nlc.hu
Szabadidő
Forradalom, tűzijáték, egyéjszakás kaland – így szerepel Budapest külföldi slágerekben

Forradalom, tűzijáték, egyéjszakás kaland – így szerepel Budapest külföldi slágerekben

Gondoltunk egyet, és összeszedtük, milyen külföldi előadók dalaiban kerülnek elő magyar vonatkozású helyek, helyszínek.

Az olyan világvárosok, mint London, Berlin, Los Angeles, Tokió vagy épp Miami, rengeteg zenei alkotásból köszönnek vissza, New Yorkról nem is beszélve. Lényegesen kevesebb figyelmet kapnak azonban a kisebb országok jellegzetes települései, fővárosai. Ez természetesen nincs másként Budapest, illetve Magyarország esetében sem, ezért alámerültünk a nemzetközi slágerek világába.

Bár hamar egyértelművé vált, hogy három kategóriát különböztethetünk meg a magyar vonatkozású dalokkal kapcsolatban, arra is rájöttünk, hogy ebből az egyik csupán a hangalaki hasonlóság rút tréfája. Az első kategóriába ugyanis azokat a dalokat soroltuk, amelyben magát Magyarországot említik meg, és el is csodálkoztunk, amikor a kutatásunk nyomán olyan előadókat kezdett sorolni a kereső, mint Eminem, Ozzy Osbourne vagy épp az idő előtt elhunyt Nate Dogg. Hamar rá kellett azonban ébredtünk, hogy bizony az angol nyelvű slágerekben a minden magyar vérnyomását azonnal az égig küldő hungry–Hungary szópár űzött velünk – és a Google algoritmusával – rút tréfát, így ezeket a dalokat végül szomorúan elengedtük. Az egyetlen kivétel a kaliforniai Ignite együttes Taken Away című száma, ez azonban csak félig érvényes, tekintve, hogy a zenekar frontemberét Téglás Zoltánnak hívják, és bár Kaliforniában született, tehát amerikai állampolgár, a Magyarország iránti lángoló érzelmeit nem szokta véka alá rejteni, így pedig végül is érthető, hogyan került bele kis hazánk az együttes dalszövegébe is.

A második kategóriába azokat a dalokat soroltuk, amelyben Budapesté a főszerep – de legalábbis a főváros neve megjelenik a dal szövegében. Ilyenből, ha nem is jóval, de azért többet találtunk, mint a Magyarországot emlegető zenékből. Lássuk, kik azok a külföldi zenészek, akik megemlékeztek rólunk.

George Ezra – Budapest

Bár valószínűleg rengetegen hallották a 26 éves zenész-énekes fülbemászó slágerét, bizonyára sokaknak nem esett le, hogy ez a dal bizony a fővárosunk nevét viseli. Igaz, a cím ellenére nem a városról szól, Budapest ugyanis csak a nóta elején jelenik meg, amikor George Ezra eldúdolja, hogy szíve választottjáért még a magyar fővárosban álló ékszerdobozszerű házikóját is maga mögött hagyná. Ez azonban nem akadályozott meg szűk másfél európányi embert, hogy meghallgassa és a slágerlisták élére repítse Ezra számát, cikkünk írásának pillanatában ugyanis bő 172 milliónál jár az alábbi YouTube-videó nézettsége, és akkor még nem beszéltünk a rádiós, tévés, illetve spotify-os lejátszásokról. 

Billy Joel – We Didn’t Start The Fire

Bár az ötszörös Grammy-nyertes énekes életműve jóval sokrétűbb annál, mint sokan gondolják, ebbe a válogatásba kétségtelenül az egyik legismertebb, ha nem a legismertebb száma került be. A We Didn’t Start the Fire az 1989-es Storm Front című albumra került fel, jellegzetessége pedig, hogy Billy Joel addigi életének legfontosabb globális politikai, gazdasági és popkulturális utalásait sorolja fel benne, évről évre haladva. Így kerülhetett be az alábbi sor is:

„Bardot, Budapest, Alabama, Khrushchev, Princess Grace, Peyton Place, Trouble in the Suez”

A történelem iránt érdeklődők már ebből a felsorolásból is következtethetnek rá, hogy Budapest az 1956-os forradalom miatt szerepel a dalban, Brigitte Bardot az első filmszerepe miatt, míg Alabama azért, mert ebben az államban található Montgomery, ahol Rosa Parks nem volt hajlandó felállni a buszon a fehérek számára fenntartott ülésről. Hruscsov szintén 1956-ban mondta el a személyi kultusszal kapcsolatos híres beszédét, míg Grace hercegnő, azaz Grace Kelly ebben az évben szerepelt utolsó filmjében, mielőtt hozzáment III. Rainier monacói herceghez. A Peyton Place című regény is ’56-ban jelent meg Grace Metalious tollából és bár mai szemmel nézve nem túl formabontó, az ötvenes évek közönségét valósággal sokkolta. A szuezi balhét pedig talán ezek után már nem is kell részletezni. 

