Van valami végtelenül lehangoló a „megint hétfő :(, végre péntek :)” kultúrában, vagyis abban, ahogy az irodában ülő embereken végtelen szomorúság lesz úrrá, ha elkezdődik a hét, és onnantól csak a pénteket várják, hogy legyen végre két nap nyugi. Valami nagyon nem működik a világban, ha az emberek – a hasamra ütök – négyötöde ennyire gyűlöli az ébren töltött idejének felét kitevő munkát, nem? Persze nem akarok senkit kocsmafilozófiával és szedett-vedett kapitalizmuskritikával fárasztani (főleg nem hétfőn), ezt csak azért írtam le, mert a fentiek alól természetesen kivételt képez ez a mostani hétfő.
Ez a hétfő tényleg borzalmas. Tök jogosan utálja mindenki.
Éppen ezért, félig terápiás jelleggel, hogy emlékeztessünk mindenkit, hogy az élet (ez az ország, ez a város, ez a tél) ettől még szép, félig meg azért, mert ott voltunk, mutatunk pár giccses csodás képet a Normafáról és a környező erdőről. Ha egy meteorológusteammel terveztük volna meg, mikor érdemes tenni ott egy kört fényképezővel, és percre pontosan mikor hova kell érkezni a tökéletes fényekért, akkor sem tudtunk volna jobb időben menni, ráadásul sikerült a képanyagba csempészni az ország legférfiasabb férfiját is.
Könyvjelzőzzétek el, és vegyétek elő (újra), ha szükség lesz rá. Például este, amikor még esik is majd.
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton
Fotó: Neményi Márton