Szabadidő

Nem tudtunk leszállni a vonatról, mert közben megjöttek a menekültek: az évtized képekben

Semmi sem ugyanaz ma, mint tíz éve, leszámítva természetesen a május elsejéket. Abszurd, groteszk, szomorú és röhejes volt a tízes évek. Megpróbáljuk visszaadni hát képben.

Néhány naplószerű, vallomásos cikket leszámítva az nlc szerzői sosem állítják magukat a középpontba, ehhez képest kissé nárcisztikus vállalkozás következik, ez a cikk ugyanis rólam szól, szerencsére csak másodsorban. Elsősorban természetesen a képeken szereplőkről.

Úgy döntöttem, számot vetek a most elmúló évtizeddel, belemászom az archívumomba, végignézem az egészet, és kíméletlenül szembesítem magam, hogy honnan indultam, hogyan jutottam el addig fotósként, ahol most tartok. Úgy éreztem, rengeteget tanulhatok csak abból, hogy visszanézem, elemzem, megértem a mélypontokat, a vakvágányokat, a kerülőket és a fontos projektekkel járó magaslati pillanatokat, amelyek után mindig egy kicsit minden más lett, finomabb, összetettebb, vagy éppen egyszerűbb, egyre őszintébb, egyre kevésbé hatásvadász, legalábbis remélem. Látnom kellett mindent, amit megörökítettem, boldogságot, keserűséget, dühöt, eksztázist, szóval azokat az emberi állapotokat, amelyeket tényleg csak a fotográfia képes visszaadni, rögzíteni, feltárni.

Legalábbis ez volt a terv papíron. Aztán szembejött az első kép, amit annak idején félretettem 2010-ből.

Fotó: Neményi Márton

Belenagyítottam, szerencsére nem igazi. 

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy már akkor sem a Nagy, Történelmi Pillanatokról szóló fotókat tartottam a legfontosabbnak, amikor hírportálos riporterként az volt a dolgom, hogy ezeket a pillanatokat keressem. Szerencsére ez az évtized is tele volt apró, de annál inkább bizarr pillanatokkal, aztán persze bekopogott a történelem is, erre mindjárt visszatérünk. Addig is haladjunk sorrendben, ha nem is időrendiben.

Vannak képek, amelyek utólag lesznek fontosak, szomorú okból, ilyen ez a Ranschburg Jenő-portré is, amely 2010 telén készült. Az egyik utolsó róla – 2011 márciusában elhunyt Magyarország történelmének egyik legfontosabb pszichológusa.

Fotó: Neményi Márton

Vannak képek, amelyekről csak akkor érteni, miért fontosak, ha ismerjük a történetüket. Ez az elsőre nem különösebben drámai, vidám kép egy olyan korban készült, amikor tüntető diákok mellé és közé szabadon odaálltak a tanárok, és elmondták ők is, mi a baj az oktatási rendszerrel, ahelyett, hogy az egzisztenciájukat – teljes joggal – féltve, név nélkül nyilatkozzanak a sajtónak. Ez a letűnt kor 2012-ben volt.

Fotó: Neményi Márton

Az nlc nem politizál, vagyis pártpolitikai kérdéseket nem tárgyal, állást meg végképp nem foglal, ezt a képet azonban mégsem hagyhattam ki. Orbán Ráhel esküvője volt az ország nagy egybekelése, kistérségi royal wedding (mint a magyar narancs: kicsi, savanyú, de a miénk), a limóban már a teljhatalmú power couple ül, már ha van értelme ennek a kifejezésnek Európa ezen apró, sírva vigadós medencéjében.

Fotó: Neményi Márton

Vannak szavak, amelyek örökre összeforrnak egy szörnyű emlékkel, és soha többet nem lehet levakarni az egyiket a másikról. Ez a vörösiszap szó esetében szó szerint így van, az örökre megfestett házfalak és fatörzsek a mai napig vörösek. Ajkánál 2010 októberében öntött ki a tároló, tíz embert ölt meg a falvakra áramló vörösiszap. 

Fotó: Neményi Márton

2013-ban rekordot döntött a Duna vízállása, elöntötte a budapesti rakpartokat és a Margit-sziget alacsonyan fekvő részeit, hatalmas összefogással állítottuk meg a folyót. A károk mellett viszont volt egy kellemes mellékhatás is: megnézhettük, mi történik, ha Budapest lakói végre belenyúlhatnak, belegyalogolhatnak a Dunába. Ez a része csodálatos volt.