Jethro Tull – Budapest

Nem George Ezra az egyetlen, aki fővárosunk nevét adta dalcímnek, sőt az Ian Anderson vezette, a blues-prog rock/folk rock/stb. stílusban a hatvanas évek óta alkotó Jethro Tull – ami tehát egy együttes, nem egy énekes, vagy, Ford Fairlane örökbecsű szavaival szólva, egy középkori lótenyésztő – már akkor megtette ezt, amikor az 1993-as születésű Ezra még gondolat sem volt, az ominózus számot tartalmazó Crest of a Knave című album ugyanis 1987-ben jelent meg, és a hetvenes éveket követően az együttes legnagyobb sikerének bizonyult. Bár erőltetett párhuzamnak tűnhet, ennek a Budapestnek a szövege valamelyest talán a KFT Balatoni nyár című slágerére hajaz, amennyiben egy budapesti egyéjszakás kaland történetét meséli el a hallgatóknak. Ahogy pedig az alábbi YouTube-videó alatt az egyik kommentelő fogalmazott: ebben a számban sűrűsödik össze a sokoldalú együttes csaknem összes „rétege” a népzenei elemektől az elektronikus hatásokig.

Lonely Island – Meet the Crew

Ezt a bandát három komikus, név szerint a Nem százas körzet főszerepét játszó Andy Samberg, valamint Akiva Schaffer és Jorma Taccone alapították még 2001-ben, azóta pedig csodálatosabbnál csodálatosabb számokat szabadítottak a világra. A Justin Timberlake vendégszereplésével leforgatott Dick in a Box még a Saturday Night Live egyik epizódjában ment le, de legalább ennyire vicces a Michael Bolton közreműködésével készült Jack Sparrow, vagy a szintén Timberlake-kel közösen előadott Motherlover is. A Meet the Crew című nóta ezekhez képest kevésbé lett sikeres, de a jelenlegi gyűjtésünkben abszolút helye van, mivel Budapestet kétszer is említik benne, és a második sor egyenesen így hangzik: „Budapest is the best”, amivel csak egyetérteni tudunk. A szám maga egyébként a rapbandák tagjait bemutató zenékre hajaz, csak éppen a keménykedő gengsztereket ebben a változatban kevésbé lehet komolyan venni. 

Kenny Rogers – Planet Texas

A texasi countryénekes 1989-ben adta ki Something Inside So Strong című albumát, ezen szerepelt ez a nóta is, amelynek videoklipjére a kilencvenes évek elejéről emlékezhetünk: a világító szemű lovakat nehéz elfelejteni. Afféle klasszikus countryballada, egy kis sci-fi csavarral, a szóban forgó lovasok ugyanis a világűrből érkeztek, és a Texas bolygóra viszik körülnézni Rogerst. Az útról szóló részben az énekes elmeséli, miket látott onnan fentről, miközben a Szaturnusz gyűrűjén lovagoltak éppen, itt szerepel a következő sor is: „I’ve seen London, Paris, Budapest, Kashmir and Tokyo”, vagyis a magyar főváros itt a legtrendibb metropoliszok közé lett emelve, dagadhat a keblünk a büszkeségtől. Sajnos a YouTube-on csak egy nagyon rossz minőségű videoklip lelhető fel, így ide a jobb minőségű zenét tartalmazó videót ágyaztuk be. Aki a képi világra is kíváncsi, itt tekintheti meg

MC Solaar – Carpe Diem

MC Solaarnak köszönhetően szerencsére nem csak angol nyelvű számok kerültek a gyűjtésbe. A szenegáli születésű francia rapper a kilencvenes évek vége felé járt a csúcson, Nouveau Western című saját slágerével, illetve a Neneh Cherryvel közösen előadott 7 Seconds című dallal. A francia nyelvterületen kívül kevésbé vált ismertté a Carpe Diem című száma, amelynek a refrénjében többször is elhangzik Budapest neve, ráadásul az is kiderül a szövegből, hogy az énekes a Keleti pályaudvaron keresztül érkezett a magyar fővárosba. A műfaj iránt rajongók számára érdemes lehet elmerülni a zenész életművében és úgy általában a francia hip-hop világában is. 

