Ma fejezték le háromszor Stuart Máriát, a skótok rab királynőjét

MÁRIA: Uralkodj békében, lemondok minden jogomról, ím, a te javadra.
Friss szellememnek szárnya lankadó, árnyéka vagyok már csak önmagamnak. A rabság hosszú szégyenébe‘ megtört a kedvem is. Ó, mit tettél velem: letéptél engem viruló virágba!
Fejezd be, testvér. Mondd ki azt a szót, amért eljöttél! Elhiggyem talán, csak az hozott ide, hogy gúnyolódj kegyetlenül az áldozatodon!?  Ó, mondd ki hát, ajándékozz meg engem szabadságommal és az életemmel!

ERZSÉBET: Bevallod végre, hogy legyőztelek?!  Már elfogyott az ármány? Nem jön új orgyilkos? És már nincsen több kalandor, ki bajvívásra még kiállna érted? Kifogytak már! Te senkinek se kellesz! A világnak más gondja is akad. Ki vágyik arra, hogy a negyedik férjed legyen!? Hiszen te nemcsak férjet, kérőt is ölsz!

Így csap össze Schiller máig népszerű romantikus drámájának, a Stuart Máriának nagyjelenetében a két királynő: a fején bizarr parókákat, arcán pedig több kilónyi vakolatot viselő Erzsébet, a kegyetlen, számító zsarnok, és a szép tragikus hősnő, Stuart Mária, aki végül olyan méltósággal vonul a vérpadra, mint valami ókeresztény mártír. A két asszony történelmi léptékű viszálya, és Stuart Mária fenséges bukása számtalan színművet, regényt, operát és filmet ihletett, legutóbb például a Margot Robbie (Erzsébet) és Saoirse Ronan (Mária) neve fémjelezte Két királynőt, amelyben ugyancsak drámai erővel feszülnek egymásnak a főszereplők.

Pedig I. Erzsébetnek és Stuart Máriának a valóságban nem sok alkalma volt arra, hogy költői szenvedéllyel megírt szidalmakat vágjanak egymás fejéhez; ugyanis soha az életben nem találkoztak személyesen. Ráadásul Mária életének legizgalmasabb része nem is a hosszúra nyúlt fogsága, illetve kétségkívül megrendítő kivégzése volt.

Hanem az, ami előtte történt.

Stuart Mária 1542. december 8-án született V. Jakab skót király és Lotaringiai Mária hercegnő leányaként az Edinburgh-tól nem messze található  linlithgow-i várpalotában, egy olyan korban, amikor úgy hullottak a nagy uralkodók, mint a legyek. Apja korai halála miatt alig egyhetesen már ő volt Skócia királynője, így igen hamar a nemzetközi diplomáciai manőverek és udvari intrikák pókhálójában találta magát. A folyton Skócia bekebelezésére törő Anglia trónján akkoriban még éppen VIII. Henrik ült (vagyis hát az egészségi állapotára való tekintettel inkább feküdt), aki egyetlen fiát, a súlyos betegségektől gyötört, és a leírások szerint ijesztően sovány, mindössze tízéves Eduárdot szánta Mária férjének, ám a skótok egyrészt nem óhajtották feladni hagyományosan franciabarát külpolitikájukat, másrészt meg tudták, hogy az angoloktól semmi jót nem remélhetnek, így különösebben nem lelkesedtek a házasságért (pláne, hogy Henrik hadai közben meg is támadták Edinburgh-t).

Ezért az akkor ötéves Máriát Franciaországba menekítették, ahol a vele épp egykorú dauphin, a későbbi II. Ferenc jegyese lett. A két fiatal állítólag igen jól kijött egymással, és 16 éves korukban össze is házasodtak: a rá következő évben Ferencet Franciaország királyává koronázták, a kifogástalan reneszánsz neveltetésben részesült, sudár és szépséges fiatal nővé cseperedő Mária pedig innentől kezdve nemcsak Skócia királynője, hanem Franciaország királynéja is volt. Sajnos nem sokáig, Ferenc ugyanis már uralkodásának első évében meghalt valami rejtélyes betegségben (talán középfülgyulladásban), még mielőtt dinasztikus kötelezettségeit teljesíteni tudta volna, és helyét az anyja, az újdonsült régenskirálynő, Medici Katalin vette át .

Mária ezt követően – tizenhárom hosszú év után – visszatért hát a fényes francia udvarból a zord Skóciába, ahol a főurak meglehetősen idegenkedve fogadták, és ő sem igazán találta a helyét, úgyhogy inkább férjül vette kegyencét, a szívdöglesztő Lord Darnley-t, akitől egy fia is született, a későbbi I. Jakab. Házasságuk azonban ettől függetlenül katasztrofálisnak bizonyult, leginkább a férfi kicsapongó életmódjának, arrogáns, agresszív modorának és megbízhatatlan jellemének következtében. Az udvarban amúgy is közutálatnak „örvendő”, egyre nyíltabban a társuralkodói címre ácsingózó Darnley aztán egy nap túl messzire ment: embereivel a felesége jelenlétében koncolta fel – a beszámolók szerint csaknem hatvan kardszúrással – David Rizziót, a királynő itáliai származású titkárát, akiről azt gyanította (minden bizonnyal tévesen), hogy ő a trónörökös vér szerinti apja.

A véres királydrámába ezután egy másik jóképű udvaronc, James Hepburn, Bothwell grófja is bekapcsolódott, aki felajánlotta Máriának, hogy elteszi láb alól az egyre kellemetlenebbé váló Darnley-t. Habár Bothwell elszántságához kétség sem fért, sajnálatos módon a diszkréció nem tartozott az erősségei közé. Ölhetett volna csendben tőrrel, fojtóhurokkal, méreggel vagy tulajdonképpen bármivel, ám ehelyett fogta magát,

és 1567. február 10-én egész egyszerűen felrobbantotta azt az  Edingburgh környéki kis kastélyt, amelyben a szifilisz és a himlő tüneteitől egyaránt szenvedő férfi épp az igazak álmát aludta (noha az is igaz, hogy Darnley valószínűleg nem a robbanásba halt bele, hanem a kastélyon kívül fojtották meg).

Az eset elég nagy botrányt kavart egész Európában, az meg pláne, hogy Mária alig pár hónappal a merénylet után hozzá is ment Bothwellhez, az első számú gyanúsítotthoz (meglehet, hogy akarata ellenére).

Mária 1575-ben (forrás: Wikipedia)

A 16. századi skót közélet nem bírt el ennyi botrányt ilyen rövid idő leforgása alatt. A rendek fellázadtak, Mária seregét leverték (pontosabban: szétkergették), őt magát pedig lemondatták, bebörtönözték, és a trónra fiát, Jakabot ültették, akit az anyja soha többé nem látott. Bothwell Dániába menekült; ott is halt meg két évvel később.

Mária egy éven keresztül raboskodott egy eldugott kis szigeten, mígnem ismét közbelépett egy újabb udvarló: George Douglas, a szerelmes skót főúr. A férfi megszöktette Mariát a börtönből, és a volt királynő nyomban sereget szervezett, hogy visszaszerezze trónját. Természetesen nem járt sikerrel: a lázadást leverték, és Mária Angliába menekült, ahol másodunokatestvére, I. Erzsébet, a Szűz Királynő uralkodott immáron egy évtizede.

Mária ekkor még csak 25 éves, de már elveszített három férjet, két polgárháborút, valamint a skót és a francia koronát; még szerencse, hogy bármikor elő tudott varázsolni a ruhaujjából egy újabb B-tervet. Ami egyébként papíron nem is volt akkora hülyeség.

Erzsébetnek ugyanis nem volt gyermeke, így Mária – mint legközelebbi élő rokona – joggal számíthatott arra, hogy a királynő egyrészt a segítségére lesz, másrészt meg őt jelöli meg majd örököseként.

A dolgok azonban egészen másként alakultak.

I. Erzsébet portréja (forrás: Wikipedia)

Ahogy a Rubicon vonatkozó cikke írja:

Mária megérkezése megdöbbentette, és zavarba ejtette Erzsébetet. Nem tudta, hogyan fogadja, kit lásson benne. Rokonát, örökösét vagy egy trónkövetelőt? Fogadja udvarában, toloncolja ki országából, vesse fogságba vagy segítse vissza a trónjára? Erzsébet – mint mindig, ha fogas kérdéssel került szembe – húzta-halasztotta a döntést. Nem fogadta a skót királynőt, hanem egy vidéki kastélyban tisztes őrizetben tartotta.

Csaknem két teljes évtizeden keresztül.

Eközben szerencsétlen Mária több ízben is az intrikáló udvaroncok karmaiba került. Először az anglikán Erzsébettel szembeforduló főurak keresték fel, akik szívesebben látták volna őt a trónon, és ezért hozzá akarták adni az előkelő katolikus családból származó Norfolk hercegéhez, aki szabadidejében amúgy is előszeretettel szőtt különféle terveket Erzsébet megbuktatására. Bár a herceg és a rab királynő állítólag igen romantikus leveleket váltottak, a trónfosztásból végül nem lett semmi: az összeesküvőket leleplezték, és Norfolk a fejével fizetett elbizakodottságáért.

A második nagy konspiráció, ha lehet, még az előzőnél is szerencsétlenebbül sült el: Máriát tudniillik agent provocateurök csalták kelepcébe, akik színleg a királynő ellen szervezkedtek, ám valójában Erzsébet befolyásos titkára, Walshingham utasítására cselekedtek. A patyomkin-összeesküvés megbukott (hisz eleve így volt kitalálva), Mária ellen pedig épp elég bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy kivégezzék.

Máriát a vesztőhelyre viszik (forrás: Wikipedia)

Stuart Mária 1587. február 8-án lépett a vérpadra. 44 éves volt ekkor. 

„Testét egy leomló-ujjú, uszályos, szőrmével szegélyezett fekete szaténköpeny takarta, amely alatt deréktól szélesedő, redőzött, sötét bársonyszoknyát és karmazsinmellényt viselt. A vöröses-szőke színt még mindig őrző hajkoronáját fehér batisztkendő fedte, hosszú fátyollal. A magas nyakfodor körül derékig csüngő lánc egy Agnus Dei-vel — Isten bárányával, ahogyan Szent János nevezte Jézust. Lábbelijét köpenye lépés közben is eltakarta.”

Utolsó szavai ezek voltak:  Atyám, a kezeidbe ajánlom lelkemet. A bakó háromszor sújtott le, mire sikerült elválasztania a fejét a testétől. 

Stuart Mária, Skócia királynője, Franciaország királynéja, az angol trón örököse azóta a westminsteri apátságban pihen; kedves rokona, I. Erzsébet mellett. Leszármazottai pedig a mai napig az Egyesült Királyság trónján ülnek.

kiemelt kép: Katharine Hepburn Stuart Mária szerepében