Fotó: Neményi Márton

Ahhoz képest, hogy a holokausztot milyen alaposan feltárták a történészek, a Porjamos még mindig tele van fehér foltokkal. Például azt sem tudjuk, hány romát végeztek ki a második világháború alatt: legalább félmilliót, de az is lehet, hogy kétmilliót. A képen az egyik túlélő néz körbe egykori barakkjában, Birkenauban a roma holokauszt hetvenedik évfordulóján.

Fotó: Neményi Márton

2015 augusztusának közepén nyaralni indultam a Keleti pályaudvarból. Egy héttel később hazaértem ugyanoda, hogy leszállni alig tudjak a vonatról, a pályaudvar ugyanis megtelt hullafáradt, sokkos állapotban lévő, nagyon messziről érkezett emberekkel. Mivel digitális detoxban éltem a Balaton mellett, azt hittem, filmet forgatnak, de nem: egyszerűen megérkezett a történelem. 

Fotó: Neményi Márton

Több ezer ember zsúfolódott össze a budapesti pályaudvarokon, sem ők, sem a kormány, sem Európa vezetői, sem a civilek nem tudták, mi következik. Végül ballépésekkel, káosszal és botrányokkal szegélyezett úton ugyan, de továbbálltak, itthon azóta is teljesen más minden. Például (és tényleg nagyon-nagyon mellesleg) hirtelen igazi tétje lett annak is, hogy fényképező van a kezemben.

Fotó: Neményi Márton

Az persze, hogy továbbálltak, nem azt jelenti, hogy megoldódott az ügy. Ellenkezőleg: egyre súlyosabb lett. Ez a kép a görög-macedón határon készült, ahol Idomeni mellett, egy ötezer főre tervezett táborban akkor (2016 tavaszán) éppen 12 ezren éltek teljes tanácstalanságban.

Fotó: Neményi Márton

A helyzetet egyedül a civilek (a Vöröskereszt és egyéb jótékony szervezetek, ételosztók, önkéntes orvosok, vagy például bohócok) igyekeztek kezelni.

Fotó: Neményi Márton

Elromlott (na jó: elrontottunk) sok minden(t) ebben az évtizedben. A legkínálkozóbb példa az Uber, amely nálunk sokkal boldogabb országokban működik zavartalanul, mindenkinek jó, a vállalkozóknak, az utasoknak, kivéve persze a taxilobbit. A kép azt ábrázolja, hogy a demonstráló taxisok kiszúrnak egy Uber-sofőrt, körbeállják, és az édesanyját emlegetik, hogy milyen szövegkörnyezetben, azt mindenki el tudja képzelni. Az Ubert végül nem a jogi tisztázatlanság, vagy a társadalmi és szakmai feszültségek ölték meg, hanem ez: a vegytiszta, mélyről jövő suttyóság.

Fotó: Neményi Márton

Az évtized többek között a kilakoltatásoké volt. Aki legalább havonta egyszer ránézett egy hírportál címlapjára, az biztosan találkozott a kilakoltatós fotók kliséivel: törökülésbe merevedett civileket visznek el a rendőrök, csomagokkal a kezükben szedelőzködnek a soktagú családok. Ez a kép az utolsó utáni pillanat, elment már mindenki, irány az utca.

Fotó: Neményi Márton

Ez a kép pedig a Szigeten készült. Rengeteg kép készült a Szigeten – részemről is és általában is –, de nekem most egy képen kell bemutatnom, mit kell tudni a fesztiválról, és az ez a kép.

Fotó: Neményi Márton

Természetesen bűn lenne azt hazudni, hogy a Sziget az egyetlen igazi buli Magyarországon. Még csak nem is a legjobb: van, hogy egy mocskos punkkoncert az Auróra mélyén nagyobb katarzis, mint egy negyvenezer fős nagyszínpados őrület.

Fotó: Neményi Márton

Itt pedig éppen esik ki Magyarország az eb-ről. 

Fotó: Neményi Márton

Lezárták a Szabadság hidat a forgalom elől, a budapestiek pedig azonnal birtokba vették. Egész nyáron buli volt, a legszabadabb (pedig tényleg csak véletlen a híd neve), vendéglátós maffia és hivatalos őrzés-védés nélkül. Sokan húzták a szájukat, de a tanulság végül mégis az volt, hogy sokkal menőbb és boldogabb ez a város, mint gondoltuk.

