nlc.hu
Szabadidő
Máig erősen sugárzik, a turisták mégis bemehetnek Csernobil irányítóközpontjába

Máig erősen sugárzik, a turisták mégis bemehetnek Csernobil irányítóközpontjába

Csernobilt és Pripjatyot eddig is látogatták turisták, a négyes reaktor, illetve annak irányítóközpontja viszont eddig el volt zárva előlük. Nem véletlenül.

Az idén tavasszal debütált, Csernobil című HBO-sorozat óta a helyi utazási irodák felmérései szerint 30-40 százalékkal több turista látogatja a katasztrófa helyszínét – írja a hvg.hu. A turisták mostantól még nagyobb betekintést nyerhetnek és több részletet tudhatnak meg, miután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusban úgy döntött, hivatalosan is turisztikai célponttá nyilvánítja Csernobilt.

Ennek jegyében most a legújabb „attrakció”, hogy az eddig mindenki elől elzárt négyes reaktor máig erősen radioaktív irányítóközpontját megnyitják a látogatók előtt. Természetesen a helyszín csak komoly védőfelszerelésben, például sisakot és kesztyűt viselve, és képzett idegenvezető kíséretében lesz bejárható. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top