Better Watch Out (2016)
Alaptézis: Reszkessetek, betörők! – A horror változat
Az egyik kedvenc elfoglaltságom Szenteste – miután a család többi tagja aludni tért – megnézni egy horrorfilmet. A gond csak az, hogy igazi, karácsonyra való horrorokból viszonylag szűk a választék. Ezt a hiányt próbálja meg enyhíteni a Better Watch Out, ami a Reszkessetek, betörők! alaphelyzetéből indít, hogy aztán csavarjon rajta egy nagyot. Luke karácsony előtt a babysitterével kettesben marad otthon, ám úgy tűnik, valaki vagy valakik be akarnak törni a házba. Ennél többet vétek lenne elárulni erről a meglepően vicces és véres filmről, ugyanis teli van csavarokkal és gonoszsággal, a főszereplő srác pedig Kevin McCallistert idéző találékonysággal old meg minden problémát.
A tökéletesség (2018)
Alaptézis: Fekete hattyú-szerű megőrülés, balett helyett nagybőgővel
Csajok közti rivalizálásról láttunk már egy-két jó horrort, de a komolyzenészek körében játszódó A tökéletesség erre is rátesz egy-két lapáttal. A film finom lélektani horrorként indít, hogy lassacskán a bőrünk alá kússzon a rettenet, aztán a játékidő második felében egy szempillantás alatt megy át totális, felvállalt és elborult, vérgőzös trashbe. Ezt a nagy váltást nem mindenki fogja megemészteni, de akinek sikerül, annak garantáltan egy kellemesen hátborzongató másfél órában lesz része.
Préda (2019)
Alaphelyzet: Vigyázat, alligátorok vannak a pincémben!
A vérszomjas állatos horrorokra egyszerűen képtelenség ráunni, és a kategórián belül is igazi örökzöldnek számítanak a krokodilos, aligátoros filmek. A Prédát ráadásul Alexandre Aja rendezte, aki pár éve új életet lehelt a Piranha franchise-ba, és jól tudja, mi kell a vérre szomjazó népnek: sok vér. (Jó, ez azért nem egy nagy megfejtés…) A Prédában ráadásul nemcsak aligátorok vannak, hanem egy óriási hurrikán is tombol, egy jókora területet evakuálnak, de hősnőnknek vissza kell mennie az elhagyott, vihar által sújtott helyre, hogy megtalálja az apját, aki bent ragadt egy aligátorokkal teli pincében.
1922 (2017)
Alaphelyzet: Patkányok és bűnbánók mindenütt!
2017 óta tart a nagy Stephen King-reneszánsz, ami részben a sikeres mozifilmes remake-eknek, valamint a mester műveiből született, illetve azok által inspirált tévésorozatoknak köszönhető – de komoly szerepe van benne a Netflix által készített filmeknek is. Az 1922 nem tartozik King legismertebb művei közé, de a belőle készült film olyan hatásosan nyomaszt, hogy bekúszik a bőröd alá. Főhőse a farmer Wilfred James (Thomas Jane), aki a saját fia segítségével teszi el láb alól a feleségét, majd a bűntudata szép lassan felemészti őt, méghozzá igen hatásos rémképek formájában. Ha irtózol a patkányoktól, az 1922 láttán ki akarsz majd menekülni a világból.
The Clovehitch Killer (2018)
Alaphelyzet: Sorozatgyilkos az apám?
Csendes, kertvárosi környék, azonban senki sem aludhat nyugodtan, ugyanis egy sorozatgyilkos szedi áldozatait. A nagykamasz Tylert leginkább azután kezdi foglalkoztatni az ügy, hogy egyre több jel azt mutatja: a sorozatgyilkos a saját édesapja. A Clovehitch Killer egyszerre édesbús felnövéstörténet és dermesztő krimi, illetve horror, amiben a véres jelenetek meglepően nyersek és durvák. Bár a főszereplői kamaszok, a film legjobb alakítását az apa szerepét játszó Dylan McDermott nyújtja.
Marianne (2019)
Alaphelyzet: A boszorkányok köztünk járnak
Listánkon ez a kakukktojás, nem film ugyanis, hanem sorozat, méghozzá Franciaországból. A Netflix híres arról, hogy október táján elárasztja az előfizetőit rengeteg horrorral, és az idei mezőnyből ez a boszorkányos, nyolcrészes széria emelkedik ki, amiben egy befutott horroríró egy rejtélyes hívás hatására hazatér tengerparti szülővárosába, ahol minden a feje tetejére állt: gyerekkori barátnője öngyilkos lett, a szülei pedig egy este meztelenül elfutottak otthonról, és senki sem tudja, mi lett velük. A Marianne ugyan gátlástalanul csemegézik más horrorok és thrillerek legjobb jeleneteiből (azt is mondhatnánk, hogy lenyúlja őket), mindeközben mégis mesteri szinten használja a jump scare-eket, szóval Insidious- és Démonok között-rajongóknak egyenesen kötelező.
Duplarandi (2017)
Alaphelyzet: Az emberáldozó lányok csábítók.
A horrorvígjáték egy különös hibrid. Egyrészt a horrorhatást erősen tompítja, ha időnként felröhög az ember, másrészt a vígjátéki rész sem az igazi, ha közben parázunk vagy undorodunk a sok vértől és béltől. Az igazán jó darabok azonban képesek úgy egyensúlyozni a kettő között, hogy mindkét rész működjön, és a Duplarandi egy igazán jó és kellően proli darab. A sztoriban egy angol faszagyerek próbál segíteni a csajozásban teljesen amatőr haverjának, hogy végre összejöjjön neki egy numera. A sikertelenség szinte borítékolható, ám ők ketten mégis összehoznak egy duplarandit egy testvérpárral, csakhogy a csajok nem annyira szexre, hanem inkább a vérükre vágynak…
A rítus (2017)
Alaphelyzet: Az erdei túrázás egyáltalán nem veszélytelen.
Négy barát a társaság elhunyt ötödik tagjának emlékére Svédország északi részére megy túrázni, és amikor az egyikük kisebb balesetet szenved, úgy döntenek, rövidítésként átvágnak egy sötét, sűrű erdőn. Nem kellett volna… Minimum a Blair Witch Project óta tudjuk, hogy egy sűrű erdőben bolyongani nem éppen életbiztosítás, pláne ha fekete mágia szele fúj a fák lombjai között. Ennek a négy srácnak viszont biztosan nem volt videókölcsönzős tagságija, mivel vérbeli önsorsrontóként állnak bele a káoszba. A rítus cselekménye ugyan teljes mértékben kiszámítható, de az atmoszférája van annyira erős, hogy egy kellemes paraestére simán alkalmas néznivaló.
Webkamera (2018)
Alaphelyzet: Szexmunkás a bajban.
A Webkamera igazi modern horrorfilm, ugyanis arról szól, hogy a webes énünk már olyannyira kifejlett, hogy gyakorlatilag nélkülünk is önállóan működik. Mi történik velünk, ha egyszer csak nem vagyunk többé urai az online énünknek? Ezt a kérdést Alice-nak a saját bőrén kell megtapasztalnia, ugyanis webkamerás szexmunkásként egy nap arra ébred, hogy a rendszer kizárta őt a megélhetését biztosító fiókjából, viszont a fiók nagyon is aktív, és egy rá megszólalásig hasonlító lány folytatja tovább a férfiak perverzióinak kiszolgálását a neten. Kissé David Lynch-es, elborult agymenés, ami érdekes gondolatokat vet fel.
Aki bújt
Alaphelyzet: Nászéjszaka emberáldozattal.
Végül, de nem utolsósorban ajánlunk egy filmet azoknak is, akik nem odahaza, hanem a moziban szeretnének borzongani. Mivel az októberi horrorválaszték (Halálod appja, Prédák, Zombieland 2…) finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után, nyúljunk vissza a nyár végére, ugyanis az akkor suttyomban bemutatott Aki bújt talán még elcsíphető pár mozi műsorán. A vaskos társadalomkritikával nyakon öntött filmben az a jó, hogy nem veszi túl komolyan önmagát: a dúsgazdag családba beházasodó Grace azt hiszi, megfogta az Isten lábát, de a nászéjszaka helyett bizarr játékot kell játszania: újdonsült családjával bújócskáznak, és ha elkapják, azért az életével fizet. Az Aki bújt tényleg mindent kihoz a kattant alaphelyzetéből, Grace filmvégi, egyszavas benyögésének („Anyósék”), pedig ott a helye az év legmenőbb filmes dumái között.
