nlc.hu
Szabadidő
Repülés nélkül jutott el Nagy-Britanniából Kínába a környezettudatos szociológus

Repülés nélkül jutott el Nagy-Britanniából Kínába a környezettudatos szociológus

Roger Tyers több mint 21 800 kilométert utazott, közel 800 ezer forintot költött vonatjegyekre.

Repülő helyett vonattal jutott el a nagy-britanniai Southamptonból a kínai Ningbóba egy környezettudatos brit kutató – írja a LADBible. Roger Tyersnek kilenc országon kellett átkelnie, mire eljutott az észak-kínai kikötővárosba, utazása alatt összesen 24-szer szállt át.

Képünk illusztráció (Fotó: Unsplash)

Tyers utazása saját számításai szerint kilencven százalékkal kevesebb szennyezéssel járt, mintha repülőjegyet váltott volna. Igaz, a környezettudatosságnak megkérik az árát: a férfi összesen kétezer fontot (kb. 778 ezer forintot) költött a vonatozásra.

A szociológus a CNN-nek nyilatkozva elmondta: akkor döntötte el, hogy nem repül többet, amikor az ENSZ kutatói tavaly bejelentették, alig 11 évünk maradt arra, hogy elkerüljük a totális klímakatasztrófát.

„Nehéz átlátni, milyen borzasztóan szennyező dolog a légi közlekedés, ahogy azt is, mennyi energiába és kerozinba kerül, hogy elreptessünk valakit a bolygó egyik végéből a másikba” – hangsúlyozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top