Szabadidő

Oscar-díj: idén sem lesz házigazdája a díjkiosztó ceremóniának

Az Amerikai Filmakadémia a tavalyi példát követi, amikor harminc év után először műsorvezető nélkül zajlott a ceremónia.

Idén sem lesz házigazdája az Oscar-díjak átadására szervezett gálának – jelentette be Karey Burke, az ABC amerikai kereskedelmi televízió elnöke szerdán. „A filmakadémiával együtt megerősítjük, hogy idén sem lesz hagyományos házigazda” – idézte a The Hollywood Reporter filmes szaklap online kiadása az Oscar-gálát élőben közvetítő csatorna vezetőjét.

Getty Images

Burke utalt arra, hogy az ABC és az Oscar-díjakat odaítélő amerikai filmakadémia a tavalyi példát követi, amikor harminc év után először műsorvezető nélkül zajlott a ceremónia, és az évek óta csökkenő nézettségű tévéközvetítés 2019-ben magasabb mutatókat produkált, mint az előző években.

A tavalyi közvetítés 11,5 százalékkal többen, majdnem 30 millióan nézték Észak-Amerikában, mint az előző évit, 2018-ban viszont minden idők legalacsonyabb nézettségét mérték, mindössze 26,54 millióan látták a gálát.

A 2020-as díjátadó ceremóniát Glenn Weiss rendezi, a műsor két producere Lynette Howell Taylor és Stephanie Allain. Az amerikai filmakadémia díjainak átadását a hollywoodi Dolby Színházból élőben közvetíti február 9-én, vasárnap este az ABC tévécsatorna. A műsort több mint 225 ország és térség sugározza. 

A díjak jelöltjeit hétfőn jelentik be.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top