A tavaly 20. születésnapját ünneplő Fodor Csenge különleges példakép lehet bármelyik fiatal számára. A Győri Audi ETO Kézilabda Club balszélsője ugyanis már hatévesen kézilabdázott, és addigra egy másik sportág kipróbálásán is túl volt. Bár karrierje még csak most kezd felfelé ívelni, így is komoly eredményeket mondhat magáénak: szerepelt BL-győztes csapatban, de nyert magyar bajnokit és kupát is, egyébként pedig – szinte mellékesen – atlétikában korábban korosztályos országos bajnok volt. Csenge valódi sportolócsaládból származik, édesapja labdarúgó, édesanyja kézilabdázó volt, így nem volt kérdés, hogy már kislányként fontos szerepet kapott az életében a mozgás és a sport.
Fodor Csenge 20 évesen már többet elért, mint sokan egy egész karrier során (Fotó: Bertalan Ádám)
„A kézilabdát hatéves koromban kezdtem, de előtte már fociztam, amikor nagyon kicsi voltam” – kezdi Csenge. Miután rákérdezek, hogy a nagyon kicsi mit jelent a hatéves korhoz képest, jön a válasz: „még óvodásként kezdtem, mert apukám, aki korábban focista volt, edzőként dolgozott, és foglalkozott kisgyerekkel, köztük velem is. A szüleim aztán úgy gondolták, hogy hozzám jobban passzol a kézilabda, így hatéves koromban váltottam, mivel anyu egyik barátnője indított edzést gyerekeknek.”
A gyerekkori kézilabdaedzések mellett Csenge iskolájában felfedezték, hogy a lánynak kiváló a mozgása, így atletizálni is elkezdett, és rövidesen már csapatversenyeken indult az oktatási intézményt képviselve.
„Elég jól ment az atlétika, így egyesületi szinten is elkezdtem, a Keszthely színeiben – folytatja a fiatal sportoló. – Egészen 14 éves koromig csináltam, az utolsó évben nyertem a korosztályos bajnoki címet. Az atlétika ennek ellenére csak amolyan kiegészítője volt az életemben, a szüleim örültek neki, mert jót tett a mozgáskoordinációmnak, nekem pedig sikerélményt adott.
Az azonban soha nem volt kérdés, hogy melyik sportágat válasszam komolyabban, ez mindenképpen a kézilabda maradt.
Ez egyébként azt jelentette, hogy Csenge még 14 éves sem volt, amikor heti két-három atlétikai és heti két kézilabdaedzése volt, természetesen a tanulás mellett. Adja magát a kérdés, hogy ezt hogyan lehet bírni.
„Nem volt könnyű, de az általános iskolában még az órák után voltak az edzések, ezért ezt amolyan kikapcsolódásként fogtam fel – magyarázza a Győr balszélsője. – Később, amikor már középiskolába kezdtem járni, ez egészen máshogy nézett ki: sokkal több és sokkal összetettebb edzésem volt, minden nulladik órán edzéssel kezdtünk, és persze az órák után újra mentünk a terembe.”
Csenge hatéves kora óta kézilabdázik. Közben azért egy korosztályos bajnoki címre is volt ideje – atlétikából (Fotó: Bertalan Ádám)
Ráadásul a fiatal tehetségre már akkor felfigyeltek a profik, amikor még a junior válogatott keretében játszott.
„A válogatottal rendszeresen játszottunk NB1-es csapatok ellen tét nélküli, barátságos vagy felkészülő mérkőzéseken – folytatja Csenge. – Vagyis »rendes« csapatként ott voltunk a bajnokságban, de a mi eredményeinket nem számolták. Ekkor volt, hogy egy balatonboglári meccsen – oda jártam kézilabda-akadémiára – felfigyelt rám a Győr edzője, három-négy hónapra rá pedig már a szerződtetésemről tárgyaltunk. Amikor megkerestek, egyből éreztem, hogy nem mondhatok nemet, de ezzel bármelyik játékos így lett volna. Ez 2017-ben történt, 2018-ban így már a Bajnokok Ligájában játszhattam, ráadásul azon a nyáron volt a világbajnokság is.”
Csenge tehát egyből a mély vízbe ugorva Magyarország, de talán az egész világ egyik legismertebb és legsikeresebb kézilabdaklubjának a tagja lett. Ráadásul rögtön az első évében magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes lett a csapatával, sőt a klubcsapatok világbajnokságát, a Bajnokok Ligáját is megnyerték a Győrrel 2018-ban, 2019-ben pedig mindezt megismételték. Ilyen eredmények mellett már-már mellékes, hogy Csenge ugyanezekben az években junior világbajnok is lett, 2015-ben pedig már Eb-bronzéremnek is örülhetett. Persze jogos a kérdés, hogyan lehet egyszerre két csapatban is teljesíteni, ráadásul egyből nemzetközi szinten.
„Azért a két szint nem ugyanaz, teljesen mások az elvárások – magyarázza a sportoló. – A saját korosztályomban meghatározóbb személyiség voltam, de a Győrben ekkor azért még nem játszottam olyan sokat.”
