nlc.hu
Szabadidő
„Akarok egy abortuszt tőled” – percről percre közvetítjük a ma húszéves Harcosok klubját

„Akarok egy abortuszt tőled” – percről percre közvetítjük a ma húszéves Harcosok klubját

Tyler Durden, Narrátor, Marla, a lány, aki alsó tagozat óta nem kefélt ilyen jót, bombakészítő receptek, illegális bokszklubok... A Harcosok klubja ez mind, és még sokkal több. A 20. évforduló kapcsán percről percre közvetítjük a klasszikust. Erősek vagy gyengék ezek a férfiak?

00:01 A 20th Century Fox-logó

Ugyan David Fincher az 1992-es Alien 3. munkálatai után (a filmet teljesen tönkretették a stúdió beleszólásai) megfogadta, hogy soha többé nem dolgozik együtt a Foxszal, a Hetedik sikerével a háta mögött már más alkupozícióból indulhatott, és végül békét kötve Laura Ziskinnel és Bill Mechanickal (a Fox akkori fejesei) elvállalta a Harcosok klubja című könyv filmadaptációjának rendezését.

00:30 A Regency-logó

A film egyik fő befektetője Arnon Milchan filmgyártó cége, a Regency volt. A film eredeti költségvetése nagyjából 50 millió dollár körül volt, de amikor Fincher megcsúszott, és a szám felment 65 millióra, a Regency ott akarta hagyni a produkciót, csődbe taszítva a filmet. Végül a korábban leforgatott anyag minősége győzte meg őket arról, hogy ne szálljanak ki, sőt szálljanak be még pluszban a megemelkedett büdzsébe.

00:54 Az animált főcím

Az emberi agytekervényeket bemutató, teljesen digitális, animált főcím végül utólag került a filmbe, és teljesen különálló költségvetést kapott a stúdiótól. A Fox azzal a feltétellel volt hajlandó kifizetni az árát, ha Fincher filmje tetszik nekik. Az alatta szóló zenét a Dust Brothers producerduó szerezte (ez volt az első filmzenéjük), és azt az instrukciót kapták a rendezőtől, hogy a zene hasonlítson arra a hangra, amikor egy darázs beszorul egy szűkebb helyre, és próbál valahogy kievickélni onnan.

02:07 A film nyitóképe – Edward Norton, a szájában pisztollyal

A legendás nyitókép kapott már néhány értelmezést, melyek közül talán az a legizgalmasabb, miszerint a Narrátor szájában lévő pisztoly valójában egy péniszt jelképez, mivel a Harcosok klubja egy homoerotikus film, és Norton karaktere a lelkében a titkolt homoszexualitásával küzd. Ezt az értelmezést sem a film alapjául szolgáló könyv írója, Chuck Palahniuk, sem David Fincher rendező, sem pedig a főszereplők nem erősítették meg.

02:48 A hitelkártyagyártó cégek felrobbantása

Fincher nem vacakol, egyből bemutatja a bombákkal telipakolt hitelkártyás cégek épületeit. „Hát ki ne örülne annak, ha egy ilyen cég felrobbanna?” – magyarázták akkoriban az alkotók a választásukat. Innen ered az is, hogy a megjelenésekor – kísértetiesen hasonlítva a Joker mostani fogadtatására – a Harcosok klubját sokan veszélyes filmnek nevezték, és azt gondolták, sok frusztrált férfit sarkall majd gaztettekre. Ráadásul nem is csak verekedős klubok alapítására gondoltak (ilyenből valóban alakult egy pár), hanem azokra a terrorcselekedetekre is, amiket a filmben láthatunk, de mint kiderült: a félelem feleslegesen eltúlzottnak bizonyult.

03:10 Norton feje Meat Loaf hatalmas férfimellei között

A film egyik legikonikusabb képe Meat Loaf, azaz a film szerint Bob csoportterápiás ölelése. Edward Nortonnak általában ez a kép ugrik be először, ha a Harcosok klubjára gondol. A Bobot alakító énekes, Meat Loaf ötven kilónyi műhájat pakolt fel magára, alaposan megnehezítve ezzel a mozgását, de legalább jól nézett ki, ahogy Norton fejét beszorítja a hatalmas, izzadt mellek közé.

