nlc.hu
Szabadidő
Akkor és most – ilyenek ma a közel 30 éves Miért éppen Alaszka? szereplői

Akkor és most – ilyenek ma a közel 30 éves Miért éppen Alaszka? szereplői

2020-ban ünnepli indulásának harmincadik évfordulóját a Miért éppen Alaszka? című sorozat. A kitalált alaszkai kisváros, Cicely lakóinak mindennapjait több millió néző követte. Mutatjuk, hogy néznek ki ma a sorozat egykori szereplői!

Minden idők egyik legnépszerűbb sorozata volt a Miért éppen Alaszka?, egy kitalált alaszkai kisváros, Cicely lakóinak életét mutatta be. Az amerikai televíziósorozat 1990 és 1995 között, hat évadon keresztül futott. Több mint ötvenszer jelölték Emmy-díjra és jó pár alkalommal Golden Globe-ra is. A sorozatnak akkora sikere volt, hogy a CBS 2018-ban bejelentette a folytatását, amiről azóta is szép nagy csend van.

A Miért éppen Alaszka? Fleishmann doktor (Rob Morrow) vergődéseit mutatja be Alaszka legeldugottabb szegletében. A Cicely kissé flúgos lakóit játszó többi színész is emlékezetes alakítást nyújtott, legtöbbjük ma is él, és fel-fel tűnik filmekben vagy sorozatokban. A Miért éppen Alaszka? első epizódja óta lassan 30 év telt el, a szereplők azóta sokat változtak. Kattints a fotóra, és nézd meg, hogy néznek ki most!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top