Tombor Zoltán másfél évtized után New Yorkból hazatérve a Société Budapestben nyitotta meg Hazafelé címet viselő kiállítását. A kiállítás koncepciója ihlette a szerdán rendezett kerekasztal-beszélgetést, ahol Nyáry Luca író, slammerrel és Dragomán György író, műfordítóval kiegészülve, Ott Anna moderálásával a kiállítás anyagáról és vizualitásáról, a képek erejéről beszélgettek, és arról, hogyan lehet képekben mesélni.
Tombor Zoltán számára az egész gyerekkora képekben jelenik meg, a családi archívum fotóinak nagy része róla szól. De ha egy meghatározó fényképet kell felidéznie, amely az otthonhoz kötődik, az mindenképpen egy 1976 vagy 1977 nyarán, Zánkán készült gokartos fotó, amely számára a felhőtlen boldogságot, biztonságot jelképezi. Dragomán György családjában nagyon sok diát készítettek gyerekkorukban, melyek nemrég előkerültek, különleges élményt kínálva így számára azzal, hogy az emlékképeire már kézzelfogható bizonyíték is van. Ha ezeket a diákat nézi, egyszerre látja az emléket belülről és magát kívülről is, mely összességében nagyon különös képet eredményez. Nyáry Luca számára egy olyan családi fotó a legemlékezetesebb, amelyen a gyerekek közül egyedül ő mászkál terpesztett lábakkal.
Forrás: Société Budapest
Az otthontól távol levés magával hozza a honvágy megjelenését. Tombor Zoltán úgy véli, a gyötrő hazavágyódás a depresszió enyhébb formája, fizikai és érzelmi bizonytalanság, mely nála akkor jelentkezett, amikor egy új helyre próbált beilleszkedni. Ezt Amerikában érezte legerősebben, mert bár New York nagyon befogadó hely, mégis van egy mentalitásbéli és kulturális különbségekből adódó gát vagy űr, amelyet hosszútávon nem lehet áthidalni. A honvágy számára kissé gyászszerű, mert benne van a búcsú és annak az érzése, hogy „már eljöttem, ezt nem lehet visszacsinálni”. De fontos azt is nézni, hogy valaki kényszerből vagy szabad akaratából megy-e el, mert a száműzetést vagy menekülést nem lehet összehasonlítani azzal, ha valaki szerencsét akar próbálni.
Nyáry Luca, saját szavaival élve, „a végtelenségig idealizálja Magyarországot” és a honvágy nála mindig nagyon erős büszkeséggel társul. Számára ez nem szomorú érzés, hanem egy felerősödött pozitívum. Dragomán Györgynek mindig az édesapja hiányzott, őt kereste. Szerinte a honvágy, gyász érzése valójában azt jelenti, hogy önmagunkat keressük. Számára a honvágy egyenlő a folyton emlékezni akarással.
A beszélgetésről felvétel is készült:
