A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 1979-ben indította el az „Év madara”” akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A négy évtizede futó program legutóbbi állomásaként, a tavalyi év nyarán, ismét a lakosság választhatott három faj közül (erdei fülesbagoly, füleskuvik, uráli bagoly). A szavazásban győztes erdei fülesbagoly Magyarország legismertebb és lakott területeken is leggyakoribb bagolyfaja.
Fotó: Pixabay
Az erdei fülesbagoly közepes termetű, álcázó mintás tollazatú, hosszú, felmereszthető tollfülű bagoly, melynek szárnya hosszú és keskeny, röpte csapongó. Hatalmas elterjedési területű madár, Európában, Ázsiában, Északnyugat-Afrikában és Észak-Amerikában egyaránt költ. A világállomány mintegy 28 százaléka él Európában. Magyarország leggyakoribb bagolyfajának állománya 6 500-12 000 pár közé becsülhető. Ragadozó életmódot folytató faj, fő táplálékát kis rágcsálók képezik, de helyenként és időszakonként jelentős lehet énekesmadár-zsákmányolása is – derült ki az MME közleményéből.
Emberkövető viselkedése miatt az elektromos szabadvezeték-hálózaton az áramütés, az autók és vonatok általi elütés számos madár pusztulását okozza minden évben. A gyéríthető varjúfélék fészkeiben kotló tojókra, a tojásokra és a fiókákra egyaránt veszélyt jelent az illegális „belepuskázás”, amikor a vadászok a tiltást figyelmen kívül hagyva alulról belelőnek a fészekbe. A varjúfélék, mint a legfontosabb fészekgazdák helyenkénti megritkulása negatívan hat a fészkelő párok számának alakulására.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az év hüllőjét is megválasztotta. Az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya (KHVSZ), folytatva a 2012-ben indult Év hüllője / Év kétéltűje programot, „Nem minden mérges, ami fekete!” címmel hirdette meg 2020-as év hüllőjének a keresztes viperát. A felhívó szlogen célja annak a tévhitnek az eloszlatása, hogy minden fekete kígyótól tartani kell, hiszen a hazai, nem mérges siklófajok között is akadnak sötét színváltozatok.
A keresztes vipera nem nő nagyra, a 60-80 cm már hosszúnak számít. A hímek alapszíne szürke vagy hamvasszürke, fekete cikcakk-mintázattal, de előfordulnak sárgás vagy éppen vöröses árnyalatú példányok is. A nőstények barnásak, és a hátszalagjuk is barna. Itthon azonban előfordulnak koromfekete példányai is a sík- és dombvidéki vizes élőhelyek közelében, Somogyban, Zalában és a Beregben. A keresztes vipera ragadozó. Zsákmányát elsősorban kisemlősök képezik, de fogyaszt békákat, gyíkokat és madarakat is.
A keresztes viperát itthon és Európa más részein is elsősorban az élőhelyeinek eltűnése veszélyezteti. A növényzetet átalakítjuk, a kaszálókat beszántjuk. A baj a bajban, hogy sok helyen az egykori virágos, bokros erdőszegélyeket olyan özönnövények lepik el, és teszik élhetetlenné a keresztes viperák számára, mint az aranyvessző, a selyemkóró vagy az akác. Mindezt tetézi a klímaváltozás, amelynek a viperáinkra gyakorolt pontos hatását még nem ismerjük, de a szakirodalom már tele van figyelmeztető eredménnyel a klímaváltozás hüllőkre gyakorolt hatásáról. A faj Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 250 000 Ft.
