nlc.hu
Szabadidő
70 éves a Nők Lapja – ilyen volt a 80-as években

70 éves a Nők Lapja – ilyen volt a 80-as években

„Sorsok, család, karrier, közélet, sztárhírek, egészség, konyha, szépség, divat – vagyis az élet” – írta az idén 70 éves Nők Lapja születésnapi köszöntőjében a főszerkesztő, Vékási Andrea. Mutatunk néhány, a magyar történelmet magába sűrítő oldalt a legendás újság múltjából – ezúttal a 80-as évekből.

A nyolcvanas években már 5 egész forintba került a Nők Lapja! A május elseje pedig természetesen még mindig az egyik legnagyobb népünnepély volt.

Ezek a mai fiatalok… a nóta akkor is ment. Kicsit mint valami szociológia tanulmány alanyaihoz, úgy közelített Kormos Valéria az épp érettségizőkhöz. A hangvétel azonban már sokkal szabadosabb, mint a korábbi évtizedek formálisabb újságírásában. Fotózta: Szebeni András…

Fotóban határozottan erős és haladó ez a lapszám, az interjútechnika pedig kifejezetten formabontó; itt Erőss Ágota kérdezi Mensáros László Kossuth-díjas színészünket, akit mi többnyire idősebben ismerünk, de hát ez még csak a 80-as évek… Pontosabban Ágota nem is igazán kérdez. Idézi Mensárost, és szavait szokatlan módon, idézőjeles kommentárokkal bontja meg. A jellegzetes Nők Lapja-technika viszont már itt is megjelenik a finom kis prológusban: „féltem ettől a beszélgetéstől…”.

Csodás élet képe bontakozik ki ebből a képriportból, példátlan enteriőrökkel. A stáb a Győri Pamutszövő és Műbőrgyár száznyolcvan személyes, frissen megnyitott munkásotthonában járt. És a régi fajta rendszám is felbukkan…

Nincs új a nap alatt: 1980 májusában a hozzátáplálás volt a téma a Nők Lapja „szolgáltatói” oldalán. Az orvosi tanácsadó rovatban szinte mindenhez kaphattak tanácsot az olvasók, legyen szó rendszertelen menstruációról, zöld hályogról vagy reumatikus panaszokról. Mellette halásznadrágot is varrhatunk házilag.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.