03:58 Az első Starbucks-pohár

A film telis-tele van a díszletben szerteszét hagyott Starbucks-poharakkal. Fincher állítása szerint minden egyes jelenetben elrejtettek egyet, de mivel a hangsúly az „elrejtettek” szón van, a dolog nem igazán bizonyítható. A Starbucks az Egyesült Államokban a kilencvenes években összemosódott a fogyasztói társadalommal és az azt kiszolgáló irodistákkal, ezért is vált a film mondanivalójának fontos részévé. Érdekes amúgy, hogy pont egy olyan rendező támadta nagy vehemenciával a fogyasztói társadalmat, aki a nagyjátékfilmes karrierje előtt évekig annak kiszolgálója volt a reklámfilmes rendezéseivel, de Fincher ezt is meg tudja magyarázni. Szerinte az ő reklámfilmjei nem pusztán termékreklámok, hanem mindegyiknek művészi értéke van, és ezért vállalta el őket annak idején.

04:08 „Minden a másolat másolatának a másolata.”

04:49 Edward Norton a klotyón

A színész állítólag tényleg egész nap letolt gatyával ült egy működő klotyón. A DVD audiokommentárjában azzal viccelt (?) a rendezővel, hogy ugye fel sem tűnt neki, hogy egész nap nem ment ki egyszer sem wc-re…

05:07 Az IKEA-féle fészekrakóösztön

Edward Norton lakását Fincher a saját első Los Angeles-i albérlete alapján mintázta, ami teli volt IKEA bútorokkal, és amit a rendező – állítása szerint – tiszta szívből gyűlölt.

06:19 Egy Brad Pitt-bevillanás

Tyler Durden karakterének érkezése előtt a film hat különböző pontján látható egy villanásnyi időre Brad Pitt figurája, mint például itt, a Narrátor orvosa mellett. Fincher a rejtett reklámok technikáját alkalmazva csak egy-két képkockányira vágta be a színészt, hogy a jelenléte inkább csak érzékelhető, ne pedig látható legyen, ezzel is előrejelezve a későbbi történéseket. A rendező már a 20th Century Fox logójába is be szerette volna vágni Pittet, de a stúdió nem adott rá engedélyt.

07:17 Csoportterápiák

A betegek csoportterápiás jelenetei kapcsán Edward Norton és Helena Bonham Carter sokat gondolkodott azon, hogy valóban látogassanak el ilyen csoportokba, de végül elvetették az ötletet, mert a film nem realisztikusan, hanem a szatíra eszközeivel közelíti meg őket, így nem látták értelmét, hogy mélyebben beleássák magukat.

09:35 „Így lettem csoportfüggő”

A hererákosok csoportjában a betegekkel együtt sírva talál végre megnyugvásra a Narrátor, aki mások teljes reménytelenségétől és kitárulkozásától kezd el újra jókat aludni. „Ha egy szót sem szóltam, mindenki a legrosszabbra gondolt.”

10:55 A jégbarlang és a pingvin

A jelenet a jégbarlanggal és a beszélő pingvinnel azért került be a filmbe, mert David Fincher már az elején jelezni akarta a nézőknek, hogy ebben a filmben bármi elképzelhető.

11:43 Marla Singer érkezése

A nő pofátlanságát jelzi, hogy simán bemegy a hererákosok csoportterápiájára. A direktor egyik kedvenc jelenete Marla filmbéli belépője. Fincher sokáig Courtney Love-nak szánta a karaktert, aki nagyon értette a szerepet, viszont a rendező a szétcsúszottsága miatt nem hitt abban, hogy végig tud csinálni egy ilyen hosszú (128 napig tartó) forgatást. A 20th Century Fox Reese Witherspoont támogatta, aki majdnem alá is írt, de végül meggondolta magát, mert túl sötétnek találta a filmet. Végül Brad Pitt hívta fel Fincher figyelmét Helena Bonham Carterre, és arra kérte a rendezőt, nézze meg A galamb szárnyai című filmjét. Marlát egyébként az idős, drogfüggő és már erősen szétcsúszott Judy Garlandról mintázta a színésznő és a film jelmeztervezője. A sminkszobában pedig azzal az ötlettel álltak elő, hogy a sminkes a bal kezével végzi majd a munkáját, mert Marla pont olyan figura, aki hanyag, kissé széteső sminket rak fel magának. „Ha tényleg lenne daganatom, Marlának hívnák.”

13:00 „Négy napja nem aludtam.”

Edward Norton kevés alvással és annál is kevesebb evéssel készült a Narrátor szerepének eljátszására. Fontos volt, hogy minél szarabbul nézzen ki, és emlékei szerint a forgatáson egyfolytában fekete teát ivott, míg mellette Brad Pitt simán benyomott egymás után hat hot dogot meg egy pitét, mégis úgy nézett ki végig, mint egy férfiisten. „Egy genetikai csoda ez az ember” – jellemezte Norton később a kollégáját.

16:10 Az indoklás.

Narrátor: „Miért csinálod?”

Marla Singer: „Olcsóbb, mint a mozi, és van ingyen kávé.”

19:10 „Mi az igazi neved?”

Marla az utcán állva kérdezi erről a Narrátort, felsorolva a legtöbb olyan kamunevet, amit a gyűléseken használ. A Narrátor végül nem válaszol. Hivatalosan egyszer sem hallhatjuk a filmben a Narrátor nevét, de Edward Norton a film audiokommentárjában például Jackként hivatkozik rá. Fincher azt szerette volna, ha a film főszereplője egy teljesen hétköznapi fickó, ezért nem tartozik név sem hozzá: hogy bárki azonosulhasson vele. Ugyanezen okból választotta a szerepre Edward Nortont, mert a Larry Flynt, a provokátorban játszott szerepe meggyőzte arról, hogy meggyőzően hozza az átlagembert.

21:00 Monológ a hibás autók visszahívásának gyakorlatáról

A Narrátor a repülőn idegeneknek ecseteli, hány és hány halálos baleset történik hibás autók miatt, de amíg a kártérítések értéke nem ér el egy kritikus pontot, nem hívják vissza őket. Ismét egy csodás kapitalizmuskritika.

22:20 Megjelenik Tyler Durden!

És most már nem csak egy villanásnyira. A Narrátor utastársa a repülőn a Pitt játszotta fickó, aki azon elmélkedik, milyen marhaság vészkijáratot tenni egy 10 kilométer magasan repülő gép utasterébe.

23:23 „Ugyanolyan az aktatáskánk.”

Az első figyelmeztető jel.

23:38 „Tudtad, hogy benzinből és fagyott narancsból napalmot lehet csinálni?”

A forgatókönyvben eredetileg valóban működő bombarecepteket írtak le, de amikor konzultáltak a Fox jogi osztályával, a biztonság kedvéért inkább hamis, nem működő receptekre cserélték őket, ezzel is elkerülvén a jövőbeni perek lehetőségét.

25:15 A biztonsági őr kioktatása a helyes nyelvhasználatról

Ha egy csomag vibrál, akkor mindig azt mondjuk, hogy egy vibrátor, és soha nem azt, hogy az ön vibrátora.

29:14 „Rosszabb is lehetne.”

A gázrobbanás miatt lakás nélkül maradt Narrátor felhívja a frissiben megismert Tyler Durdent, mert nincs kihez fordulnia. A baráti sörözés csodás vigasztalással kezdődik: „Rosszabb is lehetne. Mondjuk ha egy nő levágja a farkad, és kidobja egy száguldó autóból.”

A kocsmai beszélgetés jelenetét Fincher és a két színész rögtönözte. Számtalan variációt vettek fel – a rendező amúgy is híres arról, hogy egy-egy jelenetet akár 30-40 alkalommal megismételtet –, és végül ezekből a rögtönzésekből vágta össze a filmben látható változatot.

31:15 „Amit birtokolsz, az birtokba vesz.”

Tyler Durdennek sok emlékezetes antikapitalista szövege van a filmben, de talán ez az egyik legmaradandóbb.

32:15 „Azt akarom, hogy üss meg, amennyire csak tudsz.”

A kocsma előtt megtörténik az első verekedés. Az egymást hobbiból péppé verő irodai alkalmazottak ötlete onnan jött Chuck Palahniuk írónak, hogy egyszer egy hétvégén jól megverték őt, de amikor hétfőn megjelent az irodában, a kollégái közül mindenki csak azt kérdezte illedelmesen, milyen volt a hétvégéje, és a sebhelyei felől senki sem érdeklődött – senkit sem érdekelt igazán a dolog a köztük lévő felszínes kommunikáció miatt. Ennek a képmutató kultúrának akart tükröt állítani a Harcosok klubjával, ami egyébként nem lett egyből sikerregény: a film bemutatójáig mindössze ötezer darabot adtak el belőle, és a megfilmesítés jogait is nagyon olcsón, mindössze tízezer dollárért szerezte meg a Fox. Maga Palahniuk is elismeri, hogy a film jobb lett, mint a könyve, márpedig ilyet egy író nagyon ritkán mer csak kimondani.