Fotó: Neményi Márton

És most: csajozás…

Fotó: Neményi Márton

…szerelem…

Fotó: Neményi Márton

…és még több szerelem.

Fotó: Neményi Márton

Budapest egyébként utcafotó-paradicsom. Az utcafotó a városban megeső teljesen véletlenszerű, abszurd pillanatok megörökítése a – kurátorbullshittel élve – fotográfia művészi kifejezőeszközei segítségével. 

Fotó: Neményi Márton

Budapest pedig azért paradicsom, mert itt aztán nagyon sok véletlenszerű, abszurd pillanat akad.

Fotó: Neményi Márton

Elégedettek ugyan nem lehetünk, de némi előreporoszkálás azért volt a nem heteró emberek helyzetének ügyében. Itt például egy nyilvános lánykérést láthatunk a Budapest Pride színpadán. Mint látható, a menyasszony igent mondott a lánynak, igaz, attól még messze vagyunk, hogy igazi (mármint jogilag igazi) házasságot köthessenek.

Fotó: Neményi Márton

Smárolni azért már lehet inzultálás és beszólogatás nélkül, igaz, inkább csak a Magic Mirror sátorban a Szigeten. Ha a Blahán vagy az Oktogonon tennék ugyanezt, azzal bizony a testi épségüket kockáztatnák.

Fotó: Neményi Márton

Jártam hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezett ingyenes táborokban is. „Volt, aki kiköpte a húst, mert nem tudta, mi az” – mesélték ott.

Fotó: Neményi Márton

Egy évig kísértem a jelmezbe bújt hősöket, akik súlyosan beteg gyerekeket látogattak kórházról kórházra. Ők a CosHelp, teljesen ingyen teszik mindezt, a hatás pedig leírhatatlan

Fotó: Neményi Márton

Ez pedig egy páros portré Kárpátaljáról, egy nincstelen cigányokkal teli táborból. Azért nincstelenek, mert arrafelé sem munkalehetőség, sem kormányzati segítség nincs, csak az őket rendszeresen felkereső civilekre számíthatnak.

Fotó: Neményi Márton

Ez pedig az egyik első történetem az nlc-nél: a Pető Intézet tucatnyi gyereke osztálykirándulásra ment (életükben először), miután ők lettek az ország kedvenc általános iskolai osztálya az nlc szavazós pályázatán. A kétnapos veszprémi trip egyszerre volt minden: megható, fájdalmas, kaotikus, de mindenek előtt nagyon-nagyon vicces. 

Fotó: Neményi Márton

Eljutottam aztán egy csomó olyan helyre is, ahova magamtól sosem mentem volna, és ezért nem lehetek elég hálás a fényképezőmnek. Itt éppen egy szakrális szertartás keretein belül lebegteti a testmódosítás-szakértő tetoválóművész kampók segítségével az erre önként jelentkező, és ezt eksztatikusan élvező lányt. Ez egy létező szubkultúra Magyarországon, semmivel sem rosszabb, mint a hátrafelé nyilazás vagy egy hímzőegylet.

Fotó: Neményi Márton

Ebben az évtizedben természetesen voltak május elsejék is, szám szerint tíz, mindegyik pontosan ugyanolyan volt, hála a jó égnek. Van, ami jobb is, ha nem változik sosem.

Fotó: Neményi Márton

Ez pedig egy teljesen átlagos életkép egy teljesen átlagos október 23-i megemlékezésről. Mindenki ért mindent, ugye?

Fotó: Neményi Márton

Az ő története viszont egy cseppet sem átlagos: Sebestyén Máriával (ahogy mindenki ismerte: Hosszú Mari) véletlenül találkoztam az utcán, ekkor mesélte el, vöröskeresztesként hogyan mentette a forradalom áldozatait, hogyan börtönözték be ezért, és hogyan csempészték neki a kolbászt.

Fotó: Neményi Márton

Ha van tanulsága ennek az évtizednek, akkor az az, hogy sosem azok az érdekes emberek, akik érdekesnek próbálnak tűnni. Őket külön keresni kell, az utcán, az aluljárókban, az erdőkben, esetleg punkfesztiválon.

Fotó: Neményi Márton

Hosszú, szomorú, fárasztó, groteszk egy évtized volt. Kár, hogy vége.

Fotó: Neményi Márton

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése