziget megjelenésében, szervezésében, infrastruktúrájában – miért is lenne, ha valami bevált, minek megkavarni, nem? Egy-két színpad odébb (szerencsére barátságosabb helyre) került, a szeretetről és környezettudatosságról szóló üzenetet kicsit aktualizálták, egyre nagyobb a meleg (erről nem ők tehetnek), egyre kevesebb a por (igaz, a non-stop fesztiválozást így is megbosszulja majd szervezetünk az életkortól függően akár több hetes úgynevezett Sziget-náthával), a dobozos sör pedig 850 lett.
A legnagyobb változás talán a díszletekben és a fényekben van: idén több művészcsapat is dolgozott azon, hogy bárhova nézünk és tévedünk, mindig a látóterünkbe kerüljön valami izgalmas, vicces, fura tárgy vagy építmény, amire még józanul sem tudunk mit reagálni, csak azt, hogy „te jó ég, ez mi?!”. Körbejártuk a szigetet, felfedeztük a művészetet a grandiózus őrületektől az egészen apró alkotásokig, amelyekbe véletlenszerűen botlottunk bele (néha szó szerint, de ez megint nem az alkotók és a szervezők hibája), most pedig megmutatjuk a tizenöt kedvencünket, közte a leginkább szelfikompatibilis térrel és egy olyan látványossággal, amit csak egy éjszaka erejéig láthatott pár ezer szerencsés, aki beesett a tuctuc-sátorba bulizni.
Az Európa-színpad például ezzel a gesztussal hív fel mindenkit arra, hogy hagyja kint az összes negatív érzését, a jelek szerint sikeresen. A szívet (anatómiai okokból mérsékelt sikerrel) formázó ujjak az aktuális trendeknek megfelelően a fesztivál visszatérő motívumai, ezt jól tudja mindenki, aki előszeretettel fotóz embereket: ötből négy pavlovi jelleggel mutatja a szívecskét.
Fotó: Neményi Márton
Imádtuk ezt az ejtőzőpontot, ami a bejárathoz viszonylag közel, nem eldugott, de nem is feltűnő helyen áll. A ledfényes, szimmetrikus fa konstrukció stabil, vicces, az összefüggő háló pedig ráveszi a bulizókat arra, hogy osztozkodjanak, és akkor már haverkodjanak is, esetleg jöjjenek össze ott helyben, vagy kicsit később.
Fotó: Neményi Márton
Gyakorlati funkciója nincs a nagyszínpaddal szemben felállított félgömböknek, az esőtől nem védenek, legfeljebb némi félárnyékot biztosítanak a legmelegebb órákban. Spirituális funkciójuk annál inkább van: aki ide betér, és letelepszik, az ezzel jelzi, hogy kapcsolatban akar maradni a történésekkel (különös tekintettel a nagyszínpad koncertjeire), de közben azért szeretne magába mélyülni, szóval hagyják békén. Arról nem is beszélve, hogy baromi jól néz ki.
Fotó: Neményi Márton
Eszünkbe sem jutott volna, hogy szivárványszínű, vicces emberalakokkal motiváljuk a pisilésre várókat, hogy tartsanak ki, és kezeljék a helyzetet pozitívan, de most, hogy valakinek mégis eszébe jutott, nem is értjük, hol voltak ezek a figurák az elmúlt években. A Szigeten pisilni ugyanis még mindig tortúra (a lányoknak): bár a szervezők megtesznek mindent, hogy sehol ne legyenek őrült nagy sorok, az alkohol és az energiaitalok vízhajtó hatásával ők sem tudják felvenni a versenyt. Arról nem is beszélve, hogy egy fesztiválon az embernek csak akkor jut eszébe, hogy pisilni kell, amikor már nagyon kell – így ezúton is felhívjuk a bulizók figyelmét, hogy gondolkodjanak felelősségteljesen, és vezessék be a napi rutinba az úgynevezett preventív pisilés intézményét. Akkor mindjárt könnyebb értékelni a vécék tetején nekik drukkoló emberkéket is.
Fotó: Neményi Márton
Órákig el lehet lenni a nagyszínpad rétjére felállított, látogatói üzenetekkel megpakolt fánál. Mi is visszatértünk ide, és elégedetten tapasztaltuk, hogy egy papírfecninek sem esett bántódása az első három nap alatt.
Fotó: Neményi Márton
Ez egy hatalmas, neonszínű, pszichedelikus csikóhal a borudvarnál – ennél több magyarázatot nem igényel a műalkotás, értelmezést meg pláne nem. Legfeljebb annyit, hogy ne drogozzunk, de ha mégis, izé, úgy alakul, kerüljük el nagy ívben, ez ugyanis tipikusan az a műtárgy, amely nem jön ki jól a hallucinogén szerekkel. (A Sziget történetének legambiciózusabb dílereit egyébként is lekapcsolták.)
Fotó: Neményi Márton
További csodálatos dekorációk a borudvar körül. Tényleg nem gondoltuk volna, hogy a törzsi motívumok és a söröshordók találkozása ilyen szép lesz. Meleget a látszat ellenére szerencsére nem bocsátanak ki.
Fotó: Neményi Márton
Ledes izzókkal telepakolt, asztallábként funkcionáló biciklik (némelyik felfordítva), mert miért ne. Igyatok rajtuk valamit a főutcán, útban a nagyszínpadtól a Colosseum felé.
Fotó: Neményi Márton
A szokásos színes dekoráció. Itt van minden évben, ettől függetlenül itt a helye ebben a válogatásban.
Fotó: Neményi Márton
Megérkeztünk az örök kedvenc helyünkre, az ArtZone-ba, ahol minden évben kitalálnak valami őrültséget, mostanában például a szárazjeget bolondítják meg szivárványszínű fényekkel, ami tökéletes egymás fotózásához, szelfizéshez vagy fotóművészeti projektekhez, ha az embernek éppen a Szigeten, sötétedés után van olyanja. (Sokaknak van.) Bűn lenne kihagyni, már csak azért is, mert a szomszédban rögtön ott a Colosseum, az átszűrődő négynegyedek pedig csak még szürreálisabbá teszik az élményt.
Fotó: Neményi Márton
A szárazjég egyébként folyamatosan jön a rét több pontjáról, nemcsak az ArtZone-t, hanem az egész környéket félhomályba borítva. A rutinosabb fesztiválozók azonnal felrakják a kendőt az arcuk elé, itt szerencsére teljesen fölöslegesen.
Fotó: Neményi Márton
Magyaros-geometirkus hagymainstalláció és ülőalkalmatosság, szintén az ArtZone-ból.
Fotó: Neményi Márton
Az A38 mellett, a nagyszínpad felé vezető széles úton látható forradalmi zászlók ugyanannyira szólnak a magyar történelemről, mint a Love Revolution szlogenről, ráadásul minden éjjel nagyszerűen letesztelhetjük nyelvtudásunkat, történelmi felkészültségünket és érveléstechnikánkat becsípve is, ha a külföldiek megkérdezik, hogy ez mégis mi.
Fotó: Neményi Márton
Távol-keleti motívumokkal pakolták meg a Bacardi Arénát szerdán. Már éppen örültünk, hogy milyen menő lett az elektronikusszene-sátor, csak sajnos másnapra eltűnt az egész: egy tematikus show-műsor része volt ez.
Fotó: Neményi Márton
Azért muszáj megmutatnunk, akkor is, ha élőben már nem láthatod. Sőt, éppen azért.
Fotó: Neményi Márton