33:05 „Mert pornókép vágható a gyerekfilmekbe.”

A polgárpukkasztó jelenetek egyik mintapéldánya, amiben Norton és Pitt elmagyarázzák, milyen technikával lehet pornóképeket bevágni a moziban egy gyerekfilmbe úgy, hogy a nézők csak azt érezzék, valami kellemetlent láttak, de ne tudják pontosan, mi az. Üdv a digitális filmek előtti korszak mozijában!

34:57 A fültövön ütés esete

Nortonnak eredetileg Brad Pitt mellé, a levegőbe kellett volna ütnie, de Fincher a felvétel előtt azt súgta neki, hogy üsse fültövön a színészt. Norton ütése tökéletes lett, Pitt meglepetése az arcán és a fájdalma is nagyon őszinte.

38:00 Alakul a Harcosok klubja

Egyre több frusztrált pasi száll be a bunyózós estékbe. Edward Norton számára nagyon fontos volt, hogy a Harcosok klubját a nézők ne vegyék komolyan, hanem vígjátéknak/szatírának lássák, és bár Fincher is ezt gondolta a filmről, ők ketten mégis másképp közelítették volna meg a film humorát. Norton egyértelműbbé akarta tenni a dolgot, gyakorlatilag kikacsintva a nézőre, Finchernek meg pont az tetszett, hogy nem teszi egyértelművé, hogy humorizál. A forgatáson rengeteget vitatkoztak ezen.

39:33 „Ha választhatnál valakit, kivel verekednél?”

Szórakoztató vitákban mesélik el egymásnak, milyen híres emberekkel bunyóznának. A kedvencem: Gandhi.

40:15 „A mi generációnk férfiait nők nevelték fel.”

A Harcosok klubját sokan tartják macsó filmnek, a toxikus maszkulinitás mintamozijának, ám valójában épp annak az ellenkezője. Fincher a modern maszkulinitás sebezhetőségét és ürességét vizsgálta, és azt, hogy az apáink által ránk hagyott minták miért nem jelentenek már semmit a modern kor férfiai számára, és miért nem okoznak mást, csak puszta frusztrációt. Tyler Durden nagymonológjai tökéletesen kifejezik az alkotók mondanivalóját a témáról.

42:11 A férfiisten kabátja

David Fincher azt az utasítást adta Michael Kaplan jelmeztervezőnek, hogy Tyler Durden ruhatárának összeállításakor nincs olyan, hogy túl sok. Egészen mellbevágó darabokat válogatott össze Brad Pittnek, akin tényleg minden jól állt – a legikonikusabb ruhadarabja a filmből végül a piros bőrdzsekije lett. Kaplannek azonban egyszer sikerült mégis túl messzire mennie: ráadott Pittre egy rózsaszín csőtopot, amiben még David Fincher szerint is nevetséges látványt nyújtott a színész, ezért végül elvetették az ötletet.

42:56 A Harcosok klubja szabályai

„A Harcosok klubja első szabálya, hogy nem beszélünk a Harcosok klubjáról.” A mondat egy felmérés szerint minden idők 27. legismertebb filmes idézete. Az alkotók egyben azt is üzenni akarták vele, hogy a nézők lehetőleg ne pofázzák el másoknak a film meglepetéseit és fordulatait.

45:20 Árulkodó jelenet a buszon

A Narrátor és Tyler Durden felszállnak a helyi tömegközlekedésre. A buszon egy férfi elkerüli Durdent, de fellöki a szorosan mellette álló Narrátort. Egy újabb árulkodó jel… (Az egyébként nem derül ki, hogy a film melyik amerikai nagyvárosban játszódik.)

45:40 A félmeztelen Brad Pitt

A film bunyójeleneteiben Brad Pitt többször is félmeztelenül, véresen látható. Amikor elkészült a film, a Fox marketingosztályának vezetője azzal kereste fel Finchert, hogy szerinte a filmje eladhatatlan. Ezt azzal indokolta, hogy a férfiak nem akarják a tökéletes testű Brad Pittet félmeztelenül látni, míg a nők nem akarják őt véresre verve nézni.

49:40 A Narrátor nem tudja, mit keres nála Marla

Ismét egy árulkodó jel: Marla reakciója a Narrátor hitetlenkedésére.

52:35 „Jack őrjöngő petevezetéke vagyok.”