Thomas Dolby – Budapest by Blimp

A brit new wave zenész 1988-ban adta ki a csodálatos című Aliens Ate My Buick című albumát, amin a fenti szám is szerepel. Eredetiben alig-alig ismert ez a szerzemény, a YouTube-ra feltöltött változatát ugyanis mindössze 3494-en tekintették meg, szerencsére azonban felfedezte magának Dolby számát a norvég Röyksopp is, hogy egy egész minimális megpiszkálás után feltegyék a 2013-ban kiadott Late Night Tales: Röyksopp című válogatásalbumukra is. Így, némi kortárs hangzással felvértezve már „jobban csúszik”, a lenti videót is több mint tízszer annyian játszották már le, mint az eredetit, ami pedig a címet illeti: ki ne szeretné megnézni a fővárosunkat egy léghajóról?

Nyergeljünk át a harmadik kategóriára, amelybe a külföldi sztárok magyarországi klipjei tartoznak. A magyar fővárost kedvelik a filmesek, de a videoklip-rendezők is elkezdték felfedezni maguknak úgy öt-tíz évvel ezelőtt. A legnagyobb sztár, aki Budapesttel illusztrálta a zenéjét, kétségtelenül Katy Perry, aki a Teenage Dream albumon szereplő Firework című számát forgatta többek között nálunk. A képkockákon számos ismerős helyszínt felfedezhetünk, ami pedig az ismertséget illeti, az alábbi videót cikkünk írásának pillanatában már több mint 1,2 milliárd alkalommal játszották le. 

Gwen Stefani – Early Winter

Ez a dal nem tartozik a No Doubt egykori énekesnője, az azóta sikeres szólókarriert felépítő Gwen Stefani legnagyobb sikerei közé, különlegessége azonban a Budapesten forgatott videoklip, amelyben központi szerep jut a Nyugati pályaudvarnak, na meg a MÁV agyongraffitizett vasúti kocsijainak is. Egyébként nehéz elhinni, de a szőke énekesnő már belépett a hatodik ikszbe (!), és ahogy Szabó Sz. Csaba kollégám is írta, ő akkor is csodálatos, ha nem csinál éppen semmit

Kasabian – Club Foot

Az 1997-ben alapított brit rockbanda többször megfordult Magyarországon, jellemzően a Sziget fesztivál idején. Ha pedig már itt jártak, 2009-ben le is forgatták a Club Foot című számuk klipjét, amelyben lepusztult lakások, tankok, illetve a Szabad Európa rádió matricái is feltűnnek. Bár a videoklipből nem derül ki egyértelműen, de nem lehetetlen, hogy esetleg a szentkirályszabadjai szellemvárosban forgatták, ahol pár éve mi is jártunk egy fotósorozat erejéig. 

The Chemical Brothers – The Boxer

Az elektronikus zenét az ezredforduló környékén uraló együttesnek is van budapesti száma, mégpedig a The Boxer, amely 2005-ben jelent meg. A videoklipben Budapest csupán díszletként szolgál, de így is érdekes érzés látni, ahogy a magyar rendszámú autók, vagy épp a csupa beton, brutalista épületek feltűnnek a The Chemical Brothers videójában. Különösen, hogy annak idején nem igazán szóltak róla hírek, hogy egy ilyen kaliberű együttes nálunk forgatna. 

Selena Gomez & The Scene – Round & Round

Az énekes-színésznő még 2010-ben forgatta le az alábbi klipet, amely azóta már közelít a 130 milliós nézettséghez. A videó afféle budapesti imázsfilmnek sem utolsó, mivel feltűnik benne a Bazilika, a Parlament, a Lánchíd, a Budai Vár, de a bulinegyed jellegzetes árkádjai is. Selena Gomeznek ma már nem biztos, hogy lenne ideje egy magyarországi klipforgatásra, mivel mostanában inkább a színészi munka érdekli, és rengeteg projektben érintett, a klipforgatások mellett pedig animációs – de legalábbis számítógépes grafikával gazdagon megáldott – filmekhez is adja a hangját: idén például a Robert Downey Jr. főszereplésével leforgatott Doolittle-ben az egyik állatnak kölcsönzi majd a hangját. 

Ismersz olyan külföldi dalt, amelyben említik Budapestet vagy Magyarországot, esetleg olyan klipet, amelyet nálunk forgattak?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top