Győrben komoly hagyományai vannak a kézilabdának, a győri kézisek rajongótábora óriási, külföldön is ismerik és elismerik a játékosok tehetségét. Olyan legendák játszottak és játszanak itt, mint például az olimpiai ezüstérmes magyar válogatott kapus, Pálinger Katalin, illetve az ország egyik, ha nem a legismertebb kézilabdázója, a 233-szoros válogatott, vb-ezüstérmes Görbicz Anita, aki 36 évesen még mindig a Győri Audi ETO játékosa. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy Csenge egy legendás csapat legendás szentélyébe érkezett, amikor leigazolták.
„Először nagyon izgultam, régebben gondolni sem mertem volna, hogy én valaha itt fogok egyszer játszani – emlékezik vissza az első találkozásra a csapattagokkal. – Amikor bementem az öltözőbe, fel sem fogtam, hogy ők, akiket gyerekként néztem a tévében, meg akikről előadást tartottam általános iskolában, itt vannak, és velük játszhatok. Nem voltak előítéleteim, de azért nagyon izgultam, és nagyon kellemes csalódás volt, hogy mindenki milyen közvetlen és barátságos volt velem. Mostanra már nagyon közel állunk egymáshoz, de még így is sok időbe került feldolgozni, hogy itt lehetek.”
Csenge posztjához épp Görbicz Anita áll a legközelebb, így nem véletlen, hogy a legenda idővel a szárnyai alá vette az ígéretes fiatal tehetséget. „Nagyon sokat segített kezdetben, ma pedig már nem is ez a természetes, hanem az, hogy abszolút a barátomnak tekintem.”
Tanulás van, buli nincs
A fenti eredményekkel mások életműként is kiegyeznének, Fodor Csenge azonban még csak most kezdi építgetni sportolói karrierjét. Ez rengeteg lemondással jár, és nem árt mellé az acélos önfegyelem sem, ugyanis amikor a Bajnokok Ligájára még nem kell készülni, akkor is legalább heti egy tétmeccset játszanak a magyar bajnokságban, ami heti 2×2 edzést jelent, a szombati mérkőzésnap mellett.
Fodor Csenge számára a kőkemény napi rutin már teljesen megszokott dolog (Fotó: Bertalan Ádám)
„Ilyenkor vasárnap tudok pihenni, viszont ha heti két meccsünk van, akkor a magyar bajnoki hét közepére, szerda-csütörtök környékére esik. Ha pedig még a BL is megy, akkor utaznunk is kell, ami elég sűrű meg fárasztó. Például az elmúlt két hétben egyetlen szabadnapom sem volt, és a szezonnak ez a része még csak most fog igazán beindulni.”
A sport mellé túl sok minden nem fér be, így például a bulizás sem, ami az átlagos húszévesek számára legalábbis minden hétvégét, ha nem minden második-harmadik estét jelenti. Csenge azonban nem engedheti meg magának a dorbézolást.
„Persze azért én is voltam bulikban, de szezon közben, főleg, ha sűrű a beosztás, egyáltalán nem fér bele. Nyáron, amikor »szabadságon vagyunk«, meg a szezon elején még elő-előfordul, de ilyenkor már egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak. Az alkoholfogyasztás is ilyen, a szezon során egyenesen tilos. Persze a májusi zárómérkőzések, vagy a Bajnokok Ligája legjobb négy csapatának, a final fournak a meccsei után azért volt ünneplés meg csapatbuli, de év közben ez egyáltalán nem jellemző.”
A sportkarrier mellett tehát a bulizásnak nem marad hely a naptárban, marad viszont az egyetemi tanulmányoknak, Csenge ugyanis sport és rekreáció szakon tanul, levelező tagozaton, mivel a sűrű menetrendjébe ez fér bele.
„Tavaly egy vállsérülés miatt passzív félévre kellett mennem, ekkor választottam a sport és rekreáció szakot. Még nem döntöttem el, hogy pontosan mivel szeretnék foglalkozni a kézilabda után, de ragaszkodtam hozzá, hogy tanuljak a sport mellett, mert ezt a fajta karriert nem lehet a végtelenségig csinálni. A levelezőt pedig azért választottam, mert így csak kéthetente kell bemennem. Bár jobban szeretek elvonulni a tanuláshoz, azért előfordul, hogy a meccsekre utazás közben is a jegyzeteimet olvasgatom.”
Hogyan lehet ezt bírni?
Csenge úgy érzi, „fejben erős”, így viszonylag jól bírja a nyomást, de azért elismeri, hogy bizony még egy ilyen sikeres, fiatal sportoló életében is ott vannak a hullámvölgyek.
„Az egyik legnagyobb kihívás kibírni az utazásokat, meg a sűrű beosztást – avat be a részletekbe. – Ez nagyon ki tud meríteni, főleg, ha rosszabb időszakomat élem, ilyenkor az egész szervezetem fáradt, nehezen tudom magamat kipihenni. A napi rutinnal, az edzéssel, vagy a szigorú diétával nincs gond, ezeket már megszoktam, sőt enélkül talán már furcsa is lenne. Persze, a diétával néha lehet egy kicsit csalni, mert azért én is megeszem egy-egy hamburgert, de meccs előtt általában nem eszem túl sokat. Nekem jó, ha egy picit ilyenkor éhes maradok. Olyan is volt, hogy ettem valamit, és ettől kicsit nehezebbnek éreztem a mozgásomat, ezért is figyelek oda jobban.”
Nem meglepő módon Csenge életében is megesik, hogy nehéz motiváltnak maradni, de egy hozzá hasonló kompetitív személyiség számára nem kérdés, hogy nem lehet feladni. „Szerencsére sosem éreztem még, hogy abba akarnám hagyni, de azért jó, hogy ott vannak a csapattársak, meg a családom is támaszt jelent minden helyzetben. Fiatal játékosként ezért nem is gondolkodom rajta, hogy itt van most egy holtpont, inkább bizonyítási vágy van bennem, hogy jól csináljam a dolgokat. Ha mégis úgy érezném, hogy itt egy mélypont, a tapasztaltabb csapattársaimmal beszélgetek, ez sokat segít, de persze erősnek is kell lenni. Szerencsére én fejben erősnek tartom magamat, így sok dolgot magammal is meg tudok beszélni, de a támogatás mindig sokat segít. A kézilabdázó nők körülbelül 35 éves korukig játszanak aktívan, ez alól éppen Görbicz Anita a kivétel. Én azonban még nem gondolkodom ilyeneken, a karrierem csúcspontja odébb van, most még nagyon az elején vagyok. De azért így is meg kellett találnom az egyensúlyt, hogy a helyén tudjam kezelni a dolgokat. Látom, hogy ez könnyen a fejébe szállhat az embernek, ha nem tudja megfelelően értékelni. Ezt fiatalként nehéz kezelni, nekem ebben nagy segítséget jelentenek a szüleim, akik pályán kívül is, meg »fejben is« mindig »összeraknak«. Rossz példát szerencsére nem láttam magam előtt, de hallottam ilyen sztorikat, más sportágakból.”
Mi a helyzet a mai fiatalokkal?
Fodor Csenge még csak 20 éves múlt, a fentiek alapján azonban kijelenthető, hogy nem átlagos „mai fiatalról” van szó. Éppen ezért érdekes hallani, hogyan látja ő saját kortársait, akikről manapság divat leírni, hogy nem tudják, mit akarnak, motiválatlanok, és nincs bennük alázat, miközben épp ennek a generációnak jóval nehezebb az érvényesülés, ha a minőségi oktatásra vagy épp az önállóságra való törekvést tekintjük.
A Győri Audi ETO Kézilabda Club játékosa olyan legendákkal jászthat együtt, akiket korábban maga is bálványozott (Fotó: Bertalan Ádám)
„Bár még csak 20 éves múltam, azért már én is látom a különbségeket – mondja Csenge. – A velem egykorúakkal néha szoktunk nevetni rajta, hogy a »mai fiatalok így, meg úgy«, de persze én ezt az életmódot választottam, így nem ítélhetek el másokat, amiért máshogy gondolkodnak. Azt viszont a sporton is látom, hogy a fiatalabb generáció mintha kissé »elbillent« volna. Sokan azt várják, hogy az eredmények jönnek maguktól, közben pedig nincs bennük küzdeni akarás, szorgalom és alázat. Azt gondolják, hogy »én úgyis jó játékos leszek«, és csak várják, hogy történjen valami – ezt egyébként az élet más területein is látom, persze tisztelet a kivételnek.”
Ami a mai fiatalok rosszabb helyzetét illeti, Csenge nem feltétlenül ért ezzel egyet, legalábbis a sport világában. „Szerintem ha több erőfeszítésre lennének hajlandók az emberek, most sem lennének akkorák a különbségek. De például a sport világában régen nehezebb is volt érvényesülni, sokkal keményebb volt önerőből odakerülni egy-egy csapathoz. Ma már sokkal profibb menedzserek vannak, illetve akár egyetlen meccs után fel tudnak rád figyelni. A csapattársaimtól is hallom, hogy ma egy fiatalnak sokkal könnyebb betörnie a sport világába, bezzeg régen mennyivel többet kellett ezért küzdeni.”
Zárásként megkérdezem Csengét, mi az, amiről kevés szó esik, amit nem mondanak el, mielőtt valaki sportolói karrierbe kezdene.
„Amit nem mondanak elégszer, hogy a sikerélmények mellett ez az életforma olyan terhelést jelent, ami nagyon sok lemondással jár. Sok szülőt látok, aki ott van a kisebbek meccsein, és sokat segítenek, viszont ha valaki megkapja a kellő visszaigazolást, és még tehetséges is, akkor arra is fel kell készülni, hogy mentálisan is nagyon nehéz úton kell végigmennie. Persze, nem mindegy, hogy milyen emberek vannak körülötted, én ezért különösen szerencsésnek tartom magam a csapattársaim és a családom miatt, de azért ezen a téren sem árt erősnek lenni, ha valaki elszánja magát erre.”