A pincében talált gyerekkönyv szövegeihez időzített jackes idézetek (talán innét származik, hogy Norton az audiokommentárban Jacknek nevezi a Narrátort…) itt kezdődnek el. Ezek a mondatok a köznyelvbe is átszivárogtak, viszont a magyar szinkronban Jacket átnevezték Apunak, így a legtöbben ilyen formában ismerik őket.

52:50 „Alsó tagozatos korom óta nem keféltem ilyen jót.”

Marla ezzel a szöveggel zárja a Tylerrel való keféléseit. A forgatókönyvben eredetileg az „Akarok egy abortuszt tőled” mondat szerepelt, de amikor a 20th Century Fox vezetői meglátták, iszonyatosan kiakadtak, és arra kérték Finchert, hogy mindenképp változtassa meg. Így jött az „Alsó tagozatos korom óta nem keféltem ilyen jót” duma, amit még durvábbnak tartottak, de a rendezővel való megállapodásuk szerint nem cserélhettek ki másra.

53:52 Nyögések és sikolyok

A stáb nagyon komolyan vette a feladatot, amikor a szexjelenetek hangját kellett rögzíteni. Brad Pitt és Helena Bonham Carter állítólag három napon keresztül vették fel a különféle nyögéseket és sikolyokat egy stúdióban, hogy a rendezőnek legyen miből válogatni.

54:43 Tyler gumikesztyűje

Szintén kisebb botrányt okozott a Fox berkein belül a jelenet, amiben a Narrátor épp beles a szexelő Marlához és Tyler Durdenhez, de a pucér Durden egy sárga gumikesztyűvel a kezén nyit ajtót. Arra kérték a rendezőt, hogy vágja ki vagy változtassa meg a jelenetet, de Fincher erre nem volt hajlandó.

55:09 A cigi

Edward Nortont már egy előző filmjében is megkérték, hogy dohányozzon, de mivel a színész utálta a cigit, kiharcolta magának, hogy ne kelljen. A Harcosok klubja esetében azonban érezte, hogy a Narrátor életmódjának tökéletes kiegészítője a dohányzás, így ez esetben minden cigarettagyűlölete ellenére vállalta, hogy cigizzen a filmben.

57:30 „Köszönöm az Akadémiának.”

Amikor a rendőrségnek hazudik a lakása felrobbantásáról, a Narrátor a fenti elmés sziporkával zárja le a dolgot, persze csak a narrációban. Bár a Foxnál nem voltak meggyőződve arról, szükség van-e narrációra, Fincher létfontosságúnak gondolta a dolgot, a narráció biztosítja ugyanis a film szatirikus látásmódját, nélküle sokkal kevésbé lenne humoros.

58:00 Marla aranyköpése

A gumi a mi generációnk üvegcipellője. Felhúzol egyet, ha idegennel találkozol, majd táncoltok egész éjjel, aztán eldobod.

60:18 „Ma este szappant csinálunk.”

A szappan a Harcosok klubja egyik szimbóluma lett, az egyik leghíresebb plakátján is ez szerepel. A két főszereplő olyannyira komolyan vette a szappancsinálás tudományát, hogy mindketten teljes mértékben kitanulták a folyamatot, de persze az általuk készített szappan nem emberi eredetű zsírból készült, mint a filmben. „Gyönyörű volt. A gazdag nőkkel visszavásároltattuk a zsíros seggüket” – vonja le a tanulságot a Narrátor.

69:00 Újra feltűnik Bob

Mint kiderül, a nagymellű, hererákos fickó szintén tagja a Harcosok klubjának. A következő jelenetben a Narrátor és Bob már egymással küzdenek, ami leginkább azért különleges, mert Bob pólót visel, márpedig a küzdelmek itt mindig ruházat nélkül zajlanak. A megoldás kényszer volt, ugyanis bármennyire próbálkoztak, ruha nélkül nem tudták eltakarni Meat Loaf ötvenkilónyi, testre csatolt műháját.

69:52 Tyler Durden nagy beszéde

Amikor Fincher felvázolta a 20th Century Foxnak a filmtervét, elmondta, hogy kétféleképpen tudja elképzelni a produkciót. Az egyik nagyjából hárommillió dolláros büdzséből, ismeretlen arcokkal, gerilla módra készülne, és videóra lenne felvéve, míg a másik egy nagy költségvetésű megközelítés volt, amiben a világ legnagyobb férfisztárja játssza Tyler Durdent. A Fox az utóbbit választotta. Durden szerepéhez pedig azért volt szükség egy férfiikonra, mert az ideális férfit kellett megtestesítenie: olyannak kellett lennie, amilyen titkon minden férfi szeretne lenni. Erre a tulajdonságára leginkább a Harcosok klubjában előadott nagy, generációs beszédénél volt szükség, ami az ő szájából kapott egy különös iróniát:

A legerősebb és legbölcsebb férfiak állnak itt körülöttem. Sok nagy lehetőség, ami pocsékba megy. Az egész elkúrt nemzedék benzint csapol, kaját tálal, vagy nyakkendős rabszolgának állt. Reklámok parancsára kocsikra gyűjtünk, melózunk, hogy legyen pénzünk a sok felesleges cuccra. A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs se célunk, se helyünk. Nincs világháborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború, a mi válságunk az életünk. A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk. Pedig nem leszünk. Erre lassan rádöbbenünk, és nagyon, nagyon berágunk.

Furcsa véletlen, hogy amikor a „rocksztárok leszünk” szövegrészt mondja, egy pillanatra épp a fiatal és nagyon szőke Jared Leto irányába néz, aki maga is rocksztár lett a 30 Seconds to Mars nevű bandájával. A jelenet megkoronázásaként pedig szarrá vereti magát az érkező maffiózóval, Louval, hogy aztán halálra ijessze azzal, hogy az arcába hányja a vérét.

75:00 Montázs – „Köss bele egy idegenbe, provokálj harcot, és veszíts!”

77:00 A Narrátor szétveri saját magát.

A film egyik legkomikusabb jelenetében Edward Norton szanaszét veri magát a főnöke irodájában, majd végül ráfogja az egészet a főnökre, így elérve, hogy továbbra is kapja a fizetését anélkül, hogy később be kellene járnia dolgozni.

„Valamiért a Tylerrel való első verekedésünkre gondoltam” – segít ismét egy kicsit a Narrátor.

80:30 Terjed a Harcosok klubja hálózata

Ahogy a filmben, úgy a valóságban is kontrollálhatatlanul kezdtek létrejönni a Harcosok klubját utánzó bunyós klubok. Egyesek közülük annyira sikeresek, hogy még ma, húsz évvel a film bemutatója után is léteznek. A thechive.com tavalyi cikke számolt be például egy thaiföldi, egy New York-i és egy San Franciscó-i klubról, ahol a szabályok kísértetiesen emlékeztettek a Tyler Durden által kitaláltakra, persze néhány kivétellel: például a bokszkesztyű használata kötelező, a fogvédő használata meg erősen ajánlott.

80:44 A VW Bogár szétverése

A film idején az új VW Bogár még újdonságnak számított, és mivel Brad Pitt és Edward Norton is utálta, ők kérték, hogy verhessenek szét egy ilyet. A régi Bogár a hippigeneráció emblematikus autója volt, és Pitték szerint az új változat csak lemásolta azt, hogy az egykori életérzést kommersz reklámba csomagolva adja el a mostani fiataloknak.

84:30 Újabb Tyler-nagymonológ

Nem a munkád vagy. Nem a bankszámlád vagy. Nem a kocsid vagy. Nem a pénztárcád vagy. Nem a rohadt egyenruhád vagy. A világ éneklő-daloló szarkupaca vagy.

85:10 Bonham Carter, a röhögős

Helena Bonham Carter időnként szeret poénkodni felvétel közben, garantáltan megnevettetve azt, akivel közösen játszik. Ezzel nem is lenne baj, amíg a rendezőt David Finchernek nem hívják. Mivel Fincher alapból szeret 30-40 alkalommal megismételni egy jelenetet, ha ebbe még beleröhögések is jönnek, simán összejöhet 60-70 felvétel. Norton valósággal könyörgött Bonham Carternek, hogy ne csinálja, mert mindketten beledöglenek ennyi ismétlésbe.

89:00 Tyler hadsereget verbuvál

Az még csak hagyján, hogy férfiak illegális bokszmeccseken verjék szét egymást: a film másik vetülete volt az, amiért igazán sokat támadták. Az, hogy Tyler egy illegális magánhadsereget képez, akikkel a Project Mayhem keretében terrortámadásokat hajtanak végre, sokakat kiakasztott. A forgatás idején talán csak egy sötét vicc volt, de jött a columbine-i iskolai mészárlás, ami után már lefagyott az arcokról a mosoly. Viszont hiába figyelmeztették Finchert, a film már túlságosan közel volt a kész állapothoz, így nem tudott és nem is akart változtatni rajta.

94:45 Még egy Tyler-nagymonológ

Az elkapott rendőrfőnöknek kell meghallgatnia a férfimosdóban, miért is hibázott:

Azokat az embereket üldözöd, akik kiszolgálnak? Mi főzzük a kajádat, mi visszük el a szemetedet. Mi szereljük a telefont, mi viszünk kórházba. És éjjel mi őrizzük az álmodat. Ne húzd ki nálunk a gyufát!

97:00 Angyalarc szétverése

Miután a Narrátor ripityára veri a szőke Jared Letót, a Narrátor kérdésre azt feleli, hogy azért tette, mert arra vágyott, hogy elpusztítson valami gyönyörűt. Pont az ilyen szövegek miatt számított félelmetesnek a Harcosok klubja a bemutatása évében.

100:00 Elengedett kormánnyal autózni az autópályán

Ismerjük el, a film tényleg megdolgozott azért a 18-as korhatárkarikáért. A Harcosok klubja amúgy közel 200 külső helyszínen forgott, és 70 díszletet építettek hozzá. Annyi helyen forgattak, hogy Fincher ezután pihenésképp egy egyhelyszínes, sokkal egyszerűbb, kontrolláltabb mozit akart: ez lett végül a Jodie Foster szereplésével készült Pánikszoba.

105:00 A kávézó elpusztítása

A multis logónak számító óriásgolyót kellett bevezetni egy kávézóba. Fincher először digitális trükkel akarta megoldani a dolgot, de azt mondták, egyszerűbb lenne tényleg megcsinálni – ebből azonban óriási bonyodalmak támadtak. Először is kiderült, hogy az épületben komoly kárt okozhat, ha egy valóban súlyos fémgolyót beszabadítanak oda, ezért erre nem kaptak engedélyt. A könnyített golyó azonban nem úgy viselkedett, ahogy kellett volna, és messze nem végzett látványos pusztítást, így végül a felvett jelenetek és digitális képek keveréséből állt össze a szcéna. A jelenetben egy Starbucks kávézót akartak elpusztítani, de a cég jogi osztálya megakadályozta, hogy használják a logójukat, így csak egy mezei kávézó esett áldozatul a pusztításnak.

107:30 Bob halála

„A neve Robert Paulsen” – kántálják a Project Mayhem katonái, miután Bobot fejbe lövik a rendőrök a kávézós akciónál. A Narrátor pedig egyre inkább elveszti a fonalat…

109:20 A Narrátor bejárja Amerikát

Miközben Tylert keresi Amerika nagyvárosaiban, általában arról ismeri fel a tagokat, hogy mindegyikük arca teli van a verekedések okozta sérülésekkel, horzsolásokkal és sebekkel. A sminkes csapat számára fontos volt, hogy a létező legvalósághűbb bunyó okozta sérüléseket állítsák elő, ezért a legvéresebb küzdősportok meccseire jártak, hogy ott közelről tanulmányozhassák a bunyósok sebeit.

110:00 „Bárhová mentem, úgy éreztem, hogy már jártam ott.”

Egészen megdöbbentőnek tűnik, hogy a film ugyan teli van ilyen árulkodó mondatokkal, de annak idején, 1999-ben mégis feltűnően kevesen voltak azok, akik rájöttek a nagy fordulatra még azelőtt, hogy a rendező szándékosan leleplezte volna a film vége felé.

111:10 „Maga Mr. Durden.”

Először hangzik el a nagy leleplezés egy elég csúnyán megsérült nyakú csapos szájából. És még közel fél óra van hátra a filmből.

112:20 A Narrátor épp felfogja, hogy skizofréniában szenved, és a másik fele Tyler Durden

Aki egyre inkább átveszi fölötte a hatalmat. Chuck Palahniuk a regényírást annak idején még nem úgy kezdte, hogy tudta, a Narrátor skizofrén, nála Tyler és ő külön karaktereke voltak, de miután rájött a hasonlóságaikra – ekkor már az írás kétharmadánál járt –, e felé terelte a történetét. A film nagy fordulatát annak idején iszonyatosan igyekeztek titkolni: az interjúkban nem beszéltek róla, sőt kifejezetten kérték erre a nézőket is. Ezért akadtak ki nagyon Rosie O’Donnellre, aki egy televíziós talk show-ban támadta a Harcosok klubját, és közben elmondta a nézőknek a legfőbb fordulatát is. Mivel a műsort Amerikában rengetegen nézték, David Fincher, Edward Norton és Brad Pitt azóta sem bocsátott meg neki.

115:00 A hosszú magyarázat

Ahogy a Narrátor is felfogja, hogyan működött benne a Narrátor/Tyler-kettős, úgy kap betekintést montázsok és magyarázatok által a néző is. Talán ez a visszatekintés a film legszájbarágósabb, leghollywoodiasabb része, de végül is 65 millió dollárt költöttek a forgatásra, ezért cserébe valószínűleg elvárták, hogy a nézők megértsék mindazt, amit látnak.

117:50 Ezek mindenütt ott vannak

A film egyre inkább azt szeretné érzékeltetni, hogy a Harcosok klubja tagjai mindenütt jelen vannak. Amikor a Narrátor beül kajálni egy étterembe Marlával, a konyha teljes személyzete tiszteleg előtte.

119:00 A Narrátor szakít Marlával

Előkészület a végső, nagy leszámolásra Tyler és a Narrátor között. „Tyler, te vagy a legrosszabb dolog, ami valaha történt velem” – mondja el minden idők egyik legjobb búcsúszövegét Marla.

122:00 A rendőrség

A Narrátor megpróbálja feladni magát a rendőrségen, de ebben egyszerűen mindenki benne van.

125:00 A Narrátor nagy rohanása

Szeretné megakadályozni a robbantássorozatot, de erre nincs sok ideje. Érdekesség, hogy bár Edward Norton jóval több játékidőt kapott a filmben Brad Pittnél, a gázsijukon ez nagyon nem látszott: Norton mindössze 2,5 millió dollárért vállalta a filmet, míg Pitt 17,5 milliót kapott, vagyis a hétszeresét Norton gázsijának. Az ok? Norton csak akkoriban kezdett befutni az olyan filmjeivel, mint a Legbelső félelem és a Larry Flynt, a provokátor, míg Pitt a kilencvenes évek végén már szupersztár volt.

127:50 „A képzeletbeli barátodra lövöldözöl”

A film szándékosan játszik el azzal, hogy először azt mutatja meg, ahogy a Narrátor fejében ő és Tyler egymással küzdenek, majd a biztonsági kamerák szemszögéből megmutatja, hogy egyedül a Narrátor van a helyszínen, aki végig egymagával veszekszik és küzd.

129:45 Visszatérés a kiindulóponthoz

Ott vagyunk a Narrátorral, ahogy Tyler épp pisztolycsövet nyom a szájába. Végül rájön, hogy ha ők ketten egy személy, akkor a pisztoly valójában az ő kezében van, és ha fejbe lövi magát, azzal Tylert is kinyírhatja.

135:40 „Bízz bennem, minden rendben lesz”

– mondja a saját maga által fejbe lőtt Narrátor az érte aggódó Marlának, amikor megszólal a Pixies Where Is My Mind? című száma, és a szomszédos felhőkarcolók sorra kezdenek felrobbanni. Micsoda happy end! A robbantásjelenet animációja 1999-ben olyan bonyolultnak számított, hogy 14 hónapig tartott elkészíteni. A felrobbanó épületeket jogi okokból a Fox saját tulajdonú felhőkarcolóiról mintázták (az egyik a Die Hardban is szereplő Nakatomi torony volt), amin a Fox legfőbb vezetője és tulajdonosa, Rupert Murdoch iszonyatosan megsértődött, és a filmet a saját cége elleni támadásként értékelte. Részben a Harcosok klubja miatt 2000-ben Murdoch kirúgta a 20th Century Fox CEO-ját, Bill Mechanicot, aminek köze volt ahhoz is, hogy a film a rosszul sikerült reklámkampánynak hála gyengén szerepelt a mozipénztáraknál, és az első hétvégén csak 11 millió dollárt hozott. Az élet azonban később kárpótolta az alkotókat: a megjelenése óta 13 millió DVD-t adtak el a Harcosok klubjából, ami hosszú távon bőven nyereségessé tette a produkciót.

Végezetül pedig álljon itt minden apus idézet a filmből:

Apu ökölbe szorult keze vagyok…

Apu jeges verejtéke vagyok…

Apu fortyogó epéje vagyok…

Apu elcseszett élete vagyok…

Apu magányos szíve vagyok…

Apu mardosó féltékenysége vagyok…

…én vagyok Apu abszolút egykedvűsége.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top