Szabadidő

Palvin Barbarát így még biztosan nem láttad

Beszélgetés Tombor Zoltán fotográfus kiállítása kapcsán, és persze lesz tárlatvezetés is.

Tombor Zoltán fotográfus Hazafelé című első budapesti önálló kiállítása decemberben nyílt meg a Sociétében. A legújabb divat-dokumentarista sorozata egy mindannyiunk számára ismerős kelet-európai környezetben játszódó történetet mesél el.

Fotó: Société

„Sok művész és gondolkodó fogalmazta már meg, mit jelent neki az otthon. Titeket mind más és más érzés kerít hatalmába, ha az otthon szót halljátok. Az elmúlt években nekem a honvágy volt az otthonos érzésem. Ez a honvágy az, ami hazahúzott, és lehetővé teszi, hogy most itt álljak előttetek. Minden ezzel kapcsolatos érzésemet és gondolatomat a falakon látjátok”

– ezekkel a szavakkal nyitotta meg decemberben a kiállítást Tombor Zoltán.

Január 8-án a Sociétében a fotós Nyáry Luca író, slammerrel és Dragomán György íróval kiegészülve a kiállítás anyagáról és vizualitásáról beszélget, valamint arról, hogy mekkora erejük van a képeknek, és hogyan lehet képekben mesélni.

Fotó: Société

A beszélgetés után tárlatvezetést tart a művész Tombor Zoltán és a kiállítás kurátora, Sárvári Zita.

A beszélgetés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékotokat az rsvp@societebudapest.com címen tudjátok jelezni. Az ülőhelyek száma korlátozott. Kapunyitás 18:00 órakor.

Az esemény Facebook-oldala

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése